A kórházig követte a gazdáját szállító mentőautót a hűséges kutya – videó
Ember és kutya barátságának szép példája az isztambuli eset.
Ember és kutya barátságának szép példája az isztambuli eset.
Zalán a szomszédban jött világra.
Páran azt hitték, koronavírusról van szó, de az egykori miniszterelnök elmondta, egy halaszthatatlan sebészeti beavatkozást végeztek el rajta tíz napja.
Az Orvostechnikai Szövetség azt szorgalmazza, hogy a kormány fizesse ki a cégek lejárt követeléseit.
Egy beteg egy látogatót fogadhat zárt térben maximum egy órára.
Péntekre 191-gyel csökkent a kórházban ápoltak száma.
Védettségi igazolvánnyal lehet csak beteget látogatni.
Indiában sok kórház már nem fogad koronavírusos betegeket, mert nincs elég orvosi oxigén. A válsághelyzetben önkéntesek segítenek a súlyos állapotú fertőzötteknek oxigénhez jutni – annak ellenére is, hogy eközben ők maguk is elkapják a betegséget. A Deutsche Welle riportja.
A Magyar Orvosi Kamara örül, hogy a kormány hosszú idő után hozzá akar látni az ellátórendszer szerkezetének meghatározásához, de ha már ennyit vártak, akkor pár héten már nem múlik semmi.
Javul a járványhelyzet, vasárnapra átlépte a beoltottak száma a 4,6 milliót.
A koronavírus-járvány miatt nagyon súlyos a helyzet Peruban.
Az EMMI szerint ők az egészségügyi dolgozókkal történő együttműködésben gondolkodnak.
Az énekesnő korábban már mindent bevetett, hogy beinduljon nála a szülés.
Az ügyészség elrendelte a férfi letartóztatását, amit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.
Az indoklás mindig az volt, hogy nincs hely a kórházban.
A magyarországi sajtószabadság helyzete folyamatosan romlik, azonban ez több, mint egy szám a rangsorban: a sajtószabadság napján néhány példán keresztül bemutatjuk, hogy az elmúlt egy évben milyen ködöt hozott létre a kormány.
Kora reggel váratlanul kiderült, hogy 100 ezer Pfizer vakcinát beadnak ma. Ehhez az eeszt.gov.hu rendszerben kellett volna időpontot foglalni, azonban az kapásból összeomlott. Így sokan a kórházi oltópontoknál sorban állva reménykednek abban, hogy jut nekik oltás. Volt, ahol 12-2 körül közölték, a Pfizer elfogyott, innentől AstraZenecát vagy Sinopharmot tudnak adni.
Kétoldali tüdőgyulladása volt, húsvét környékén hagyhatta el a kórházat.
A 66 éves férfinak a bordája is eltörött. Fia nem tagadta a rendőröknek, hogy rendszeresen bántalmazta.