Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kulturharc

Hamvay Péter-Németh Róbert hvg360

Baán László: Orbán nem szellemekkel hadakozik, különben nem lenne négy kétharmada

Az igazi kultúrharcot nem a kormány, hanem az újbaloldal folytatja. Baán László, a Szépművészeti főigazgatója szerint a háború legfeljebb olyan tartós tűzszünettel zárulhat majd, amely sokkal közelebb lesz a miniszterelnök két éve hangoztatott álláspontjához, mint az Ukrajnát támogató nemzetközi koalíció céljaihoz. A főigazgató beszél a Liget projekt 10 évéről is, a Városligetben még felépíteni tervezett épületekről, valamint arról, mi lesz a Várban található Nemzeti Galéria épületének sorsa.

hvg.hu Kult

Vasfüggöny #4: Van-e élet az SZFE-ügy után?

Kulturális podcastunkban színház, film és színészet után három színioktatóval jártunk utána, milyen állapotban van a független szakma utánpótlása. Megkeresésünkre Vidnyánszky Attila nem válaszolt, az SZFE új rektora, Sepsi Enikő pedig "nem akarta felhánytorgatni a múltat".

hvg.hu Kult

Fülke: „Elengedni a legjobb művészeket hazaárulás, nem konzervativizmus"

Kiderült-e, mi a célja az MCC-nek és az államnak a Librivel? Miért darálja be a Zeneakadémiát is a Csák-minisztérium? Hogyan vágta le az infúzióról is a színházat a kormány? Miért szégyen, ha a magyar filmek külföldi színekben versenyeznek? Bemehet-e Orbán Viktor Daniel Ek irodájába, hogy letiltassa Krúbi számait? Közéleti podcastunkban értelmeztük és összefoglaltuk az elmúlt hónapok kultúrharcos káoszát Magyarországon.

Parászka Boróka hvg360

Parászka Boróka: A fóliázástól a székelyföldi színházbezáráson át az amerikai könyvtárcenzúráig

Világszerte új kultúrharc zajlik, de például Amerikához képest Kelet-Közép-Európának ebben a felében a kulturális leszámolás egyoldalú, ezzel szemben kulturális elszámoltatás és elszámolás nincs. Csak a tiltás, a beszorítás, a leszámolás működik, ennek ellenkultúrája nem. A hatalom megtartásának szempontjából kitűnően működik ez az antikulturális tér. Feltéve, ha nem lendül be a kulturális kritika, ellenállás, és rendez be magának, magunknak egy másik, élhetőbb teret. Vélemény.

Horn Andrea hvg360

Ónodi Eszter: Miben tud ez az ország összefogni, miben tud itt bárki bárkivel egységfrontra lépni?

A színpadon és azon kívül is szereti magát kihívások elé állítani, a pályán már rég nem tervez előre, és akkor tartja magát sikeresnek, ha a fia tíz év múlva is boldog ember lesz. A Katona József Színház társulatához huszonöt éve csatlakozott Ónodi Eszterrel – aki 2003-ban egyike volt a legsikeresebb magyar fiataloknak a(z akkori) Magyar Hírlap ötvenes listáján – beszélgettünk karrierről, kultúrharcról és arról, milyen nehéz ma kamasznak lenni.

hvg.hu Kult

L. Simon László a Századvég kutatásáról: Ez egy vaskos öncsalás

A NER-es kultúrpolitika három nagyágyúja beszélgetett a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A Nemzeti Múzeum igazgatója a rezsiproblémákról, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője a jobboldali művészek elvárásairól, a kultúráért felelős államtitkár pedig a nemzetközi kultúrharc állásáról beszélt.

HVG360 hvg360

A kérdés – Bárdos Andrással: Eperjes Károly kultúrharcról, nemzeti mozihálózatról és a halál civilizációjáról

Új és első filmje apropóján beszélt Eperjes Károly a kultúra körüli összecsapásokról, az irgalomról, valamint egy nemzeti mozi- és könyvhálózat szükségességéről Bárdos Andrásnak. A Magyar Passió egy hiánypótló misszió, ami Andy Vajna alatt nem készülhetett volna el – állítja a színész-rendező.

1 2 3 4 5 6 7
Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Busz ütközött két autóval az Üllői úton, több fa is kidőlt

Busz ütközött két autóval az Üllői úton, több fa is kidőlt

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Beperelte egy utasát a Ryanair, aki miatt meg kellett szakítani az egyik járat útját

Beperelte egy utasát a Ryanair, aki miatt meg kellett szakítani az egyik járat útját

A címlapról ajánljuk