„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A lista persze szubjektív, a szerelemről pedig tudjuk, hogy nemcsak jó, hanem fáj, nemcsak szép, hanem olykor cafatokra tép, jó eséllyel elvakít, rosszabb esetben pedig egy időre megszállott, nyomorult idiótává változtat. Így aztán kedvenc szerelemről szóló számaink is széles érzelmi skálát fednek le, sőt akadnak köztük afféle antiszerelmes dalok is, amiket kár lett volna kihagyni. Ha ez a szívünk, hát röhögnünk kell, sőt köpni kell, de hiába csaltak meg Csengő Zolival, akkor is éljen a szerelem!
A válogatás során próbáltunk sokféle műfajból meríteni, az egyetlen megkötés az volt, hogy egy előadó lehetőleg csak egy és kizárólag magyar nyelvű dallal szerepeljen. Íme tehát a magyar könnyűzene legjobb szerelmes dalai, vagy legalábbis hatvanhárom közülük.
A többség talán Dunántúli sláger címen ismeri, feldolgozta az Amorf ördögök, Péterfy Boriék a mai napig játsszák, és nem véletlenül kezdjük ezzel mi sem kedvenc szerelmes számaink sorát. Szeretjük a reggae-s verziót is, de az eredeti, akusztikus gitáros ballada Ujj Zsuzsi hangjával még szívbe markolóbb.
Nemcsak a legboldogtalanabb és a legreménytelenebb, de szó szerint a legérfelvágósabb szerelmes dalok mezőnyét is vezeti Seress Rezső világslágere, ami rövid és morbid ívet rajzol egy elmaradt találkozás és a ravatalon fekvés között. A pesti legendák úgy tartják, hogy 1933-as bemutatása kisebb öngyilkossági hullámot idézett elő, emiatt ragadt rá „az öngyilkosok dala” címke. Magának a szerzőnek is így ért véget az élete; utolsó éveiben masszívan depressziós volt, és annyira rabja lett a saját művének, hogy a visszaemlékezések szerint minden egyes nap, pontosan kettőtől hatig a különféle feldolgozásait hallgatta a lakásában. Mondjuk volt is belőle egypár, idővel pedig még több: elénekelte például Billie Holiday, Serge Gainsbourg, Elvis Costello, Björk és a Portishead is. Mi most egy korai változatot hoztunk belőle, Kalmár Pál előadásában.
Evezzünk vidámabb vizekre. A KFT számos dallal szerepelhetne ebben a listában, ott van például a barokkos, instrumentális részeiben akár Bach-stílusgyakorlatnak is beillő Színes álarc a lelkemen, a szerencsés vetélytársnak címzett, tettlegességet is kilátásba helyező Fantasztikus lány, a lányos apákra frászt hozó Széplány, a meztelen Esztert és drogériai eladó Valériát magasztaló ódák vagy az örök várakozásról szóló Rómeó és a Várjuk a nemjövőt. Ide azonban nem választhattunk mást, mint ezt az élettel teli kiáltványt a szerelem mellett.
Urbán Gyula 1975-ös rádiójátéka – melyből később hanglemez, bábfilm és számos színpadi feldolgozás is készült – egy elbűvölő és mulatságos tanmese az előítéletekről és a toleranciáról. A történet a szürke és a fehér egerek világában idézi meg Rómeó és Júlia drámáját, persze kevésbé tragikus végkifejlettel, és olyan zseniális zenés betétekkel, mint Soma és Fruzsi szerelmes duettje a sajthold és a töpörtyűcsillagok alatt.
Maradva a Shakespeare-parafrázisoknál: természetesen az LGT-től is sorolhatnánk a jobbnál jobb aspiránsokat a Kék asszonytól a Visszatérésen át Az utolsó szerelmes dalig, de Barta Tamás és Adamis Anna 1973-as szerzeményénél szebb vallomás talán azóta sem született a magyar popzenében.
„Mi másról szólna a popzene? Szerelmes dal, szakítós dal” – fejtegette Lovasi András a HVG-nek, a Föl-le jár mégis különleges ebben a széles mezőnyben, ugyanis egy konkrét szexuális aktust rajzol meg finom ecsetvonásokkal. Amikor azonban kezd úgy igazán felhevülni a dolog, a főhős már azon morfondírozik, hogy a szex után úgyis szakítanak vele, de a lány majd megbánja ezt, és végén talán szeretők lesznek, „vagy mit tudom én”.
