A szupermarketek csak a legszükségesebb dolgokat árusíthatják Franciaországban
Nagy a felzúdulás, hiszen az interneten nincs korlátozás.
Nagy a felzúdulás, hiszen az interneten nincs korlátozás.
Lengyel Miklós
A kormány új, a színházak számára drasztikus rendelkezése miatt több hely inkább bezár, a gyerekszínházak működésképtelenekké válnak, sok előadás elmarad. Akad, ahol sorsolással döntenének arról, a már jeggyel rendelkezők közül ki nézheti meg tényleg az előadást, és van, ahol alig lehet több néző a nézőtéren, mint színész a színpadon.
A külgazdasági és külügyminiszteren kívül öt újabb fertőzöttet jelentettek az országban. Mindannyian külföldiek.
hvg.hu
A jegyeket pedig visszaváltják.
hvg.hu
A kecskeméti piarista közösség tagja volt a két atya.
hvg.hu
A farsang több tízezer embert vonz a városba, ami járvány idején veszélyes.
MTI
A koronavírus-járvány kezdete óta a betegség miatt majdnem 11 ezren vesztették életüket az országban.
hvg.hu
A legfiatalabb elhunyt egy 45 éves nő volt.
hvg.hu
Hónapról hónapra rohamosan esik annak a maszkgyártó berendezésnek a teljesítménye, amit 210 millió forintért vett a kormány a sátoraljaújhelyi börtönbe.
hvg.hu
Tavasszal azért nem szavazta meg az ellenzék a veszélyhelyzet fenntartására vonatkozó törvényt, mert a kormánynak adott korlátlan felhatalmazásnak nem volt időkorlátja.
hvg.hu
Az orvos szerint vissza kellene hozni az idősek vásárlási idősávját.
hvg.hu
A járvány kezdete óta a fertőzöttek 3,3 százaléka egészségügyi dolgozó, a vírusfertőzésben elhunytak 6 százalékának nem volt alapbetegsége – derült ki az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Müller Cecília tiszti főorvos figyelmeztette az üzletvezetőket és a fiatalokat, hogy nagy felelősség hárul rájuk is.
hvg.hu
A Szülői Hang felmérésére érkezett válaszok szerint az állam és az iskolák sem jeleskednek a járványügyi szabályok betartásában, de a digitális oktatással is vannak problémák.
hvg.hu
Új információkat is megosztottak csütörtökön a járványról tájékoztató kormányzati honlapon: tételesen felsorolták, milyen esetekben hányszor intézkedtek, és milyen szankciókat alkalmaztak.
hvg.hu
Kórházban már több mint 8 ezren vannak, 1244 betegnek súlyos az állapota.
MTI
A kórházakban folyó küzdelmeket egyszerre mutatná be a közvélemény és a döntéshozás számára a Magyar Orvosi Kamara a honlapján.
hvg.hu
A vírus egyik mutációját találták meg 12, nyércek által megfertőzött emberben.
hvg.hu
Az igazolt fertőzöttek száma 3928-cal nőtt 24 óra alatt. Kórházban 5183 koronavírusos beteget ápolnak, 312-vel többet, mint egy nappal korábban.
hvg.hu
A koronavírus-járvány hozadéka: bár több alvásra van időnk, de nem ébredünk kipihentebben.
hvg.hu
Több csatatér-állam van a leginkább sújtott térségek között.
MTI