Jön az újabb PlayStation 5-modell, el lehet majd belőle távolítani a lemezolvasót
A PS4-es generáció meghatározó jellemzője volt, hogy a gyártó Sony többféle masinát is piacra dobott belőle. Úgy tűnik, ez a PlayStation 5 esetében sem lesz másképp.
A PS4-es generáció meghatározó jellemzője volt, hogy a gyártó Sony többféle masinát is piacra dobott belőle. Úgy tűnik, ez a PlayStation 5 esetében sem lesz másképp.
A Microsoft az idei évre is tartogat néhány újítást a videójátékok frontján.
A headset súlya kisebb lett, és a párásodás problémáját is sikerült orvosolni – de azt még nem tudni, mikortól lesz kapható és mibe kerül majd az új PS VR.
Ami nem megy a Sony és a Microsoft játékkonzolos részlegének, az sikerül a Nintendónak: valóban eladni azt, amit árul. Míg az előbbi két cég gyártási-kapacitási gondokkal küzd, a mariós vállalat játéktörténeti mérföldkőhöz érkezett.
A megannyi díj és óriási bevétel után nem is volt kérdés, hogy folytatást kapjon-e a PlayStation 4-re 2017-ben megjelent Horizon Zero Dawn. A Sony egyik legegyedibb alkotása azonban nem csak egyszerűen visszatért – a második felvonás már komoly látványtechnikai bemutató is. Spoilermentes kritikánk az év egyik legjobban várt videojátékáról.
Nintendo Switch Sports címmel jelentette be legújabb játékát a japán vállalat. A bemutató videóból kiderül, miért is lehet a családi és baráti események egyik kedvence a program – még azok körében is, akik egyébként sosem játszanak ilyesmivel.
A divatmárka a Microsofttal közösen ad ki méregdrága játékgépet.
A PS5 kialakításánál fogva állítva és fektetve is tárolható, de ez esetben nem mindegy, melyik oldala lesz az alja. A jelenség a Sonyt is megzavarta.
Magyarországon egyedülálló videójáték-történeti kiállítás nyílik meg JátechTér néven június 19-én az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben.
Több mint két évtized kellett hozzá, hogy lelepleződjön egy titkos képernyő, amelyet az eredeti Xbox menürendszerében rejtettek el a programozók. Nem egyszerű előhívni.
Az almás cég egyszer már megpróbált betörni a konzolpiacra, de az a termék nem jól sikerült jól. Most fordulhat a kocka.
Az erős kereslet és a globális chiphiány nem túl jó kombináció, így akár még hónapokig hiánycikk lehet a legújabb PlayStation.
A tajvani processzorgyáró TSMC már arra készül, hogy a Sony számára gyorsabb és kevesebbet fogyasztó processzort gyártson.
Csak az idei év első három hónapjában több mint 3 millió új PS5-öt adott el a Sony.
Láttunk már érdekes technikai újításokat, de arra, amire a Sonynál készülnek, még az iparági szakértők is furcsán nézhetnek.
Az újgenerációs konzolok elég nagyok, így nem férnek be mindenhova. A svéd bútoróriás ezen igyekszik segíteni egy kreatív megoldással.
Bár elsőre valószínűleg a PlayStation és az Xbox készítői is csak mosolyognak, hogy a KFC saját játékkonzol kiadását tervezi, a specifikációkat látva már kevésbé van okuk derülni rajta.
A PlayStation 5 világszerte hiánycikk, a rajongók pedig türelmetlenül várják, hogy újabb készletek érkezzenek a boltokba. Egy amerikai Walmart-áruházban elszabadultak az indulatok.
A konzolosok és PC-sek közti vitát mélyítheti el annak a felmérésnek az eredménye, amely szerint az utóbbi tábor intelligensebb a másiknál. A felmérés nem reprezentatív, már csak ezért is érdemes a helyén kezelni: érdekességként.