#legfőbb ügyész

Polt Péternek eszében sincs lemondani

A legfőbb ügyész szerint van ugyan korrupció, de lehetne rosszabb is. A felesége MNB-alapítványoknál betöltött szerepe miatt pedig szerinte még nem lesz elfogult.

Mi az isten tart ennyi ideig, ha nyilvánvaló a lopás?

Bő hét évvel ezelőtt szőtt tervet egy fifikás ember, 45 millió forintot ki is húzott kutyák "hidroterápiás futópadjának továbbfejlesztésére" az EU-ból és a magyar államtól. És csak most lett vádemelés az ügyből. Az erőszakos ügyek felderítése jól megy, de korrupciós ügyekben csak kevéssé sikeres a magyar bűnüldözés, főleg, ha magasabb politikai szál is felbukkan.

Korrupció: Polt ígéri, hogy az elutasított feljelentéseket is megvizsgálják

A legfőbb ügyész országos vizsgálatot rendelt el a korrupciós bűncselekmények elleni fellépéssel kapcsolatban, és ennek részei lesz a feljelentések elutasításával valamint az ilyen ügyben elrendelt nyomozások megszüntetésével kapcsolatos adatok is – ígérte Polt Péter abban az írásbeli válaszban, amelyet az MSZP-s Bárándy Gergely kérdésére adott.

Bajnaiék, "ha kell, börtönbe küldik" Polt Pétert

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja kormányzóképes, polgárosodáspárti, a leszakadtak, a rossz helyzetben lévők iránt nagy empátiával viseltető pártként kíván működni - értékelte a párt szombati taggyűlését vasárnapi sajtótájékoztatójukon Szigetvári Viktor. A frissen megválasztott ügyvezető társelnök arról beszélt, mindent megtesznek azért, hogy 2018-ban leváltsák Orbán Viktor miniszterelnököt és jobb országot teremtsenek, és azt sem zárta ki, hogy ha kell, "börtönbe küldik" Polt Péter legfőbb ügyészt.

Az Együtt "ha kell", börtönbe küldi Polt Pétert

Felfüggeszthetik Simon Gábor mentelmi jogát

A legfőbb ügyész kezdeményezte szerda délután Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését – jelentette be Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. A vádhatóság adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt szeretné gyanúsítottként kihallgatni a politikust, aki – mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt – 2008-tól jelentős összegeket tartott egy osztrák bank befektetési számláján.

Feljelentették Orbán Viktort

Az Ungár Klára nevével fémjelzett SZEMA-Liberális Párt azt vizsgáltatná a legfőbb ügyésszel, hogy Orbán Viktor október 23-i beszéde háborús vagy közösség elleni uszítás volt-e.

Polt eltűri a holokauszttagadást az MSZP szerint

Az MSZP szerint azzal, hogy az ügyészség "titokban" elutasította bűncselekmény hiányában a Gaudi-Nagy Tamás ellen tett feljelentéseket, "a legfőbb ügyész nemcsak eltűri a holokauszttagadást, hanem folytatja az Orbán-kormány tagjaira is jellemző kettős beszédet" - írja pénteki közleményében a szocialista Steiner Pál.