Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A 2000 főnél kisebb települések boltjai pályázhatnak, a Miniszterelnökség szerint érdemes előre regisztrálni, mert nagy az érdeklődés.
A nagy érdeklődésre tekintettel előrejegyzési lehetőséget nyitottak a falusi kisboltok támogatása iránt érdeklődők számára. Erről a Miniszterelnökség számolt be kedden. A támogatásra potenciálisan jogosultaknak egy űrlapot kell kitölteniük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján.
A kormány január végén jelentette be, hogy 45 milliárdos programot indít a kistelepüléseken lévő kisboltok megtartására, illetve újranyitására, majd február közepén meg is jelent az erről szóló rendelet.
Akár 70 millió forint állami támogatást is kaphatnak a falusi kisboltok
A falvakban nem is álmodnak állandó háziorvosról, de azért pályáznak a kormány faluprogramjának 11 milliárd forintos eszközbeszerzési, fejlesztési csomagjára. A pénzcsapok megnyitásától azonban nem lesz több orvos, legfeljebb takaros, de üres rendelő.
A Miniszterelnökség most arra biztat mindenkit, hogy regisztráljon, ez ugyanis nem jár a kérelem benyújtásának kötelezettségével, de meggyorsítja az információáramlást és lehetővé teszi a célzott tájékoztatást.
A program iránt érdeklődők számára készítettek egy tájékoztató oldalt is ahol többek között kiderül, hogy nagyvállalatok, de egyéni vállalkozók is indulhatnak a pályázaton, hogy nem kell, hogy a vállalkozásnak kereskedelem legyen a fő tevékenysége, hogy
külterületen is lehet a kisbolt, és egy vállalkozó több kérelmet is benyújthat, ha több településen is üzemeltet kisboltot.
A bezárás küszöbéről visszarántott falusi kisbolt, ahol informatikaórát is tartanak
Olcsó alapvető élelmiszerek, közösségi helyszín, szolgáltatásbővítés - Tarnabodon a Tarnaboltban hónapok óta próbálkoznak azokkal a módszerekkel, amik egyes elemei a most bejelentett falusi kisboltprogramban is megjelentek. Mitől maradhat életben egy kisbolt? És mit keres ott az informatikaóra?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.