Növeli a koronavírus okozta halálozás kockázatát a súlyos mentális rendellenesség
Feltehetően a súlyos mentális betegségek korai biológiai öregedést idéznek elő, meggyengítik az egészségi állapotot és az immunrendszert, véli egy kutató.
Feltehetően a súlyos mentális betegségek korai biológiai öregedést idéznek elő, meggyengítik az egészségi állapotot és az immunrendszert, véli egy kutató.
MTI
Februárban 1,8 millió brit vakcina érkezik az országba. Csütörtökön döntenek arról, hogy 65 év lesz-e a felső korhatára az oltás alkalmazásának.
MTI
Az orosz vakcina gyártásának előkészítése négy-öt hónapig tartana Németországban.
MTI
Brit állampolgárok csak kivételes esetben utazhatnak be az országba.
MTI
A hatóságoknak több információra van szükségük, hogy felmérjék az oltóanyag hatékonyságát.
hvg.hu
A demonstrálók többek között nagyobb állami támogatást szeretnének, és elküldenék a horvát gazdasági és fejlesztési minisztert.
MTI
MTI
hvg.hu
Majdnem 2 milliárd forintot elköltött ugyanakkor favipiravir hatóanyagú gyógyszerekre – derült ki a Transparency Internationalnak adott válaszaikból.
hvg.hu
A vállalat tervei szerint már ősszel használni lehetne az új oltóanyagot.
MTI
Szombattól esténként csak 10 percenként jár a metró, 20 percenként indul a 2-es villamos és a 7-es busz.
hvg.hu
A jövőbelátó képesség nem hiányzott, az állami milliárdok is megvoltak, mégsem sikerült Debrecenben vakcinagyárat építeni, amely most segítené a védekezést.
Gáti Júlia
Jelenleg 3697 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
hvg.hu
A MOK azt kéri, hogy hozzák nyilvánosságra az oltóanyagok engedélyeztetésével kapcsolatos dokumentumokat.
hvg.hu
A jelenlegi karantén intézkedéseket szinte teljes egészében meghosszabbítják további egy hónapra.
MTI
Azok a személyek, akiket az új vírus betegít meg, 14 napos karanténba kell, hogy vonuljanak a legújabb olasz utasítások szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
Indul az oltások harmadik szakasza, a legidősebbek fogják megkapni az oltóanyagot csütörtöktől. A járványügyi adatok kedvezően alakulnak, de a szennyvízminták vizsgálata a fertőzések számának várható emelkedését mutatja.
hvg.hu
A 19 éves Joseph Flavill tavaly márciusban, a nagy lezárások előtt szenvedett súlyos fejsérülést egy balesetben, és hónapokig kómában feküdt, most kezd magához térni. Kétszer is átesett a koronavírus-fertőzésen a kórházban anélkül, hogy tudott volna róla.
hvg.hu
A tömegparanoiával és összeesküvés-elméletekkel foglalkozó politológus nem hátrál meg, de nem tudja nem komolyan venni az ellene kormányzati hátszéllel zajló lejárató kampányt, miután halálos fenyegetéseket is kapott. Portré-interjú Krekó Péterrel.
Nagy-Britanniában egekben a Covid-halálozások száma, a kormány pedig csak a gyors oltókampányban bízhat. Meg abban, ha megtartja maga mögött a keményvonalas Brexit-szavazókat.
Az angliai Rossendale-ben élő Dot McCarthynak, a Cronkshaw Fold Farm tulajdonosának érdekes ötlet jutott az eszébe: bérbe adja a kecskéit egy Zoom-beszélgetéshez. A viccnek indult elképzelés nagyon bejött.
hvg.hu
Debrecenben és Nyíregyházán emelkedett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
hvg.hu