Gigászi veszteségre számít a Shell, amiért kivonultak Oroszországból
Dollármilliárdokban mérhető veszteséggel kalkulálnak.
Dollármilliárdokban mérhető veszteséggel kalkulálnak.
A japán gyártó még a konzolhoz tartozó PlayStation Store-t is bezárja az oroszoknál. Egyik újabb videójátékuk, a Gran Turismo 7 pedig el sem jut arra a piacra.
A hiteleket ezután is fizetnie kell a Sberbanktól kölcsönt felvevőknek. A pénzintézet végelszámolója most elárulta, mit kell tenniük, milyen számlaszámra kell fizetniük a hiteleseknek.
Az elmúlt hetekben felvetődött, hogy a Meta szolgáltatásai elhagyhatják Európát az uniós adatvédelmi szabályok miatt. Hogy pontosan mi áll a dolog hátterében, arról a jogi szakemberek készítettek egy összefoglalót.
A Meta szerint nem akarja kivonni sem a Facebookot, sem az Instagramot Európából, és nem is „fenyegetőzött” ilyesmivel. A vállalat azután szólalt meg az ügyben, hogy a média kiszúrta: egy hivatalos dokumentumban belengette a kivonulást.
Az amerikaiak továbbra is segítenek elhagyni Afganisztánt azoknak az amerikai állampolgároknak, akik távozni akarnak, illetve afgánoknak, akik erre jogosultak.
A neves német történész szerint naivnak bizonyult az a feltételezés, hogy néhány éven belül nyugati demokráciává lehet átalakítani egy olyan országot, amelyben erős az iszlám fundamentalizmus.
Sokan attól tartanak Afganisztánban, hogy ha újra a tálibok kerülnek hatalomra, a nők elveszíthetik az elmúlt években megszerzett szabadságjogaikat. Többen a munkahelyüket féltik, mert dolgozni sem engedték őket korábban. A Deutsche Welle riportja.
Az USA húsz év után lezárni készül az afganisztáni háborút, a feltétel nélküli kivonulás a kudarc beismerését és a tálibok visszatérését jelenti.
A döntést várhatóan szerdán jelenti be Joe Biden amerikai elnök.
A német pénzintézet nem csak tőlünk vonul ki, összesen 15 országban alakítja át vagy szünteti meg a tevékenységét.