Színházi élet a válságban
Négymillió alá esett a magyarországi színházlátogatók száma tavaly, pedig a válságnak még csak az előszele legyintette meg a kulturális szférát. A színházak 2008-as toplistáját megtalálja a HVG e heti számában!
Négymillió alá esett a magyarországi színházlátogatók száma tavaly, pedig a válságnak még csak az előszele legyintette meg a kulturális szférát. A színházak 2008-as toplistáját megtalálja a HVG e heti számában!
Pornó, magas irodalom és plazaépítés egyként adóalanya volt. Sokan utálták, voltak, akik egyszerűen be se fizették. Pedig nélküle megfulladt volna a hazai kultúra egy része. Ez volt a kulturális járulék. A Nemzeti Kulturális Alap osztotta el. 2010-től, a kisadók elsöprésével a lottópénz töredék része kerül majd az alapba. Minden változatlan. De jó ez így?
Cikkünk nyomán folytatódik a fantomházügy. A Terézvárosban álló vadonatúj, de üres kultúrházzal kapcsolatban most a kerület kulturális és közösségi életét szervezni hivatott Terma korábbi vezetője szólal meg. És helyre akarja tenni a jelenlegi alpolgármestert.
Két szomszédos budapesti kerület is gazdát keres saját intézményének. Közösségi, kulturális színterekről van szó, amelyeket nem képes, vagy nem akar működtetni a VI. és a VII. kerület. Aki pénzt hoz, szinte bármit csinálhat a Kazinczy utca 21-ben és az Eötvös utca 10-ben. Indok mindkét helyen van: nincs pénz. Tényleg nincs?
A fasizmus és a kommunizmus dicstelen korszakai után kiment a divatból az „ideologizálás”, ám a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték, a szellemi produktumok, az ideák, eszmék, kulturális értékek is relativizálódtak. A poltika és a gazdaság összeomlása logikus következménye ennek a folyamatnak. A közgazdászok magabiztosan ugyan, de a sötétben tapogatóznak.
Boldoggá avatja a költő halott költőtársát. Az 1944 novemberében meggyilkolt Radnóti Miklósra emlékezik az egykori barát, Vas István. A ’40-es évek végén született írást Radnóti tudós monográfusa, Ferencz Győző közli nyomtatásban először a Holmi legfrissebb számában.
Megszületett a végeredmény a Goldenblog 2009 kulturális blogokat felvonultató kategóriájában.
Moszkva, Belgium, avagy a munkásosztály a Paradicsomba megy. Balatoni retró. Savanyú a szőlő: Art Brut a VOLT-on. A rémálom visszatér: Marilyn Manson ugyanott. Sírpiknik a Tháliában. Átlagos lengyelek. Robert Capa-tárlatvezetések a Ludwigban. "Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben." Minden napra legalább egy program, a szerkesztők ajánlásával!
A XIII. kerület díszpolgárává avatta szerdán Tóth József polgármester Bodrogi Gyula színművészt, rendezőt, Marton László rendezőt, a Vígszínház volt igazgatóját és Spiró György írót, műfordítót és irodalomtörténészt az Angyalföldi Művelődési Központban.
Elkezdték építeni az arab Louvre kulturális komplexumát. A Jean Nouvel sztárépítész által tervezett új múzeumnak a félig mesterséges Boldogság-, eredeti nevén Saadiyat-sziget ad otthont, írta a Los Angeles Times.
Az Eötvös utcai fantomházat megpályáztatja Terézváros. "Kulturális színtérnek" épült, de üres. Nem csak üzemeltető nincs benne, hanem színpadtechnika és internet sem. Miközben a kultúra szereplői helyhiányra panaszkodnak, vannak, akik szerint túl sok is a hely Budapesten. Sem pénz, sem igény nincs többre?
Először játsszanak Jakartában indonéz nyelven magyar színművet, Örkény István Tóték című darabját szerdán és csütörtökön mutatják be Yogjakartában, Jáva-sziget központjában - tájékoztatott a jakartai magyar nagykövet.
Kétmillió euró (580 millió forint) három hónap alatt – egyelőre ennyi a vesztesége a bécsi Albertina múzeumnak, amely Monet és Renoir kiemelkedő impresszionista munkáinak ad otthont, mert a pénzügyi válság elvitte néhány legbőkezűbb szponzorát.
Lebontják azt a kórházi épületet, ahol a Ken Kesey világhírű regényéből készült Száll a kakukk fészkére című filmet forgatták; az öt Oscar-díjjal jutalmazott legendás film elmegyógyintézetének egy részét azonban múzeumként megőrzik az utókor számára, s ide kerül az a márvány hidroterápiás tömb is, amellyel a film végén Bromden főnök betöri a fürdő rácsos ablakát.
Két történelmi jelentőségű festménnyel teszi vonzóbbá bécsi nagykövetségét a magyar állam. Készpénzkímélő módon fizetett értük.
Dosztojevszkij szerint az egész orosz irodalom Gogol köpönyegéből bújt elő. Ez a köpönyeg azonban nem volt orosz - vagy legalábbis nem úgy, ahogyan sokan esetleg gondolnánk.
Institut francais (Francia Intézet) néven állami ügynökséget hoz létre a francia külügyminisztérium a kultúra valamennyi területének egyetlen intézményen keresztül történő külföldi képviseletére - adták hírül szerdán a francia napilapok.
Új oldaláról mutatkozott be az ismert üzletember, Béres József: Szép magyar ének címmel vaskos kötetet állított össze, amely a középkortól szedi csokorba a legszebb, legismertebb magyar gyermek- és népdalokat, népies és zeneszerzői dalokat és egyházi énekeket – összesen 430-at.
Magyar ízeket élvezhetnek a New York-iak az idei magyar kulturális évad keretében egy héten át. Az Extremely Hungary rendezvénysorozat keretében Bicsár Attila, a budapesti Alabárdos Étterem főszakácsa hazai ételeket főz, "modern technikákkal, könnyebb formában" a világ kulturális fővárosában.
Pénteken délután kísérik utolsó útjára Balaskó Jenő költőt, publicistát. A napokban, 68 éves korában elhunyt irodalmár búcsúztatása fél 2-kor zajlik a Rákoskeresztúri Új köztemető ravatalozójában - tájékoztatott Turcsány Péter író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke.