Pályára lépett a mutogatós MAGA-Barbie, és egycsapásra politikai játszótérré vált a női kosárlabda

Aranykorát éli az amerikai női kosárlabdaliga. A WNBA soha nem látott mértékben fejlődik, amit Caitlin Clark 2024-es berobbanása gyorsított fel igazán. A liga nézettsége, médiaértéke és a csapatok piaci pozíciója egyaránt jelentősen javult az utóbbi években: új, több milliárd dolláros megállapodások köttettek, a játékosok fizetései pedig drasztikus emelkedésnek indultak. A növekvő népszerűséggel azonban a liga nemcsak minden korábbinál szélesebb közönséget, hanem egyre több politikai-kulturális vitát is vonz.

Ezek pedig mindenről szólnak, csak a kosárlabdáról nem. Olyan fontos társadalmi kérdések kerülnek a felszínre, mint hogy a transz nők sportolhatnak-e a nők között, vagy hogy a fehér játékosok pozitív megkülönböztetésben részesülnek-e, az érdemi válaszok azonban rendre elmaradnak. A vitára érdemes témákat elhomályosítják az egyéni érdekek, néhány perc a reflektorfényben minden józan meggondolást felülír. Ennek az abszurd helyzetnek Sophie Cunningham és Enes Kanter Freedom a megtestesítői.

Sophie Cunningham – az amerikai kultúrharc szimbóluma

Ami a női labdarúgásnak Alisha Lehmann, az a WNBA-nak Sophie Cunningham. Bár mindketten a világ legerősebb bajnokságában szerepelnek, sportolói képességeiket tekintve ott inkább az átlagos játékosok közé tartoznak. A közösségi médiában viszont kiemelt figyelem övezi őket. Cunninghamnek 4 millió követője van az Instagramon, ahol jobbára lenge ruházatban mutogatja magát, fotóit pedig könnyed képaláírásokkal kíséri. Az egyik legújabb posztjában egy rövid, fekete szettben látható, a kép alatt pedig csak annyi olvasható: „Mondtam, amit mondtam🫡”

Amit Cunningham mondott, az az elmúlt hetekben valóságos káoszt idézett elő az amerikai női kosárlabdában, és a sportágat az amerikai kultúrharc színterévé tette.

A Trump család szemében Cunningham hőssé vált – mondta róla Lara Trump, Donald Trump amerikai elnök menye a The Right View with Lara Trump című podcastjában. Az amerikai baloldal viszont a transznemű emberekkel szembeni gyűlölet megtestesítőjeként tekint rá.

A kosárlabdázó ugyanis úgy fogalmazott az amerikai ESPN sportcsatornának júliusban adott interjúban: „Meg akarom védeni a fiatal lányokat az öltözőben.” Szerinte „a lányoknak nem kellene biológiai férfiak ellen versenyezniük”. Korábban pedig ezt a kinyilatkoztatást tette: „Azért vagyok itt, hogy szeretettel forduljak az emberekhez. De úgy gondolom, hogy a szeretethez az igazság is hozzátartozik – vagyis az, hogy őszinték legyünk.”

Egy nappal az ESPN-cikk megjelenése után Cunningham továbbra is kitartott álláspontja mellett, egy meccs előtti interjúban arról beszélt: „Mondtam, amit mondtam. A józan ész hangján beszéltem. Fontosnak tartom, hogy megvédjük a gyerekeket, köztük a fiatal lányokat is. Kiállok amellett, amit mondtam.”

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy a mai napig nem ismert olyan eset, amikor egy transz nő a WNBA-ben játszott volna.

Az a kérdés, hogy a transznemű nők mely versenyeken indulhatnak úgy, hogy ne érje őket hátrányos megkülönböztetés, ugyanakkor a testi előnyük se veszélyeztesse a verseny tisztaságát, sportágakon átívelő dilemma, amely túlmutat az Egyesült Államok határain, és amelyre a legtöbb liga és sportszövetség továbbra is keresi az igazságos megoldást. Hogy messzebb ne menjünk, emlékezzünk vissza a párizsi olimpián történtekre a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjában. De példaként említhetnénk a női teniszt is, ahol a WTA vitatott szabályozása alapján újabban minden játékos számára előírják a biológiai nemet igazoló egyszeri genetikai vizsgálatot.