Az 1981-es Titkaim a magyar poptörténelem egyik – sajnos mára kevéssé emlegetett – ékköve. Azon a Presser Gábor–Sztevanovity Dusán-szerzőpáros dalait csodálatos, érzéki, néhol éteri hangon énekli Katona Klári. Például ezt a dalt, amiben először szinte szégyenlősen, majd az égbe kiáltva, hogy szerelmes – valószínűleg plátóian. Mondjuk, ha valakihez így énekelnek, szerintünk ne gondolkodjon!
Listánk leglendületesebb darabja egyfelől egy érzelmektől szinte szétrobbanó vallomás, másrészt egy igazi punkos kinyilatkoztatás arról, milyen az, amikor a legnagyobb szerelem a legelb*szottabb is egyben.
Hangja, adottságai alapján a mi Aretha Franklinünk lehetett volna, ehelyett egy elfeledett és túl későn újrafelfedezett énekesnő lett – írtuk Cserháti Zsuzsáról 2003-ban, méltatlanul és túl korán bekövetkezett halálakor. Egyik legnagyobb slágere, a Boldogság, gyere haza talán a legmegindítóbb szerelmes szám ezen a listán. Annyi minden ott van benne: az egykori közös otthon emléke, ami már csak két szobát jelent, a társas magány pusztító ereje, amitől egy idő után a könnyek is elfogynak, és az is, hogy mennyire kínzó tud lenni a boldogság utáni sóvárgás. A remény még él, de ki tudja, lesz-e vigasztalás.
Az első szerelem alighanem mindenki emlékeiben kitüntetett helyet foglal el, még akkor is, ha a gyerekkorból felsejlő, egykor imádott arc mostanra már teljesen elmosódott. Ezt az érzést senki sem fogalmazta meg kifejezőbben Bródy Jánosnál: „Ha találkoznánk, meg sem ismernélek, de néha még álmodom veled.” A szívmelengető dal apró módosításokkal két szövegváltozatban is létezik, attól függően, hogy Koncz Zsuzsa vagy a szerző adja elő.
A nyilvánvaló választás a Bëlgától alighanem a parodisztikus és egykor slágerszámba menő Szerelmes vagyok lett volna, ám még jobban szeretjük ezt a kedves, nosztalgikus kis dalocskát. A Hazakísérlek ugyanis tökéletesen feleleveníti saját kamaszbénázásainkat, amikor a minket feszítő hatalmas érzéseket olyan kérdésekkel próbáltuk érvényre juttatni, hogy te ás vagy bés?
Tulajdonképpen a helyzethez képest egész vidáman, de kellően dühösen énekli meg a Plutó azt a pillanatot, amikor a lány valamiért bejelenti, hogy szakítani akar. És ha nem lenne elég a keserű pohár, savanyú tejszínhabként rájön még a szokásos hülye duma is, hogy legalább maradjunk barátok. Hát mit lehet erre mondani? A f*szt maradunk mi barátok!
A se veled, se nélküled toposz egyik korai, de máig legtündöklőbb kivirágzása a magyar popzenében. Hogyan lehet kilépni egy kapcsolatból, ami már csak kínlódás, de valamiért mégsem tudjuk elengedni a másikat? Amikor a józan eszünk szerint maradni esztelenség, mert ebből semmi jó nem sülhet ki, pláne nem boldogság, de elmenni is képtelenség? Ezt a dilemmát énekelte meg Kovács Kati első, Suttogva és kiabálva című nagylemezén 1970-ben, egyszerre űzötten és belefáradtan, pont úgy, mint ahogy az egy ilyen lelkiállapotban elvárható. Nem állítjuk, hogy a Most kéne abbahagyni közelebb visz bárkit a jó szakítás praktikájához (ha létezik egyáltalán), de hát nem is ezért szeretjük.
A szakítós, bölcselkedő A szerelemnek múlnia kell Zorán-sláger inverz melódiája, válságba jutott, válást fontolgató pároknak felér egy terápiával, hiszen „nincs másik part”.
A nyolcvanas évek legendás duója nemcsak popparódiákat, hanem saját számokat is írt, komplett dalciklust szenteltek például Schultz Gizinek, aki bár nagy népszerűségnek örvendő prostituált volt, mégiscsak hozzá kötődött „az az első piszkos kis szerelem”, sőt később még ennél mélyebb érzelmek is.
A Republic dalairól sokszor nehéz eldönteni, hogy komoly vagy irónia, itt is gondoljon mindenki, amit akar a partizánról, traktorgyári hegesztőről, rendőrlányról és a terroristáról, hiszen magát Cipőt sem igazán érdekelték a részletek, egyvalamiben viszont nagyon is biztos volt: „szerelmes vagyok o-o-ó-óó”. És hát a videóklip sem köntörfalazott sokat.
Péterfy Bori esetében pláne a fél zenei életművet felsorolhatnánk ezen a listán, az együttesét se véletlenül hívják Love Bandnek, úgyhogy inkább bele se kezdünk. A sok nagyszerű lehetőség közül végül azért ezt az első lemezen megjelent, Lovasi Andrással énekelt duettet válogattuk be, mert ha valaki netán már elfelejtette, milyen érzés szerelmesnek lenni, ettől a tavaszszagú daltól biztosan eszébe jut majd.
A nemrég a 60. születésnapját arénakoncerttel ünneplő Geszti Péter, az eredetileg a Kalózok című filmhez alakult zenekarának, a Jazz+Aznak írta Dés Lászlóval ezt a dalt, amelyben dicséretes módon a háttérbe húzódik, és átengedi a terepet Váczi Eszter földöntúli hangjának, hogy aztán az minden hullámot elsimítson, és célba érjen az egyszerű üzenet: „Minden úgy van jól, ha itt vagy”.
A szerelem egyik legcukibb és legélvezhetőbb fajtája az, amit ebben a dalban viszonthallunk: kamaszos, évődős, csacska. Még játék ugyan, de bármikor átbillenhet valami halálosan komolyba, és még megvan benne a „kapj el, ha tudsz” bizsergető izgalma is. Az elején kicsit bizonytalankodunk, hogy tényleg akarjuk-e, és hogy a másik tényleg akarja-e, de aztán úgyis minden jó lesz.
Csönded vagyok, A jobbik részem, Horvátország, A kezdet kezdete, Eszembe jutottál – se vége, se hossza Cseh Tamás csodálatos, így vagy úgy a szerelemről szóló dalainak, amelyeknek mind Bereményi Géza írta a szövegét. Ide azonban mégis egy Csengey Dénes által jegyzett dalt válogattunk a házasságtörés melankóliájáról, ami annyiban persze hasonlít a felsorolt klasszikusokhoz, hogy ez sem egy tőről metszett Valentin-napi darab.
Vannak olyan dalok, amik annyira súrolják a giccs határát, hogy átcsapnak groteszkbe, és mégis egyszerűen muszáj énekelni őket. Valószínűleg ebben a félig mulatós, félig sanzonos számban is ezt ismerte fel Tímár Péter, amikor a Csapd le csacsi! című filmjét ezzel kezdte és fejezte be. Az összetéveszthetetlen hangú Csókos Miska és zenekara által előadott szerzemény szövegét Lagzi Lajcsi írta, a zenéjét Hoffmann Sándor követte el, és pluszpont, hogy a dal eredetileg a Kiszáradt demizson című lemezen volt hallható.
A szerelem, amitől kikészülsz, aminek a fiziológiája a teljes súlyával nehezedik rád, amitől köpni kell, és aminek végül is az egész értelmét megkérdőjelezed. Nem akarod, hogy megint az legyen, de kitérni úgyse tudsz, hát marad a vergődés. A Bizottság valószínűleg legismertebb száma hiába lett jóval ismertebb magánál a zenekarnál, sokszor nem is játszották a koncerteken, mondván, túl kommersz, és nem is a legjobb – erről Wahorn András beszélt korábban egy HVG-interjúban. Mi azonban annál hálásabbak vagyunk érte.
