Emberi segítség nélkül, a mesterséges intelligencia készítette el sertések klónjait
A kínai kutatók által kidolgozott módszer többek szerint segíthet elejét venni a gyorsan fogyó sertéshús problémájának.
A kínai kutatók által kidolgozott módszer többek szerint segíthet elejét venni a gyorsan fogyó sertéshús problémájának.
A génmódosított sertések kitenyésztésével hamarabb lehetne új szívhez jutni – vélik legalábbis a projekt mögött álló kutatók, akik már két-három éven belül elvégeznék az első ilyen beavatkozást.
Amerikai kutatóknak sikerült újraprogramozniuk az ázsiai elefántok sejtjeit. Ezek az állatok genetikailag 99,6 százalékban hasonlítanak a mamutokra.
Retro, a rézuszmajom sok társa néhány nap után elpusztult, ő azonban évek óta egészséges.
Módosították az Edinbourgh-i Egyetem kutatói a csirkék DNS-ét, hogy ne fertőzze meg őket a madárinfluenza. A tesztek alapján 90 százalékos a munkájuk hatékonysága.
Megjelenésüket és méretüket tekintve gyakorlatilag az amerikai haderő drónjainak tökéletes másolatai az új észak-korai pilóta nélküli légi járművek, bár egyelőre a képességeikről keveset tudni.
A kínai Sinogene Biotechnologies a világon elsőként egy sarki farkas bőréből vett DNS-minta segítségével hozta létre az állat genetikai másolatát.
A rovarvilág érdekessége, hogy itt olyan folyamatok is lejátszódhatnak, amit elsőre talán elképzelhetetlennek tartanánk.
Először klónoztak egeret fagyasztva szárított bőrsejtekből. Az áttörésnek számító eredmény megnyitja az utat ahhoz, hogy a jövőben állatok bőrsejtjeit „biztosítási kötvényként” tárolják, mivel ezekből klónok teremthetők, melyek fokozzák a fajok genetikai változatosságát, ha a kihalás fenyegeti őket.
Az ember egyértelműen istent játszik, mikor fel akarja éleszteni a mamutokat, de mennyi a realitása a Colossal nevű cég projektjének, amely hat éven belül mesterségesen létrehozna egy mamutra emlékeztető embriót? És ha sikerül a küldetés, hová tesszük majd az állatokat? Hogyan festhet egy sokezer évvel ezelőtt kihalt faj jövője a 21. században?
A klónozott feketelábú görény ugyanúgy viselkedik, mint a többi ilyen állat.
Kaga egészen hosszú ideig élt, 21 esztendős volt.
Rendőrkutyát klónoztak tudósok a délnyugat-kínai Jünnan tartományban egy program keretében, amelytől azt remélik, hogy segít csökkenteni a rendőrkutyák kiképzési idejét és annak költségeit – jelentette szerdán a kínai állami média.
Még így is csak kullognak Dél-Korea mögött.
Kutatási célokra klónoztak öt majmot Kínában egy olyan makákóból, amelyet génszerkesztéssel alvászavarossá tettek – közölte csütörtökön a kínai állami hírügynökség.
Minnie Anglia első klónozott kutyája – most egészséges kölykei születtek.
Tíz éven belül sikerülhet reprodukálni a mamutokat, de más kihalt fajok klónozásával is próbálkoznak Jakutföldön.
Egy belga egyetemi csapat élőben is megmutatta, hogy milyen egyszerű bejutni és elvinni egy Teslát.
A sztár új háziállatai, Miss Violet és Miss Scarlett előző kutyájának klónjai.
Ezek a makákók az első főemlősök, amelyeket olyan technológiával "állítottak elő", mint a bárányt.