A MAGA-Barbie, aki állítólag „megmenti” Amerikát

A mai Amerikában Cunningham álláspontjának önmagában nem kellene ekkora botrányt kavarnia. Donald Trump 2025 februárjában szövetségi szinten megtiltotta, hogy a transznemű nők női sportversenyeken induljanak, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pedig idén nyáron ezt az intézkedést az iskolai sportokra is kiterjesztette. Cunningham kijelentéseit sokan diszkriminatívnak tartják, hazájában azonban jelenleg széles körű támogatást élvez. A WNBA-ben mégis óriási botrány lett belőle.

Ahhoz, hogy megértsük Cunningham kijelentéseinek súlyát, két dolgot kell tudnunk róla: ki ő, és kik akarják őt a saját oldalukon látni.

Minden egy kemény, megtorló szabálytalansággal kezdődött, ami miatt Cunninghamet kiállították egy mérkőzésről 2025 júniusában. Az internet azonban hősként ünnepelte: úgy tekintettek rá, mint csapattársa, Caitlin Clark védelmezőjére és testőrére. Az incidensből hamar mém lett, ahogy hosszan, nagyon hosszan mutogat az ellenfelére. Később még a Fehér Ház közösségimédia-csapata is felkapta a jelenetet.

New Yorkban hatalmas reklámplakátokon szerepel, felkérték a Sports Illustrated híres fürdőruhás különszámához, sőt, rövid időre még az a pletyka is elterjedt, hogy a jövőben alelnökjelöltként indulhat. Cunningham a népszerűségét keménységének, olykor sportszerűtlen viselkedésének és provokatív személyiségének köszönheti. Olyan tulajdonságokért ünneplik, amelyeket a WNBA más játékosainál – mindenekelőtt a fekete sportolóknál – inkább negatívumként értékelnek.

Ketra Armstrong, a Michigani Egyetem professzora az ESPN Cunninghamről szóló cikkében találóan fogalmaz:

Sophie-t gyakran erőszakos játékosként, csapata keménykezű védelmezőjeként emlegetik. Ha fekete sportolónők lépnek fel túl agresszívan, azt közönségesnek és veszélyesnek tartják, ő viszont éppen ebből a viselkedésből tudott márkát építeni.

A republikánusok olyan arcra leltek benne, amire az amerikai jobboldalon már régóta vártak: egy fehér, szőke, kék szemű, provokatív nőre, aki mindenekelőtt kimondja azt, amit mások nem mernek. A józan ész szószólójaként lép fel az állítólagos „woke forradalommal” szemben. Lara Trumpon túl az amerikai elnök szóvivője, Karoline Leavitt is nyilvános támogatásáról biztosította a közösségi médiában csak a MAGA-Barbie gúnynévvel illetett Cunninghamet, JD Vance alelnök pedig azt mondta róla, hogy segít „megmenteni” Amerikát.

De hogyan gondolkodik saját szerepvállalásáról Cunningham? Büszke arra, hogy nem rejti véka alá a véleményét, mindeközben még egy UFC-s rendezvényen is szerepelt ringlányként. A szervezet nyíltan szövetséges Trumppal és a MAGA-mozgalommal, Cunningham ugyanakkor politikailag „középre” sorolja magát.

A férfigúny tárgyává vált a transz sportolók ügye – mindezt néhány percnyi figyelemért

Amióta Cunningham transznemű nőkkel kapcsolatos kijelentései felbolygatták a WNBA-t, minden alkalommal kifütyülik, amikor pályára lép. A csarnokok előtt tüntetéseket is tartanak – hol Cunningham mellett, hol ellene.

Egy transznemű sportolókat támogató tüntető táblát tart a kezében a New York Liberty és az Indiana Fever közötti WNBA-meccs előtti tüntetésen Brooklynban augusztus 22-én

Neil Constantine / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Nemrég ő maga is egy kemény szabálytalanság áldozatává vált: az egyik fekete ellenfele faultolta, amiért kiállították, majd a meccset követően azt írta ki a közösségi oldalára, hogy „WHITE PRIVILEGE”, azaz „fehér kiváltság”, a posztban pedig megjelölte a Cunninghamet és Clarkot foglalkoztató Indiana Fever csapatának fiókját.