A szöveg ugyanazokkal a szavakkal indít, mint az iménti Bizottság-szám, és a továbbiakban pusztán hét szóra szorítkozik, Szabó Benedek dala mégis tökéletes lenyomata annak az ellenállhatatlan késztetésnek, amit alighanem minden szerelmesen kóválygó fiatal átélt már.
A szerelmes dalok egy jelentős részhalmaza arról szól, hogy ha együtt van az ember a szeretett féllel, akkor minden jó. Vagy ahogy a Kistehén zenekar utánozhatatlan lazasággal énekli, „benned minden jó”, hiszen „nálad minden mennyország”, „melletted minden tiszta Balaton”, és így tovább.
A Nagy Feróval felálló ős-Bikini után immár D. Nagy Lajossal újjáalakuló zenekar első lemezének címadó dala, noha először nem is akarták felrakni az albumra, mert túl nyálasnak találták Feró szövegét. Végül mégis felvették, és milyen jól tették. A vallomás valóban nagyon is explicit, a „szeretlek” szó ismételgetésének azonban az elidegenedéstől való szorongás és az elszakadást jelző hajnali napsugarak iránt érzett gyűlölet adja meg az igazi súlyát.
A munka és a szerelem látszólag nem rokon dolgok, másfelől ha nagyon tömören akarunk fogalmazni, akkor akár ezzel a két szóval is leírható az életünk. A Kontroll Csoport 1983-as dalában mindenesetre ez vár a szerelmesekre. Mert a lány várt a fiúra, a fiú várt a lányra, és mi vár rájuk? Rengeteg munka, hatalmas szerelem.
A 90-es években Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével futott a Patika című zenés sorozat, amihez Dés László és Nemes István írta a sorozatnál fényévekkel magasabb színvonalú dalokat. A legszebb közülük a Vigyázz rám, ami a szerelmes dalok többségtől eltérően nem hormonok tobzódásának észbontó időszakáról, hanem a nyár utáni hűvösebb idők mély összetartozásáról szól.
Nehéz szavakkal kifejezni azt, amit az Open Stage Székelylend indokolatlan slágerével (mit slágerével, himnuszával) kapcsolatban érzünk, mert egyszerre imádjuk és jövünk tőle zavarba, a klippel együtt főleg. És azt is nehéz megmagyarázni, miért fújjuk kívülről a szövegét. Mindenesetre Aranka, Csengő Zoli és a lírai én szerelmi háromszögén már 2007 óta tudjuk könnyesre nevetni magunkat – tegyék ezt önök is, ha netán túl komolyan vennék a szívügyeiket.
Habár a legtöbben Kis Grófónak tulajdonítják – akinek a YouTube-csatornájára tíz éve feltöltött videón jelen pillanatban 54 milliós megtekintés van –, ennek a gyöngyszemnek az „ősforrása”, legalábbis az alapdallama egy jóval időtállóbb klasszikus, a Megkötöm lovamat című népdal. Sőt, mielőtt a mulatós verziót kis túlzással egész Magyarország megismerte, László Zsolt és Cserna Antal is elnótázta a Csajok egyik drámaian feszült jelenetében, még 1995-ben. A Grófó-féle változat mindenesetre nagy utat járt be, nagyokat bulizott rá például a magyar fociválogatott is egy-egy fontos győzelem után, és aláfestő zeneként szolgált már Orbán Viktor egyik videója alatt is, amikor az előadója a Karmelitában vendégeskedett. Mi most inkább Parno Graszt és Szalóki Ági feldolgozását választottuk.
Bródy János munkásságának talán legcélratörőbb sorai nélkül nem múlhatott el Fonográf-koncert, a dalt éneklő Szörényi Leventének azonban – ahogy könyvében fogalmaz – mindig is herótja volt tőle. „Elég primitív, nem? Bonts ki az öved? Vesd le a ruhád? Jó, hogy nem mindjárt „Kapd be a …!” – méltatlankodott, és bár a Hunyd le a szemedben Bródy valóban túllépett a virágénekeken, amit kedvesétől kért, az már 1978-ban sem számított bűnnek.
„Csak nézz rám, és én levetem a ruhám” – felelhetne akár Bródynak Tereskova, aki ebben a dalban is határozottan, de szalonképesebb keretek között kínálkozik fel szerelmének, mint abban a bizonyos illatos kezdetűben, miközben a vágyakozást a Scwhab Richárd-i értelemben vett önmegtartóztatás teszi még átélhetőbbé: „Várok, a hajam kibontom / Az asztalon előttem bonbon / De hiába, nem ehetek / Kövér nem lehetek.”
