szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A XIII. kerület díszpolgárává avatta szerdán Tóth József polgármester Bodrogi Gyula színművészt, rendezőt, Marton László rendezőt, a Vígszínház volt igazgatóját és Spiró György írót, műfordítót és irodalomtörténészt az Angyalföldi Művelődési Központban.

A XIII. kerület 71 éve lett önálló közigazgatási egység, ebből az alkalomból a kerületben heteken át tartó közművelődési és sportprogram-sorozatot szerveznek. A megemlékezés legrangosabb eseménye a szerda déli díszpolgáravató ünnepség volt.
   
Először Mácsai Pál szavalta el Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeményét. A színész-rendező édesapját, Mácsai Istvánt szintén a kerület díszpolgárrá avatták néhány évvel ezelőtt.
   
Tóth József polgármester az ünnepségen beszélt a kerület terveiről is. Azt vázolta fel sajátos, illusztrált víziójában, hogy milyen is lesz, lehet majd a kerület tíz év múlva, hogy mennyi minden épülhet meg, hány házat varázsolnak újjá, milyen lesz a Duna-part vagy a Pozsonyi út környéke. Ezután Bodrogi Gyula, Marton László és Spiró György életútját és a kerülethez kapcsolódó munkásságát méltatta röviden, majd az újdonsült díszpolgárok átvették a kitüntetéseket.
   
Az ünnepségen megjelent több régebben díszpolgárrá avatott híresség - köztük Gálvölgyi János színművész és Horváth Ádám rendező - és számos, munkájával ide kötődő művész, mint Eszenyi Enikő, a Vígszínház jelenlegi igazgatója.
   
Oly sok magas rangú szakmai és állami kitüntetés után milyen érzés átvenni egy díszpolgári címet? Marton László az MTI munkatársának kérdésére elmondta, hogy évtizedek óta kötődik - már csak "munkahelyén", a Vígszínházon keresztül is - Budapest eme részéhez. Azért tartja nagy megtiszteltetésnek a díszpolgári címet, mert a kerület lakóinak és képviselőiknek javaslatára kapta meg.     Ugyancsak ezen a napon hatan vehették át a Budapest Főváros XIII. kerületért díjat.
  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Kult

Az Aegon művészeti díját Spiró György kapja a Fogságért

Az Aegon Művészeti díjat első ízben Spiró György veheti át Fogság című regényéért. A cég a kortárs művészeti díjjal elsősorban az irodalmi élet kiválóságait szeretnék elismerni; a díj nevében azért jelöli meg a művészet egészét, mert a díjazott megnevezhet egy fiatal alkotót bármely területről, aki szintén elismerést kap.

MTI Kult

Spiró szerint újra kellene írni bizonyos klasszikusokat

Spiró György megtisztelőnek tartja, hogy a magyar nyelv és irodalom érettségi középszintű írásbeli vizsgájának egyik tételeként az idén egy tőle származó, az olvasáskultúra romlásáról szóló idézet mellett, illetve ellen kellett érvelniük a diákoknak.

Vélemény

Interjú Spiró György íróval

Spiró György (59 éves) az idehaza tapasztalható vallástörténeti tudatlanságnak tulajdonítja, hogy Jézussal és a kereszténységgel kapcsolatos kijelentéseinek egyike-másika botránykőnek bizonyult Magyarországon.

hvg.hu Kult

A Junior Prima díj átadásáról távol marad Spiró György

A Művészetek Palotájában szerdán adják át a Prima Primissima díjak "kistestvérének", a 2007-ben létrehozott Junior Prima irodalmi díjait. A Litera.hu úgy értesült, a díjazottak kiválasztásában részt vevő egyik zsűritag, Spiró György nem lesz jelen, mert időközben kilépett a zsűriből.

MTI Kult

Spiró György kapta a Visegrádi-díjat

Spiró György írónak ítélték a Visegrádi-díjat a visegrádi négyek (V4, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) kulturális vezetőinek pénteki találkozóján Varsóban.

Vélemény

Akik „spirótlanítanák” a magyar irodalmat

Miután Spiró György munkássága érettségi tétel volt, az ultrajobbosok rászálltak az íróra, és felidézték 1984-ben írt, Jönnek című versét. Az író ellen indított nemtelen támadás csak azt bizonyítja, hogy a nemzeti fundamentalisták nem ismernek tréfát, amikor valaki bírálni merészeli a vak, önromboló nacionalizmust. Érdemes közelebbről szemügyre venni a „dúlt keblű mélymagyarok” nemzetfelfogását.