200 ezren válthatnak lakásbiztosítás a kampány alatt a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint
Eddig mintegy 50 ezren kötöttek új biztosítást, a minisztérium szerint a kampány második felében több új szerződés születhet.
Eddig mintegy 50 ezren kötöttek új biztosítást, a minisztérium szerint a kampány második felében több új szerződés születhet.
Nagy versenyben vannak a cégek az ügyfelekért, a kiegészítők között kínálnak olyat is, amely a hűtő leolvadása miatt tönkrement fagyasztott élelmiszerek kártérítéséről szól.
Az első napokban a KÖBE, az Alfa és a Generali vitte az új biztosítások több mint felét.
Miért lehet most megszüntetni és újrakötni a lakásbiztosításokat? Mennyire bonyolult egy váltás? Mik jöhetnek egy csomagban egy lakásbiztosítással? Ha megtörténik a baj, mi a folyamat a biztosítóval? Ezekről beszélgettünk pénzügyi podcastunkban.
Milliárdos reklámözönnel robbantja be a kormány legújabb piacbefolyásolási akcióját, a márciusi lakásbiztosítási kampányt. A mesterségesen generált versenyben az ügyfelek rosszul járhatnak.
Jól és rosszul is lehet járni a márciusi lakásbiztosítási kampánnyal, megnéztük, miért éri meg váltani, és mi az, amire különösen fontos odafigyelnünk az új biztosítás kiválasztásakor.
Márciusban mindenkinek lehetősége nyílik kedvezőbb lakásbiztosításra váltani, és bár a biztosítások ára várhatóan csökkeni fog, érdemes óvatosan lennünk a spórolással: néhány ezer forint megtakarításért súlyos árat fizethetünk, ha nem figyelünk oda, hogy mit fedez a biztosítás, és mit nem.
A felcsúti milliárdos kisebbségi tulajdonában álló Hungarikum Biztosítási Alkusznak egymillió lakásbiztosításra fáj a foga.
A budapesti ingatlanokra kötött lakásbiztosítások száma 25 százalékkal nőtt.
A szülőkről való leválás először óriási bulinak tűnik, aztán az ember szépen lassan rájön, mennyivel egyszerűbb volt, amíg valaki megcsinálta a ház körüli teendőket. A számlák befizetése, a közügyek intézése unalmasan hangzik, de nem árt kiképeznünk magunkat ezen a téren, hogy flottul menjen az önálló lét, és tényleg elkezdődhessen az életünk egyik legszuperebb fejezete!
Korábban már hírt adtunk róla, hogy a Gazdasági Minisztérium változtatni készül a lakásbiztosításokra vonatkozó előírásokon, mostanra pedig megjelent az erről szóló kormányrendelet. A változtatások főként a lakáshitel vagyonbiztosítást kötőket érinti, hogy pontosan miként, azt a Bankmonitor.hu szakértői elemezték.
Az a Gazdaságfejlesztési Minisztérium célja, hogy nagyobb verseny legyen a lakásbiztosításoknál, így aztán olcsóbb biztosításokat választhassanak az ügyfelek. Négy pontból álló tervet mutattak be.
Komoly kiadásoktól kímélhetjük meg magunkat, ha otthonunk rendelkezik biztosítással. A többség gondoskodik is erről, azonban csak kevesek gondolják azt, hogy lakásbiztosításukat időről időre érdemes felülvizsgálni. Márpedig ez kifejezetten fontos és elengedhetetlen az általunk megkérdezett szakértő szerint, aki hangsúlyozta azt is, nem csak lakástulajdonosként hasznos lakásbiztosítást kötni. Maknics Anitát az Allianz lakossági vagyon termék- és portfoliómenedzsment osztály vezetőjét kérdeztük arról, miért és hányszor érdemes felülvizsgálni meglévő biztosításunkat.
Milliókkal nőhet az ingatlanunk értéke, ha igénybe vesszük a kedvező állami támogatási programokat. Érdemes azonban arra is figyelni, hogy ezek megvalósítása után a lakásbiztosításunkat is vizsgáljuk felül. Baj esetén ugyanis csak arra térít a biztosító, amiről tud. A Bank360.hu szakértői megvizsgálták mire figyeljünk.
Egy lakásbiztosítás nagy anyagi terhet vehet le a biztosítottak válláról egy váratlan helyzetben, és kiegészítő szolgáltatásai révén magát a biztosítottat is védheti. A Bank360 elmezői azt vizsgálták meg, hogy milyen balesetbiztosítási szolgáltatásokat tartalmaz néhány biztosító lakásbiztosítása.
A vihar Komárom-Esztergom és Baranya megyében, valamint Budapest XXI. kerületére csapott le a legerősebben.
A fogyasztóbarát lakáshitelek és személyi hitelek összehasonlító programja már korábban elindult, így már a fogyasztóbarát termékcsalád valamennyi tagja rendelkezik önálló kalkulátorral.
A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások már 65 milliárd forintnyi háztartási vagyont védenek az MNB szerint.
Kigyulladt karácsonyfa, függöny és asztalterítő, tűzön hagyott karácsonyi vacsora - az ünnepi hangulat fokozódásával együtt a háztartási balesetek kockázata is megnő. Pénzügyi szakértővel vizsgáltuk meg, milyen biztosítási lehetőségek érhetők el a piacon, ha nem akarjuk, hogy ingünk-gatyánk rámenjen a javítási költségekre egy baleset után.
A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat.