Kórházi ágyáról üzent Christian Eriksen – fotó

A klinikai halál állapotából visszahozott dán focista megköszönte a felé áradó szeretetet.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Kórházi ágyáról üzent Christian Eriksen – fotó

Európa focizik

Egy hónapig a labdarúgásról szól Európa: egy év csúszással a járvány miatt, valamelyest módosult körülmények között, de itt a 2020-as foci-Eb. Ráadásul annyira itt van, hogy négy meccset Budapesten játszanak, a torna 24 csapata között pedig ott van a magyar válogatott is. Kövesse az Eb minden pillanatát, hírét a hvg.hu cikksorozatával.

Első alkalommal üzent a nyilvánosságnak Christian Eriksen azóta, hogy szombaton, a finnek elleni labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzésen összeesett a pályán, megállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„Köszönöm a felém áradó szeretetet és az üzeneteket a világ minden részéről. Nagyon sokat jelent ez nekem és a családomnak” – írta az olasz bajnok Internazionale 29 éves dán játékosa az Instagramon. A bejegyzéshez fotót is mellékelt magáról, amint kórházi ágyában fekve felfelé tartott hüvelyujjal mosolyog.

„A körülményekhez képest jól vagyok. Még várnak rám vizsgálatok, de jól érzem magam. Szurkolok a dán csapatnak, mindent bele!” – fűzte hozzá.

A futballista a mérkőzés 43. percében esett össze, mindenféle előzmény nélkül. Az orvosi stáb tízperces megfeszített munkával élesztette újra a pályán, majd kórházba vitték. Azóta stabil az állapota.

Csapata lejátszotta a meccsből hátralévő időt, és 1-0-ra kikapott. Később a dán játékosok kritizálták az Európai Labdarúgó-szövetséget, mert szerintük drámai eset után nem hagytak nekik valódi választási lehetőséget a kérdésben.

„Remélem, hogy az UEFA tanult az esetből" - bírálták a szövetséget a dán focisták

Hétfőn nyilatkoztak először a dán játékosok Eriksen szívmegállása után, komoly kritikával illették az UEFÁ-t a meccs folytatása miatt.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.