#kormányablak
„Dühömben elkapott a sírógörcs, amikor mondták, hogy érvénytelen a személyim”
Jobbnál jobb olvasói történeteket kaptunk véletlen okmányirodai tévedésekről. Megváltozott név, érvénytelen forgalmi, titokzatos helyen kikötött büntetőpontok – kalandozás a magyar bürokráciában.
Már a Miniszterelnökség szerint is kritikus szinten a kormányhivatali létszámhiány
Válságtanácskozást hívott össze információink szerint a Miniszterelnökség közszolgáltatásokért felelős államtitkára, hogy kitalálják, hogyan lehetne orvosolni a (főként a fővárosi) kormányablakoknál előállt durva létszámhiányt. Ha valaki próbált ügyet intézni az utóbbi hónapokban, ismeri a problémát: ingerült tömegek, lestrapált dolgozók, többórás várakozás – már ha egyáltalán akad aznapra sorszám. A folyamat nagyon nem abba az irányba tart, ami a kormány célja volt a hivatalok megalkotásánál.
Joó Hajnalka

Karbantartás vagy munkaerőhiány? Egy évig sem volt nyitva két fővárosi kormányablak
Két olyan kormányablak is bezárt a fővárosban, amelyet kevesebb mint egy éve nyitottak meg. A Keleti és a Nyugati pályaudvarnál található irodák hivatalosan karbantartási munkálatok miatt nem fogadnak ügyfeleket, a szakszervezet szerint azonban más az ok.
hvg.hu

Írásba adta a győri kormányablak: nincs pénz vécépapírra
Korlátozottak a lehetőségek, nincs keret arra, hogy az ügyfelek ugyanolyan kulturált WC-t használhassanak, mint a dolgozók – ismerték el egy jegyzőkönyvben.
hvg.hu

Kormányhivatalok: van, ahol már mindenki felmondott
A kormány célja, a közigazgatási dolgozók számának csökkentése, mondhatni, jól halad.
hvg.hu

Totalcar: így csalhatnak simán az adatainkkal
Tanulságos történet egy autóeladás kapcsán történt többszörös visszaélésről.
hvg.hu

Ismeretlen gázt fújtak be egy óbudai kormányablakba, 60 embert kellett kikísérni
Sokan köhögtek, de senki nem lett rosszul.
hvg.hu

Tudta, hogy létezik kormányablakbusz? Most lett belőle még tíz
Jövőre újabb 10 kormányablakbuszt állítanak üzembe, miután a kisebb településeken alkalmazott buszos ügyfélszolgálat népszerűnek bizonyult.
hvg.hu

Extra ügyeletet tartanak hétvégén a kormányablakok
Persze csak bizonyos szolgáltatások lesznek elérhetőek ebben az időszakban, hogy ezzel is segítsék a szavazókat.
MTI

Fura helyre küldtek be szoptatni egy kismamát a szigetszentmiklósi kormányablakban
A Blikk egyik olvasója beszámolója alapján írta meg, hogy egy kismamának a mozgáskorlátozottaknak kialakított WC-n ülve kellett volna szoptatnia a szigetszentmiklósi kormányablakban. A hivatal álláspontja egyelőre nem ismert az ügyben.
hvg.hu

Csinos kis summát síboltak el egy kormányablakban
Üzletszerűen elkövetett csalássorozat miatt emeltek vádat a nagykanizsai kormányablak egyik autóátírásokat végző ügyintézője ellen, aki tucatnyi esetben tette el az ügyfelek által befizetett összegeket – közölte a Zala Megyei Főügyészség.
MTI

Van egy biztos módszer a „lopós autók” ellen, de nem sokan használják
Mielőtt akcióba lendül az autóelszállító tréler, a közteresek elvileg megpróbálják értesíteni a tulajdonost. Legalábbis azt, akinek van erre a szolgáltatásra előfizetése.
hvg.hu

Magyaros e-ügyintézés: kockás füzetben vezetik
Leálló Ügyfélkapu, papíron vezetett netes regisztráció, ügyfelektől elzárt csilivili ügyfélhívó. A e-ügyintézés ugyanolyan nehézkes és idegőrlő, mint korábban a papíros.
Torontáli Zoltán

Ezért húztak mobilvécé-falat a Nyugati biciklitárolója elé
Reagált a hvg.hu megkeresésére a MÁV-START a Nyugati pályaudvar biciklitárolója elé kipakolt mobil vécék ügyében.
hvg.hu

A Nyugatiban és a Keletiben is lesz kormányablak - látványtervek
Részben uniós pénzből alakítanak ki kormányablakokat a budapesti Nyugati és Keleti pályaudvaron.
MTI

Brüsszel több százmilliós pofont adott a kormányablakok kampánya miatt
A Rogán Antal szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba cége a 2015 nyarán elnyert megbízással rövid idő alatt több mint 1,5 milliárd forintot tapsolt el a már évek óta létező kormányablakok reklámozására. Az Európai Bizottság nem érezte indokoltnak a gyorsított eljárást és a pályázat tíznapos beadási határidejét. A kifogásokra hivatkozva a támogatás 25 százalékát, vagyis 334 milliót készülnek elvonni.
hvg.hu

Bezárt a Lehel téri okmányiroda
A Lehel téri piacon lévő okmányiroda kedden bezárt, és végleg el is költözik.
hvg.hu

Egy rakás feladatot adott Orbán a minisztereinek a NAV-val kapcsolatban
Megjelent a keddi Magyar Közlönyben a kormány határozata a NAV szervezeti átalakításához és az adóigazgatási rendszer megújításához kapcsolódó egyes intézkedésekről.
MTI

Nyílik a 90. kormányablak, tavaszra 270-et ígérnek
A következő év tavaszáig kétszázhetvenre nő a kormányablakok száma Magyarországon – erről beszélt a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken, Békéscsabán. Kovács Zoltán elmondta: pénteken Tótkomlóson nyitják meg a kilencvenedik kormányablakot, és a tervek szerint az év végéig további ötvennel emelkedik az országban az integrált ügyfélszolgálati helyek száma.
MTI
