Szétverte a római reptér vámmentes boltját egy stewardess, miután elbocsátották – videó
A nő 1500 eurós kárt okozott az őrjöngésével.
A nő 1500 eurós kárt okozott az őrjöngésével.
Buliellenes mesterségesintelligencia-rendszert indít az Airbnb, mely több szempont mentén igyekszik megállapítani, hogy egy adott foglalás célja lehet-e az, hogy házibulit akarnak ott tartani a bérlők.
A férfi kilencszázezer forint kárt okozott a mentőautóban.
Rongálás miatt nyomoztak ellene a rendőrök.
Az ügyészség börtönbüntetést kért a 27 éves férfira.
Az énekes egyelőre házi őrizetben marad, korábban arról volt szó, hogy akár 15 évet is kaphat.
A már nyugdíjas bíró 28 sértettől kért kölcsön, úgy, hogy az ügyészség szerint már a pénzek átvételekor tudta, hogy nem fogja tudni visszafizetni az összegeket.
A biztosító nem fizet, a BKV-nak kell a számlát állnia.
Sokan egyáltalán nem kapnak magyarázatot a tiltásra, így esélyük sincs javítani a helyzeten.
Zsigerből rögtön a bíróságra gondolunk, ha szeretnénk megkapni az előleget a felújítással megbízott asztalostól, aki visszadobta a munkát, vagy a kiadott lakásunk után járó bérleti díjat, esetleg a havi bérünket a munkáltatónktól. Pedig létezik egy gyorsabb megoldás, a fizetési meghagyásos eljárás, amely ráadásul 3 millió forintot meg nem haladó pénzkövetelésig az egyedüli lehetőség, ha adósunk nem akar fizetni.
A bejelentések nagy részét jégverés, beázás miatt tették a biztosítók ügyfelei.
Egy dalszövegekkel foglalkozó weboldal szerint a Google kárt okoz nekik azzal, hogy a szövegeket a keresési találatok közt is megjeleníti.
A komoly anyagi kárt okozó sofőrt a térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálják beazonosítani.
Szinte felfoghatatlan, hogy Új-Zélandra érkezése óta az ember milyen mértékben tizedelte meg az ott élő madárvilágot.
Az érintettek több mint 600 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek.
A pályázati visszásságokkal vádolt vállalkozók több mint 40 milliós kárt okoztak az Európai Uniónak és a magyar költségvetésnek.
Törött ablakok, festéknyomok, eldobott tojások, megrongált szánkók.
Ezek az alapvetően nagyon aranyos, de sajnos igen kártékony állatkák ilyenkor okozzák a legtöbb kárt az autóinkban.
A farkasok után a pireneusi medvék is politikai problémákat okoznak Franciaországban. Már ameddig élnek. Mert a toulouse-i adminisztratív bíróság döntése szerint nagy veszélyben vannak.