Egy hét haladékot kaptak a veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátást kérők
Október 25-én, jövő kedden éjfélig kell beadniuk a nyilatkozatukat.
Október 25-én, jövő kedden éjfélig kell beadniuk a nyilatkozatukat.
"Bombameglepetés" a kormánytól: nem csak a Facebook-borítóképükön népszerűsítik ilyen ízlésesen a nemzeti konzultációt.
hvg.hu
Mi van azzal az országgal, amely sose volt kísérletező, és persze most sem az? Ha ennek az országnak a hagyományai pont olyanok, amelyeket ma is megmutatnak nekünk a politikai szereplők. E hagyomány lényege – hogyan is mondjam szofisztikáltan – a kölcsönös utálat. Vélemény.
Csizmadia Ervin
„Amit az MNB az elmúlt pár hónapban művelt, az példátlan szakmaiatlanságról, szolgalelkűségről és kapkodásról tanúskodik” – ezzel a szakmai megállapítással indokolta Magyarország jegybankjának volt elnöke, miért érezte úgy, hogy meg kell szegnie egy saját magának tett ígéretet, és el kell mondania véleményét mindarról, ami a monetáris politikában most történik. Írását az alábbiakban közöljük.
Simor András
A főpolgármester már korábban is előrukkolt egy 2030-ig tartó tervvel, szombati beszédében ezt gondolta tovább.
A diplomás átlagbér 80 százalékát fogják keresni a tanárok, három éven keresztül nagyobb emelések jöhetnek.
hvg.hu
Az államtitkár első vendége, Navracsics Tibor önmagát ismételte, szerinte Magyarország jó befektetés az Európai Uniónak, a tárgyalások során pedig a legnagyobb problémát a bizalom hiánya jelenti.
Most Törley Katalin és Palya Tamás nevét jegyeztük meg, korábban Pukli István volt a tanártüntetések hangadója, áttörés nélkül. A NER-t Hadházy Ákostól MTVA-s hírbemondókon át Ángyán Józsefig többen próbálták belülről is megrepeszteni, egyre csak egységesebb lett. 2010 óta látszik: a hatalom ellen a lelkiismeret semmit nem ér.
A szervezet szerint azonban álságos a kormány jelenlegi intenzív fellépése a korrupció ellen.
hvg.hu
Rájuk is vonatkozik: 25 százaléknyi fogyasztást meg kell spórolni.
Egyedi egyeztetésekre készülnek, amelyeket Balla György vezet majd.
hvg.hu
Február óta inkább hetente irányt vált a kormánykommunikáció, mintsem egyszer az empátia jelét mutassa: a háború semmi másról nem szól, mint arról, hogy nekünk, magyaroknak jó legyen, no meg Putyin se üsse meg nagyon a bokáját. Az illiberális kormánykommunikáció lényege, hogy semmiféle emberséget ne tanúsítson szavazótáboron kívül, most úgy tűnik, ez szankciódémonban, migránsozásban és dollárbaloldalban merül ki. A társadalom viszont mindenképp csapdába került: ha Orbán jó lovakra tett Putyin és Trump személyében, rettenetes jövő vár a demokráciára, ha viszont tévedett, akkor is rajtunk csattan a háború és a megélhetési válság.
A kormánypártok mellett a Momentum és a Jobbik frakciója is megszavazta azt az EU-s pénzek lehívása érdekében írt törvényt, amely a pótmagánvádhoz hasonlóan a hatóságok által „ejtett” kiemelt korrupciós ügyekben ad lehetőséget bárkinek a bírósághoz fordulni. Ám az Alkotmánybíróság még közbeszólhat – a beterjesztő kormány fordul hozzájuk.
hvg.hu
A kormánynak nem az a fontos, hogy az emberek ne legyenek elégedetlenek, hanem hogy az elégedetlenséget másfele terelje – állítja Hadházy Ákos, aki nem tart attól, hogy a növekvő feszültségre, tiltakozásokra a Fidesz most is erődemonstrációval, Békemenettel válaszol. Intő példaként idézi Ceausescu tömeggyűlését, ami pillanatok alatt a diktatúra elleni tüntetésbe csapott át. Hadházy Ákos M. Kiss Csaba vendége volt a HVG Teraszon.
Megjelent az energiaintenzív termelő kkv-kat segítő állami támogatási program pályázati felhívása, október 20-ától lehet regisztrálni. Tízezer érintett cég lehet, amelyeknek a rezsiköltségébe beszáll az állam.
MTI
MTI
hvg.hu
Palkovics László Dunaújvárosban arról beszélt, hogy a kormány szívesen megmenti a bajba jutott vasművet, azonban annak jelenleg legitim vezetése sincsen.
MTI
A közmédia celebjének fizetése februártól átlépte a kétmilliót, áprilisban pedig négymillió forintnál is többet vihetett haza.
A magyarországi változattól eltérően azonban ők nem összevonnak két választást, hanem különválasztják a parlamenti és az önkormányzati voksolást.
A Mészáros Lőrinctől megvásárolt nem túl jó bőrben lévő erőmű hatékonysága évről évre csökken.
hvg.hu
Az uniós pénzekre ácsingózó kormány által beígért antikorrupciós intézmény tagságáért aligha tolonganak majd a szakértők. Jellemző az is: törvény még nincs, pályázat viszont már igen.