Újabb tartós tünetet fedeztek fel a kórházban kezelt covidosoknál
Több olasz páciens eredendően koronavírus miatt került kórházba, de néhányuknál később hiperglikéma, azaz magas vércukorszint is kialakult.
Több olasz páciens eredendően koronavírus miatt került kórházba, de néhányuknál később hiperglikéma, azaz magas vércukorszint is kialakult.
A kifizetetlen számlák összege valamivel csökkent, de így is óriási összeget görgetnek maguk előtt az intézmények.
Találtak a szekrényében amfetamint és más partidrogot is.
Mindeközben Boris Johnsonék feloldották a járványügyi korlátozások nagy részét.
Elővigyázatosságból intubálták Jair Bolsonarót az intenzív osztályon, további vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön, sürgősségi műtétet kell-e végrehajtani rajta.
A brazil elnök hasi fájdalomra is panaszkodott, bélelzáródás lehet a háttérben.
Az ügyészek úgy látják, fennáll a bűnismétlés veszélye.
A mentőszolgálat igazgatója személyesen kereste fel a férfi munkahelyét, hogy igazolja, életmentésben vett részt a dolgozójuk.
Két hullámban jöttek világra a gyerekek, több mint százan.
A Népszavának nyilatkozó intézményvezetők azt mondták, hogy váratlanul érte őket a döntés, és állították: hiányozni fognak az egyenruhások az ellátásból.
Xavier Bettel tesztje a múlt héten lett pozitív. Egy oltást már kapott.
Az érintettek többszöri kérésre sem oltották be magukat, inkább veszélyeztették egymást és a többi beteget.
Az ombudsman azért vizsgálódik, mert a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőktől önköltséges PCR-tesztet kérnek a kórházakban.
Szerintük csak a jogszabályoknak megfelelő feltételeknek megfelelően akartak dolgozni. Munkajogi per is lehet a traumatológiai osztály dolgozóinak távozásából.
Az 54 éves férfi a baltájával akadályozta meg, hogy az állat megharapja, de így is súlyosan megsérült.
A focistán elvégzett vizsgálatok negatív eredményt hoztak.
A klinikai halál állapotából visszahozott dán focista megköszönte a felé áradó szeretetet.
A regisztráltak 92 százalékát oltották már be legalább egyszer.
Két adag oltással lehet csökkenteni a kockázatot.
Egyelőre megfigyelés alatt tartják, de csütörtöki meccsükön már szeretné személyesen biztatni a csapattársait.