#Magyar Telekom


Orbán: "A nők majd döntenek a saját életükről"

A magyar miniszterelnök Ákos- és Telekom-ügyekben is hallatta a hangját Brüsszelben. Szerinte a Magyar Telekom a szólásszabadságot veszélyeztette, amikor szerződést bontott a nők szerepéről szakértő Kovács Ákossal. Szerinte egyébként a nők majd eldöntik, hogy mit akarnak, férfi ebbe nemigen szólhat bele.


Brüsszelbe viszik az Ákos-ügyet Gyurcsányék

A DK szerint a kormány nem csak a magyar adófizetőknek okoz jelentős anyagi kárt a telekomos minisztériumi szerződések felmondásával, hanem megsért számos közbeszerzésre vonatkozó uniós irányelvet is. A párt ezért az Európai Bizottsághoz fordul.


Rogán szerint így sértette meg a Telekom az alkotmányt

Az alaptörvény szólásszabadsággal kapcsolatos passzusait sértette meg a Magyar Telekom, amikor szerződést bontott Ákossal – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a TV2 Mokka című műsorában. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára korábban viszont egy másik csatornán azt mondta, a kormány lépése független Ákostól.



Ákostól független a kormány lépése – magyarázkodik az Emmi

A kormánynak a szólás szabadságát kell védenie, a Telekom-szerződések felmondása pedig nem is Ákoshoz kapcsolódik – mondta az ATV-ben Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára. Péntek reggel Rogán Antal is beszélt az ügyről egy másik csatornán, de ő nem hangsúlyozta, hogy a válaszlépés független lenne Ákostól.


Befektetőket bukhat Magyarország az Ákos-lavina miatt

Elmélyíti az aggodalmakat, ahogy a kormány beavatkozik a magánszektorba - mondta a Bloomberg gazdasági portálnak egy londoni elemző, mert a magyar kormány felmondta mobilinternet szerződéseit a Magyar Telekommal Kovács Ákos zenész védelmében.






Csak a mobilnet-szerződéseket mondják fel a Telekommal

Csak a mobilnet-szerződéseket mondja fel a kormány a Magyar Telekommal - pontosította a mai szerződésbontásról szóló bejelentést Kovács Zoltán kormányszóvivő. Szerinte van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felbontását már meg is indították.




Szerződéseket bont fel a Telekommal a kormány Ákos miatt

A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön. Később máris pontosított, e szerint csak a mobilnet-szerződéseket mondják fel. A Telekom egyelőre nem kommentál.


Kocsis Máté "bódult libbancsokat" emleget Ákos védelmében

A józsefvárosi polgármester szerint undorító, amit az énekessel "művelnek", ráadásul Ákos szerinte nem is azt mondta, amivel vádolják. A koncertre elmegy és viszi feleségét is, aki "sikeres nő" és "büszke rá, hogy tartozhat valakihez, és büszke rá, hogy gyereket szült".



Ákos elbukta a telekomos szerződését

Szerződést bontott Ákossal a Magyar Telekom az énekes Echo Tv-s interjúja miatt, amelyben egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással.



Van egy város, ahol már 300 megabites netre kapcsolt a Telekom

Az országban elsőként Nyíregyházán, a Digitális Magyarország program első állomásán vált elérhetővé az akár 300 Mbit/sec névleges letöltési sebességű mobilinternet a Telekom hálózatán. Ez a ma Magyarországon elérhető leggyorsabb mobilinternet technológia.