Mivel deklarált szándékunk a műfaji sokszínűség, nem mehetünk el szó nélkül a kilencvenes évek lánycsapatai mellett sem, ráadásul tematikájukat tekintve a Baby Sisters, Bestiák, Fresh hármas szinte teljes életművéből válogathatunk. Ám a bőség zavarában sem okozott gondot biztos kézzel kiválasztani Klári, Gabi és Évi slágerét, amely ma is kiviláglik az egykori haspólós, magas talpús univerzum sötétjéből.
Mint az előző számból is kiderül, a szerelemhez hozzátartozik, hogy időnként várni kell a párunkat. Van, hogy sokat. Minél nagyobb a szerelem, annál gyötrőbb a várakozás. Valami ilyesmiről szól a Hotel Menthol legkomolyabban vehető dala Fenyő Miklós Elvist idéző előadásában.
Az új magyar popgeneráció két sztárja itt a kihűlt szerelmet énekli ki, amikor egyszerre minden hideg, rideg lesz, mint a Didergő király udvarában. A lírai én néha úgy érzi, szereti a lányt, de nem tudja pontosan. Annyira nem, hogy végül érmefeldobással dönti el, hogy tetszik-e még neki vagy sem.
Minden idők legjobb magyar rajzfilmje, a Macskafogó pajkos betétdalának első szavai igazi szállóigévé váltak, amiben a bájos szójátékon túl alighanem a bizsergető folytatás is szerepet játszott: a cicalány közli szeretett kandúrjával telefonon, hogy épp róla álmodozik, arról, hogy ott legyen vele, a zöld szeme villogjon a sötétben, a farka kunkorodjon merészen. Bár a fennhéjázó, romlott macskaelit szórakoztatásával maga is kiszolgálja az önkényuralmi rendszert, mégis örökre a szívünkbe zártuk a kék bundás luxusdizőzt, és csak remélni tudjuk, hogy aggasztó állapota ellenére túlélte a nyakából szivornyázó denevérvámpír lakmározását.
Eredetileg Vikidál Gyulának írták Dusánnal, majd Katona Klári is elénekelte, a leghitelesebben azonban a szerző, Presser Gábor mesterien hangszerelt előadásában szól ez a roppant hatásosan építkező dal a döngő léptű férfiről, akitől bár távol áll a toxikus romantika, korlátozott eszköztára pedig szorongással tölti el, mégis, ki vágyhat többre a refrénben dübörgő kinyilatkoztatásnál?
A legjobb Edda-számokat, ahogy az Érzést is a Pataky Attilától 1983-ban elváló Slamovits István írta, aki egy interjúban elmondta, hogy ez valójában nem is egy szerelmes dal, hanem Istenről szól. Mindez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy számtalan negyven feletti magyarnak akkor is ez a fiatalsága egyik legmeghatározóbb szerelmes dala.
Révész Sándor volt talán az ország első, „nyugati” értelemben vett rocksztárja, akinek a női rajongók nem csak megédesítették, de állandó jelenlétükkel rendszeresen meg is nehezítették a hétköznapjait. A Piramis ennek megfelelően a kemény, sikítós rockolás mellett szép számmal szállította a lírai szerzeményeket is, a legjobb talán a Ha volna két életem, de az inkább a nadrágjába nehezen férő férfi panasza, semmint szerelmes dal. A Vágyakozás viszont már száz százalékig az, az eredeti változatnál azonban sokkal jobban áll neki az az intim, akusztikus előadás, ami egy 2009-es koncertről maradt fenn az ekkor már középkorú Révésztől.
Az Európa Kiadó közönségkedvenc dalai a nyolcvanas évek dekadenciájával átitatott Mocskos idők és a Megalázó, durva szerelem, amely olyan vad, mint másik hat, pedig nem is akarták, hogy jó legyen. Az először 1984-ben lemezre került változat kuriózuma, hogy Esztergályos Cecília eszelősen kacag és kiáltozik benne, most azonban inkább egy húsz évvel későbbi koncertfelvételt mutatunk eksztatikus gitározással.
