A lengyel elnök személyesen adja át a lengyel útlevelet Jesse Eisenbergnek
Az amerikai színész régóta vágyott arra, hogy ősei hazájának is állampolgára legyen.
Az amerikai színész régóta vágyott arra, hogy ősei hazájának is állampolgára legyen.
Orbán Viktor oligarcháiról, a közpénz lenyúlásáról, de a kínai és orosz befolyásról is szó volt a lengyel közcsatorna, a TVP műsorában. A „Magyarország szégyensapkát kap?” felvezetésű anyag keményen kritizálta az Orbán-kormány uniós ténykedését is.
HVG
Andrzej Duda köztársasági elnök legújabb kinevezése kétségessé teszi az államfőválasztás zavartalanságát, mert az új tisztségviselő egy szélsőségesen konzervatív szervezet tagja. Az Ordo Iuris az abortuszon kívül a fogamzásgátlást, a szexuális nevelést és a válást is szeretné betiltani.
A vád szerint Mateusz Morawiecki 2020-ban túllépte hatáskörét, amikor a járvány kellős közepén kizárólag postai úton akarta lebonyolíttatni a köztársasági elnökválasztást. Ezzel 70 millió zloty (ma csaknem 7 milliárd forint) kárt okozott a közvagyonnak.
A lengyel űrügynökség szerint a Falcon 9-es további darabjai egy körülbelül száz kilométeres széles sávban bukkanhatnak még fel.
MTI
Varsó a háború kezdete óta 20 ezer Starlink-egységet szállított Ukrajnának.
hvg.hu
Lengyelországban nemrég kirúgták a logisztikai támogatási rendszer irányításáért felelős Artur Kępczynski tábornokot miután egy helyi IKEA raktárából előkerült néhány elveszettnek hitt tankelhárító akna. Az eset számos kérdést vet fel, például azt, mit kezdtek volna a veszélyes csomaggal a futárszolgálatok, hogyan nézett volna ki az összeszerelési útmutató és mit lehet kezdeni férfiként a Machu Picchut ábrázoló tangabugyikkal?
hvg360
Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök a Keith Kellogg tábornokkal folytatott megbeszélés után közölte: világosan megmondtuk, hogy ez a háború nem végződhet orosz győzelemmel.
Ez a második szakasza annak a projektnek, amelynek keretein belül már felépült egy egymilliárd dolláros adatközpont Lengyelországban.
HVG
Az oroszok elismerték a hibát. Miután észrevették, hogy rossz az irány meg is változtatták a repülő útvonalát.
hvg.hu
13. és 14. havi nyugdíjat is fizetnek, de csak a minimumot.
Donald Tusk 650 milliárd zloty (kb. 63 ezer milliárd forint) beruházásával pörgetné fel a lengyel gazdaságot, ami a lengyel GDP csaknem 18 százalékának felel meg.
Trump elnök olyan politikust nevezett ki, aki nem fogja segíteni Donald Tusk kormányát, de kiáll Ukrajna további támogatása mellett.
Bogdan Swieczkowski szerint a miniszterelnök és kabinete a kormányváltás óta szervezett bűnözői csoportban tevékenykedik, amelynek célja Lengyelország alkotmányos rendjének megváltoztatása. De az ügyész, akinél a feljelentést tette, a kormány szerint már rég nem is ügyész.
Nem kérhette a lengyel kormány, hogy visszamenőlegesen felezzék meg a bírók függetlenségének megsértése miatti büntetést.
HVG
Donald Tusk szerint nem tudni, mennyire fogja sújtani az amerikai elnök migránsellenes politikája a lengyeleket, de fel kell készülni a deportálásokra.
Bóka sérelmezi, hogy az Európai Bizottság szerinte nem azonos mércével ítéli meg a magyar és a lengyel jogállamiságot.
HVG
Marcin Romanowskit elrabolják és megkínozzák a filmben.
HVG
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: magyar Covid, lengyel fákjú.
HVG
A költségvetésből törölték a többség által szintén törvénytelennek tartott Országos Bírósági Tanács tagjainak napidíjfedezetét is, és csökkentették a Legfelső Bíróság és a Köztársasági Elnöki Hivatal büdzséjét.