Azóta a vita még hevesebbé és abszurdabbá vált. Két politikailag aktív volt NBA-játékos – két férfi –, Enes Kanter Freedom és Royce White bejelentette, hogy 2027-től a WNBA-ben szeretne játszani. Bár a liga kollektív szerződése szerint a WNBA-ben csak nők játszhatnak, arra már nem tér ki pontosan, hogy mit jelent nőnek lenni: a nemi identitás vagy a születéskor megállapított biológiai nem alapján határozza-e meg a részvételi feltételeket.

„Ha már egy egyszerű önvallomás is elegendő, akkor minden feltételnek megfelelek ahhoz, hogy a ligában játsszak” – jelentette ki Kanter, amire White azzal kontrázott rá a trumpista Fox Newsnak nyilatkozva, hogy

Transznemű vagyok. Nő vagyok. A kosárlabda kedvéért – néha – nőként azonosítom magam.

De Kanternek ez sem volt elég. A korábbi NBA-játékos vasárnap este egy pólóval és egy jól eladható sérelemmel vonult be a Wintrust Arenába az Indiana Fever és a Chicago Sky mérkőzésére, mindezt a női sport iránti aggodalom köntösébe bújtatva. A fekete ruhadarabon rózsaszín-fehér betűkkel ez állt: „WOMAN – noun. adult human female”, azaz „NŐ – főnév. felnőtt nőnemű ember”. Ez nem párbeszédre, hanem provokációra szánt szlogen.

A magát Freedomnak – azaz Szabadságnak – nevező exkosaras úgy tett, mintha ennek a ligának – amelynek felépítésén harminc éve fáradoznak nők – az ő definíciójára lenne szüksége ahhoz, hogy igazolja saját létjogosultságát. Kanter azért ment ki erre a meccsre, hogy magát mutogassa, hogy feszültséget szítson, és hogy kidobják a lelátóról – mindhárom célját elérte.

A Chicago egyik játékosa, Natasha Cloud, aki valóban elkötelezett aktivistának számít, a harmadik negyedben megelégelte a helyzetet. Egy időkérés alatt határozottan elindult Kanter felé, és hangosan, meglehetősen trágár szavakkal adta a tudtára, mit gondol róla. Kanter felállt, széttárta a karját, visszakiabált, majd egy lépést tett Cloud felé. Ezután hagyta, hogy a biztonságiak tegyék a dolgukat: hátratette a karjait, mintha letartóztatnák, és engedelmesen tűrte, hogy kivezessék az arénából. Az akció minden pillanatát kommentálta, és amilyen gyorsan csak tudta, közzé is tette az interneten, azt állítva, hogy azért dobták ki, mert „kiállt a nők mellett”.

Cloud a történtek után nem nyilatkozott az újságíróknak, és a közösségi médiában is mindössze egyszer posztolt az esetről: a transznemű közösség tagjait bátorító üzenetet tett közzé. „Ide tartoztok. Szeretnek. Látnak titeket. Tökéletesek vagytok úgy, ahogy vagytok.”

A kérdés jelen esetben nem az, hogy Kanterrel vagy Clouddal értünk-e egyet a transznemű sportolók ügyében. Ez a téma túlságosan összetett ahhoz, hogy egy egyszerű szimpátiaszavazás alapján döntsünk róla. Kettejük szópárbaja és az azt követő reakciók azonban valamire rávilágítanak. Cloudnak valódi álláspontja van, és képes arra, hogy a heves indulatokat félretéve, megfelelő komolysággal fejtse ki azt. Enes Kanter Freedomról mindez nem mondható el. Royce White-tal közösen jelentős károkat okoztak azzal, hogy a transznemű embereket úgy állították be, mintha csupán ellenkező neműnek öltözött emberek lennének. Egy ócska poén kedvéért a transz nők emberi mivoltát tették nevetség tárgyává.

A saját szemükben az abszurditásra abszurditással válaszoltak. Valójában azonban semmilyen érdemi érv nincs a provokációik mögött. Csupán két férfiról van szó, akik felismerték, hogy a kegyetlenség több figyelmet és megtekintést hoz. Ezzel az akcióval pedig nemcsak a transz közönségnek, hanem állítólagosan imádott sportáguknak, a kosárlabdának is ártottak.

Nyitókép: Neil Constantine / NurPhoto / NurPhoto via AFP