„Nem sok hasznomat veszi a feleségem, mégis velem van ötven éve” – nyilatkozta a minap Kern András, minta csak rímelni akart volna 1989-es lemeze nyitódalára a szerencsétlen, kókler férfiról, akit minden züllöttsége dacára tényleg soha nem hagynak az út szélén. És bár szinte semmit nem tudunk meg róla, Presser és Dusán dalának valódi főszereplője nem a nyomorát taglaló lírai én, hanem mindvégig a háttérben maradó, állhatatos nő.
A Tankcsapda legtöbbször nem szofisztikálja túl a férfi-nő kapcsolatokat, de nem is feltétlenül van szükség erre, ha ember az első pillanattól olyan feszültséggel gerjed a másik felére, mint az elekromágnes. Ehhez pedig, mint a klipben látható aranyszínűre festett nyugdíjasok nászából is látszik, még feszes testre sincs szükség, ha végzet és a kémia is működésbe lép.
Bár a Most múlik pontosan a Quimby rongyosra játszott lírai slágere, a mi szívünkhöz sokkal közelebb áll ez a porba hullott szívet felvonultató, kis-halál szerelemről szóló egyszerre rezignált és gyönyörű dal. Hogy pontosan mi történt Nyinával, az nem derül ki, de hogy nem volt ez egy egyszerű kapcsolat, azt biztosra vehetjük. „Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell” és mégis „láttam magamat a szemedben” – mindezt pedig egy indulós ütemre varázsolt könnyű harmóniasor támasztja alá.
Különös szereplője a magyar popvilágnak Hegyi Dóra, aki talán ezzel a dallal robbant be igazán. Egy szál gitárral kíséri, amint éteri hangján próbálja értelmezni az égi-földi szerelmet, amikor az eszünk „azt súgja búgja nélküled semmi sem lehetek”, amikor annyira átadjuk magunkat a másiknak, hogy engedjük, használjon, ha már úgy alakult, hogy az ellopta tőlünk a lelkünket. De közben az is ott van, hogy „hideg levegőt fúj be az ablak alatt a téli szél”.
Vannak dalok, amik egy feldolgozásban találnak igazán magukra és nyerik el a legjobb formájukat. Furcsa módon ez történt Berry és Váczi Eszter Egyedül című diszkószámával, amikor a Hot Jazz Band átültette a húszas, harmincas évek jazz-stílusába.
Egyetlen ujjal lepötyöghető, mégis fülbemászó dallam és tömény, a giccstől mégsem fenyegetett nosztalgia jellemzi ezt a kereken negyvenéves dalt. Bár nemcsak a kapcsolat, hanem az ujjak is botladoznak már, a zongora (Lauberger Gloss!) is el van hangolva, és az átvirrasztott éjszakák önfeledtsége is tovaszállt, ugyan ki ne játszana a káprázatos Udvaros Dorottyának, ha erre kéri őt.
Dés László és Bereményi Géza egy másik dala egy másik kiváló színészlemezről, egy ritkán megénekelt témáról, két szerető titkos viszonyáról. A szűk lopott idő egyszerre meghitt és gyönyörű, az ágyban azonban végig a szeretőkkel van a hazugság, a szégyen és a félelem, miközben egyre kétségbeesettebben keresik azt az egy pillanatot, amiért ezt az egészet megéri csinálni.
Na, ez az igazi lobogó szerelem, vággyal, őrülettel, amikor minden rendben, amikor, „ha a gondolatokat lehetne hallani, nem is kéne szerelmet vallani másodpercenként”, amikor „mindig itt vagy, de valahogy mégis folyton hiányzol”, és ”amikor, ha két test egyesül, az angyalok mosolyognak”. És még ezt is lehet fokozni, amikor a mindent elsöprő érzés már valami őrületbe megy át.
Még fel sem oszlott a Bonanza Banzai, amikor Kovács Ákos már bele is vágott szólókarrierjébe, és máris olyan slágerekkel rukkolt elő, mint a Dúdolni halkan, amit a zenész életművéből rendezett siófoki tribute koncerten a Magashegyi Underground emelt új szintre Latinovits Zoltán versmondásával és Bocskor Bíborkáék csilingelő hangjával. Erre mondják, hogy jobb, mint az eredeti.
Kevés nagyobb spirituális-életmódbeli-konyhapszichológiai közhely van annál, mint hogy minden körülmények között a jelenben kell élni, a vágy tüzétől hajtva azonban ez nem is jelent különösebb nehézséget. Ha elég magasra csap láng, készséggel eljutunk arra a pontra, ahonnan már nem is lehet visszafordulni, hiszen „elégni se kár, meghalni se fáj egy mámoros pillanatért”. Erről szól Mihály István és Fényes Szabolcs örökzöld slágere, amibe – mások mellett – Szécsi Pál és Cserháti Zsuzsa után legutóbb Németh Juci és Budapest Bár lehelt új, forró életet.
Könnyű persze úgy jó dalt összehozni, hogy Radnóti Miklós írta a szövegét, gondolhatnánk, számos klasszikus költemény középszerű megzenésítése azonban nem erről árulkodik. A Bájoló ráadásul az egyik legszebb valaha született magyar szerelmes vers, Szabó Balázsék azonban felnőttek a feladathoz, és sokak fülében ma már az ő dallamaikra szólalnak meg a halhatatlan sorok.
A Hobo Blues Band csúcsteljesítménye az 1984-ben megjelent Vadászat című lemez, amelynek első dalát rengetegen ismerik azok közül is, akik amúgy távol tartják magukat a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Hobo világától. A szerelmének és a uraságoknak egyaránt alárendelt és kiszolgáltatott lúzer férfi vallomásával vélhetően sokan tudnak azonosulni, alighanem ezért lett a Hajtók dala annyira meghatározó több generáció számára, hogy még Miklósi Attila is ezt énekli az Aranyélet záró évadában, miközben próbálja világra segíteni a gyermekét.
A PUF egyik ősslágerére hatalmas bulizás szokott kitörni a koncerteken, pedig annak témája az a fajta epekedő vágy, aminek a tárgya vonakodik tudomást venni rólunk, mi meg szép lassan belebolondolunk. Nem is csoda, hiszn már legalább száz éve várunk rá, ő meg csak fogja magát és átgázol a szívünkön.
Demjén Ferenc nagyot megy mostanában, éppen pár hete írtuk meg, hogy a slágereire felfűzött Hogyan tudnék élni nélküled? (kritikánk itt) a tavaly decemberi bemutatója után elérte a félmilliós nézőszámot. A romantikus filmből természetesen nem maradhatott ki az egyik legnépszerűbb száma, a Bergendy együttessel játszott Darabokra törted a szívem, amiből 2016-ban egy Halott Pénz-feldolgozás is született, és ami a szakítás utáni szenvedéstörténetek nagy klasszikusa. Hogyan bírható ki, ha valakit magyarázat nélkül elhagynak (mai szakkifejezéssel élve ghostingolnak)? Van még remény arra, hogy újra összejövünk? És mikor lesz végre jó? Megannyi kínzó kérdés, amire megnyugtató válasz sajnos nem létezik, a vígkedélyű dallam mégis gondsokodik róla, hogy annyira azért ne fájjon.
Még egy szakítós dal, még egy megtört szív. „Egy igazi, egyszerű szerzemény, ahol a fiú és a lány szempontjából halljuk a sztorit. És nem is kell mást belegondolni. Ez egy relatív egyszerű, szentimentális, lassú, minimalista ballada” – magyarázták a szerzők a dal megjelenésekor a HVG-nek.
Szakítsuk meg boldogtalankodásunkat egy lánykérős dal erejéig! A Lóci játszik számában minden megvan, ami egy ilyen jeles alkalomra jól jöhet: rajongó vallomás, a remény, hogy örökké együtt, és hogy ez majd jó lesz, és hogy végső soron csak a szerelem számít. Meg persze egy játékos gondolatkísérlet arról, hogy vajon mi lenne jobb: ha mókus hozza a jegygyűrűt egy erdei tisztáson, vagy egy romantikus egymásra találás Párizsban, a Mars téren.
