Találtak egy újabb tényezőt, amely jelentősen növeli a Covid miatti halál kockázatát
A pszichiátriai rendellenességekkel küzdő emberek körében négyszer nagyobb a Covid-19 miatti halálozás – vélik svéd kutatók.
A pszichiátriai rendellenességekkel küzdő emberek körében négyszer nagyobb a Covid-19 miatti halálozás – vélik svéd kutatók.
Egy jelentés szerint 366 pópát és szerzetest kezelnek a vírus okozta megbetegedés miatt.
Feltehetően a súlyos mentális betegségek korai biológiai öregedést idéznek elő, meggyengítik az egészségi állapotot és az immunrendszert, véli egy kutató.
1012 minta 94 százalékán jól jelezték a kutyák a koronavírus-fertőzést.
Februárban 1,8 millió brit vakcina érkezik az országba. Csütörtökön döntenek arról, hogy 65 év lesz-e a felső korhatára az oltás alkalmazásának.
„A felajánlást megköszöntük, de nem éltünk vele” – reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A veszélyeztetett korban lévő Ferenc pápa korábban arról beszélt, hogy az oltás beadatása erkölcsi kötelesség.
Az orosz vakcina gyártásának előkészítése négy-öt hónapig tartana Németországban.
Brit állampolgárok csak kivételes esetben utazhatnak be az országba.
A hatóságoknak több információra van szükségük, hogy felmérjék az oltóanyag hatékonyságát.
A demonstrálók többek között nagyobb állami támogatást szeretnének, és elküldenék a horvát gazdasági és fejlesztési minisztert.
Majdnem 2 milliárd forintot elköltött ugyanakkor favipiravir hatóanyagú gyógyszerekre – derült ki a Transparency Internationalnak adott válaszaikból.
A tudóscsoport egyik tagja szerint nincs sok esély arra, hogy jelentős felfedezéseket tesznek, egy évvel a járvány kirobbanása után.
A brit UK Biobank legfrissebb kutatási eredménye alapján a vizsgált gyógyultak 88 százalékának szervezetében még fél évvel később is ott volt az az antitest, amely a koronavírus-fertőzés miatt jött létre.
Kezdeti zűrzavarra, a tájékoztatás hiányára és logisztikai problémákra is panaszkodtak a hvg.hu-nak azok a háziorvosok, akik az elmúlt napokat azzal töltötték, hogy megszervezzék a praxisukba tartozó legidősebb páciensek oltását. Sok körzetben még két nappal az oltás előtt sem tudták, jut-e nekik a Moderna oltóanyagából. Ám aki kapott vakcinát, annak sem értek véget a problémái.
A vállalat tervei szerint már ősszel használni lehetne az új oltóanyagot.
Szombattól esténként csak 10 percenként jár a metró, 20 percenként indul a 2-es villamos és a 7-es busz.
Egy szállodai dolgozónak pozitív lett a koronavírustesztje, így több száz embert küldenek másodszor is karanténba.
A jövőbelátó képesség nem hiányzott, az állami milliárdok is megvoltak, mégsem sikerült Debrecenben vakcinagyárat építeni, amely most segítené a védekezést.
Azt feltételezik, hogy külföldre szállítják az ampullákat.