#költségvetés


A költségvetés megnyekkent, de kit érdekel?

A büdzsé hiánya az eredeti tervhez képest 140 százalékra teljesült, de még a novemberben emelt hiánycélt is elvétette a kormány december végére nagyjából félezer milliárd forinttal. A meglepően magas hiány mögött előre hozott kifizetések állhatnak. A nemzetközi befektetők ugyanakkor a jelek szerint nem estek kétségbe, a nagy hitelminősítők azonban már leadták a figyelmeztető lövéseket, és az uniós túlzottdeficit-eljárás is folyamatban van.


A kormány egy hónap alatt elvert valamire 1,5 ezermilliárd forintot, az NGM pedig egyértelmű hazugsággal közölte mindezt

2025-ben 5,74 ezermilliárd forint volt a költségvetés hiánya, a deficit egyetlen hónap (december) során 1,7 ezermilliárd forinttal nőtt. Az NGM egy 240 milliárd forintos, januárra csúszott uniós utalásra mutogat, de a hiány azt figyelembe véve is sokkal magasabb, mint a 4,12 ezermilliárd forintos törvényi előirányzat, sőt, az 5,06 ezermilliárd forintos emelt célt is messze meghaladja.














Segítségnyújtásnak álcázott megalázással próbálja Budapestet büntetni a kormány, és közben lehetetlent kér

Lehetetlent kért a kormány a fővárostól a „csődsegélyért” cserébe, de amúgy sem valószínű, hogy segíteni akar. A főváros és a kormány közti harc újabb csatája már a jövő évi választási kampány része. De vajon mi motiválja Orbánékat, jól teszi-e a főváros, hogy ellenáll, sőt visszavág, és mennyire szenvedheti ezt meg Budapest?



Benyújtotta Karácsony Budapest 2026-os költségvetését „Új esély” néven, már a kormányváltásra készülve

A jövő évi budapesti büdzsé 532 milliárdos főösszegű tervezetét december 17-i ülésén tárgyalja – első és vélhetően nem utolsó körben – a Fővárosi Közgyűlés. Jövőre az ideinél is nagyobb, 64 milliárdos mínusszal számolnak az állami források és elvonások egyenlegeként. Úgy tűnik, a 2026-os év egy tervezhetetlen, sötét ló, de Karácsony bízik abban, hogy a választás váltást és egy új önkormányzati finanszírozási rendszert hoz.


Vitézy Dávid a Petőfi hídról: Örülök, hogy a Fidesz végre megoldást keres, de azért a Lánchíd felújítását is kifizethetnék

Hirtelen már a Fidesz is fontosnak tartja a Petőfi híd felújítását, ami előrelépés Vitézy Dávid szerint, de úgy látja, két baj azért van a kormánypárti javaslattal. Egy általa vezetett bizottság hónapok óta kész előkészítő anyagát vette elő a Fidesz, ráadásul többek között azért sincs elég pénz az átkelő felújítására, mert a kormány még adós a Lánchíd korszerűsítése miatt rá eső hatmilliárddal is. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője beszélt még a főpolgármester-helyettes hiánya miatti patthelyzetéről, a kerékpársávok reformjáról és arról, miért baj, hogy létrejött a Humanista párt.