Ki ne érezte volna valaha egy nagy szerelem elmúltával, akár még tizen- vagy huszonévesen is (főleg akkor), hogy ez volt az utolsó? Reméljük, végül senkinél nem igazolódott be ez a hipotézis, a megküzdéshez és a „kicsit meghalok néha” állapotok elviseléséhez viszont szeretettel ajánljuk Szalai Anna és Dorozsmai Gergő duója, az LA Suzi nevű formáció dalát, amit ilyenkor a legjobb maximális hangerőre tekerve hallgatni. Plusz kulturális kikacsintás, hogy az alapdallamot Weiner Leó Rókatánca adja, csak itt gitárral játsszák, és nagyon szexi.
A visszautasítás keserve sosem volt még ennyire viccesen és táncra csábítóan megzenésítve. A Csaknekedkislány „régi gólyás” hőskorszakát idéző Falábú nő egy kudarcos udvarlási kísérletet mesél el: a szerelmet valló férfit azzal a szöveggel pattintják le, hogy az a baj vele, hogy kedves, vicces és félkemény, jelentsen utóbbi bármit. Nem tudjuk, kit és hányszor küldtek már el ezekkel a szavakkal, és bazmegolt-e egy őszintét ennek hallatán, de talán ad neki egy kis vigaszt, hogy a sztorija köré egy nagyon szerethető dal kerekedett.
„Alig húszéves s máris énekesnő” – csodálkozott rá 1966-ban A Hét újságírója, miután a legelső táncdalfesztiválon Zalatnay Sarolta hozta el a második díjat Auth Ede és Halmágyi Sándor szerzeményével, a Hol jár az eszemmel. Bár ebből a szimfonikus zenekarral kísért, álmodozó, lágyan hömpölygő dalból nem következett logikusan, hogy Zalatnay a magyar beatzene őskorának egyik legmeghatározóbb női hangja lesz, és a következő táncdalfesztiválon már habverő-fülbevalókkal a fülében, metálfényű miniruhában és -csizmában ordítja bele a mikrofonba, hogy nem vár holnapig, a karrierjét mégiscsak ez a siker indította be igazán. Értjük is, hogy miért.
A ’90-es évek egyik legnagyobb magyar kultfilmje telis-tele van olyan számokkal, amiknek legalább a refrénjét kívülről fújjuk, fütyörésszük, dúdolgatjuk, és amik közül bármelyik okkal kerülhetne fel erre a listára. Imádjuk a címadó Csinibaba, a Su-su bolondság, a Különös éjszaka, a Valaki kell nekem is vagy a Csak félig lenne meg feldolgozását, az Élj vele boldoganra viszont azért esett a választásunk, mert ennél vidámabb és felszabadultabb szakítós számot hirtelen nem is tudnánk mondani. Pedig azért van az a kapcsolat, aminek a vége halálos szívtájéki seb helyett inkább azt az érzést hagyja maga után, hogy „ezt megúsztam szárazon”, és „egy cseppet se bánt”.
„Kicsit giccses, de azért a miénk” – mondta Lovasi a hajnali fényben egymásban néző szerelmesek daláról, amibe még egy kis szarral kardozás is belefér. Ha Ady tudott volna gitározni, talán valahogy így zenésítette volna az Őrizem a szemedet című versét.
Napjaink egyik legnépszerűbb zenekara a szerelem mibenlétéről elmélkedik, és arra jut, hogy a szerelem egy drog, amire egy idő után immunissá válik az ember, annak minden rossz és minden jó hatásával együtt. Persze azért még így borzasztó lehet a másnap, de ezt most Valentin-napon hagyjuk is.
Van az úgy, hogy egy szerelem olyan mély nyomot hagy, hogy onnantól már csak a másikról szólnak a napok, hiszen „bárki más jön, az nem te vagy”. Még akkor is, ha nem ment együtt álmodás és mindenkit továbbvitt a szél a saját útján. Bérczesi Róbert sok nagyon jó dal írt, de ennél szebbet aligha.
Van-e szívszaggatóbb az elszalasztott nagy szerelemnél, amikor arról álmodunk, hogy azzal a másikkal éljük le az életünket. Pontosan tudjuk ezt, amikor meglátjuk az utca másik oldalán, de ehhez egy másik csillag is kéne. Így marad a könnyes szemekben csillogó emlék. Ki nem élt át már ilyet?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.