Rétvári: Azok is ingyen kapják az oltást, akiknek nem érvényes a TAJ-száma
Az államtitkár szerint a járványkezelés állami feladat, így a költségeket az államnak kell állnia.
Az államtitkár szerint a járványkezelés állami feladat, így a költségeket az államnak kell állnia.
hvg.hu
Olyan hálózatokat számoltak fel, ahol akár 300 euróért vállalták a hamis tesztek kiállítását.
MTI
Az országba hazatérőknek államilag kijelölt és ellenőrzött szállodákban kell karanténba vonulniuk.
MTI
MTI
hvg.hu
Jóval a hivatalosan elismert koronavírus-járvány előtt szokatlan egészségügyi panaszokról számoltak be az európai twitterezők, és ezzel tulajdonképpen előre jelezték a pandémiát.
hvg.hu
Az alkotók nem tudják és nem is akarják kihagyni a járványt a ráadás évadból.
hvg.hu
3682 koronavírusos beteget ápolnak kórházban Magyarországon.
hvg.hu
A közvéleménykutató által megkérdezettek 43 százaléka szerint az állampolgárokról gyűjt adatokat a kormány az előzetes regisztrációval.
hvg.hu
A kórokozó eredetét kutató szakemberek csak a kínai partner által szervezett látogatásokon vehetnek részt, és nem lesz semmilyen a kapcsolatuk a helyi közösség tagjaival.
MTI
Jens Spahn szerint idén sikerül ellenőrzés alá vonni a járványt az oltásokkal, és azzal, hogy a vakcinát hozzá lehet igazítani a vírus új mutációihoz.
MTI
A veterán segítségével tavaly 32,8 millió fonthoz jutott a brit nemzeti egészségügyi szolgálat. II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte érte.
hvg.hu
A hírt az Európai Bizottság elnöke tette közzé.
MTI
MTI
hvg.hu
Az oltási kampány kezdete óta ez az eddigi napi rekord.
MTI
Jelen pillanatban nem tudni, hány ember oltására lesz elegendő a vasárnap érkezett mennyiség.
MTI
Mintegy másfél-kétezer ezer ember tüntetett vasárnap délután Prágában a közéletet korlátozó kormányzati intézkedések ellen. Lengyelországban egy klub nyitott ki a szabályozás ellenére, ott a vendégek a rendőröket kezdték dobálni.
MTI
Akinek fontos a magyar kultúra és a magyar kultúra autonómiája, annak nem halogatnia, hanem keresnie kellene a nyitás lehetőségét. Vélemény.
Németh Róbert
A Le az Adók 75 %-val nevű egyszemélyes párt hirdetett tiltakozó megmozdulást a Hősök terére. Mi is ott voltunk.
hvg.hu
Itt a hivatalos tájékoztató, amelyből megtudható, hogy ki dönt az oltás helyéről és idejéről.
hvg.hu
A magyar labdarúgóválogatott tagjai is soron kívül kapják meg a koronavírus-elleni oltást - értesült az RTL Híradó.
hvg.hu
A toxikológus a jelenlegi körülmények között nem oltatná be magát a kínai vakcinával – hangzott el az ATV Civil a pályán című műsorában.
hvg.hu
Megújult erővel építi tovább nemzetközi pozícióit Kína. A felelősséget magáról elhárítva, kemény eszközökkel kezelte a tőle indult koronavírus-járványt, amely alaposan megviseli Európát és Amerikát.
Nagy Gábor