szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szinte hihetetlen, de kutatók még mindig azt vizsgálják, hasonlóan érzékelik-e a fájdalmat a csecsemők, mint a felnőttek. Egy brit vizsgálat kimutatta, hogy a babák egy enyhe ingerre hasonló fájdalmat érzékeltek, mint a felnőttek egy négyszer olyan fájdalmas behatásra. Még a nyolcvanas években is általános volt, hogy sebészeti beavatkozások után a legkisebbek nem kaptak fájdalomcsillapítót.

A csecsemők agya a felnőttekéhez hasonló módon érzékeli a fájdalmat – derítették ki brit kutatók mágneses rezonancia képalkotó (MRI) vizsgálatokkal. Eredményeik felvetik a szükségét annak, hogy a szakemberek átértékeljék a fájdalomcsillapítást kisgyermekek esetében.

A maga nemében első ilyen jellegű vizsgálatban az Oxfordi Egyetem kutatói kimutatták, hogy fájdalom esetén az agynak ugyanazok a területei válnak aktívvá a csecsemőknél – 20 területből 18 –, mint a felnőtteknél.

A szakemberek alvó babák agyáról készítettek MRI-felvételeket, miközben a gyerekek talpát egy speciális pálcával enyhén bökdösték, ezáltal olyan érzést keltve, mintha ceruzával szurkálták volna őket. A felvételek azt mutatták, hogy agyuk ugyanazt a választ adta az enyhe bökésre, mint amikor a felnőtteket négyszer erősebb fájdalominger éri, ami azt sugallja, hogy a babáknak jóval alacsonyabb az érzékelésküszöbük.

Horror a sebészeten

"Természetesen a csecsemők nem tudják elmondani nekünk fájdalomérzésüket, és nehéz következtetni a fájdalomra vizuális megfigyelések alapján" – hangoztatta Rebeccah Slater, az Oxfordi Egyetem gyermekgyógyászati tanszékének munkatársa, a tanulmány vezetőszerzője.

"Néhányan azzal érvelnek, hogy a csecsemők agya még nem eléggé fejlett ahhoz, hogy valójában érzékelje a fájdalmat, ám tanulmányunk az első határozott bizonyítékát adta annak, hogy ez nincs így. Még az 1980-as években is általános gyakorlat volt, hogy a sebészeti beavatkozáson átesett csecsemők nem kaptak fájdalomcsillapító szert, csak izomidegi blokkolót" – tette hozzá.

Túry Gergely

Tavaly intenzív osztályon ápolt újszülöttek fájdalomcsillapításáról végzett felülvizsgálat során a szakemberek kimutatták, hogy bár ezek a kicsinyek átlag napi 11 fájdalmas beavatkozáson esnek át, 60 százalékuk egyáltalán nem kap semmilyen fájdalomcsillapítót.

"Vizsgálatunk azt jelzi, hogy ezek a gyerekek nemcsak érzik a fájdalmat, de még érzékenyebbek is lehetnek a felnőtteknél. Ha végzünk fájdalomcsillapítást a műtéten áteső idősebb gyermekeknél, meg kell vizsgálni azt, hogy a kicsinyeknek is adni kell fájdalomcsillapítót" – mondta Slater.

A kutatók 10 egészséges csecsemőt – egy-hat naposat – és 10 – 23–36 év közötti – felnőttet vizsgáltak. A csecsemőket – akik mellett ott voltak szüleik és orvosaik is – MRI-készülékbe helyezték, ahol többségük elaludt. A felvételeket agyukról akkor készítették, amikor talpukat böködték. Ezeket a felvételeket vetették egybe a felnőttek hasonló nagyságú fájdalomérzetéről készült agyfelvételeivel.    

Eredményeiket a szakemberek az eLife tudományos folyóiratban tették közzé.

 

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára

Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett