Kiterjesztett hőségriadó, megdőlő rekordok, halálos áldozatok – tovább tombol a kánikula Európában
Nem ritka a 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet.
Nem ritka a 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet.
Bár a Kneecapet kitiltották, a zenekar videóüzenetben jelentkezett. Azonban az idei fesztivál utolsó napja nemcsak erről, hanem a hőségről, rózsaszínbe öltözött rajongókról, meg persze a fellépőkről szólt, és még egy unikornis is feltűnt. A képre kattintva galéria nyílik!
Egy hidegfront kissé mérsékli a nappali felmelegedést, sőt, a hajnali órákban kifejezetten hűvös lehet. Aztán visszatér a hőség a hét második felére.
A Sziget negyedik napján beköszöntött a forróság, de némi előrelátó délutáni szunyókálás után töretlen lelkesedéssel folytatódott a parti. Bohemian Betyars, Sevdaliza, Anyma és az évszakhoz öltözött fesztiválozók – a HVG szombati fotói.
A tavalyi klímakrízis után a kormány megfelezte a kórházak hűtésére szánt összeget – derült ki azokból a számokból, amiket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság adott ki a HVG adatigénylése nyomán. Pedig az orvosi kamara szerint jócskán lenne még tennivaló.
Országosan jellemző lesz a közepesen vagy erősen felhős idő, de rövidebb-hosszabb napos időszakok azért lehetnek kedden. Az előrejelzés alapján azonban ez a hét már biztosan nem a hőségről fog szólni, egy északias áramlás miatt hűvösebb lesz a következő napokban.
A legtöbben az ország déli részén haltak meg a hőhullám során.
Ismét tartósan 25 fok fölé emelkedik a napi középhőmérséklet.
A hét közepén az ország több pontján valószínű zápor, eső és viharos széllökések.
Mindenki tudja, hogy nyáron leterheltek a szakemberek, sokat kell várni a klímára és akár drágább is, mintha ősszel vagy tavasszal szereznénk be. Ennek ellenére a keresési trendekből (is) egyértelmű, a legtöbben a kánikulában kezdenek érdeklődni a légkondi iránt.
Nagyon megnőtt a fogyasztás, akiknél vízhiány van, lajtos kocsikból tudnak vizet vételezni.
Erősen párolog a száraz hőségben, amire még a szél is rásegít.
Egyelőre nem látni, mikor ér véget a kánikula.
A szakemberek azt kérik, hogy senki ne sétáltasson betonon kutyát, mert a forró felület égési sérüléseket okozhat az állatok mancsán.
Fizikai és mentális megterhelésre figyelmeztetnek.
A nappali csúcshőmérséklet 31 és 36 fok között várható.
A következő napokban a hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 35-37 fokot is.
A napos idő mellett azért előfordulhatnak záporok, zivatarok.