"Az összes volt szocialista ország elhagyott bennünket" – a volt gazdasági miniszter olvasott be a kormányfőnek
Chikán Attila szerint az elmúlt húsz év kormányai is hibáztak.
Chikán Attila szerint az elmúlt húsz év kormányai is hibáztak.
hvg.hu
A magyar belpolitikát is meghatározó választásnak nevezte Orbán Viktor a vasárnapi szavazást, a Fidesz pedig ennek megfelelően fel is pörgette a kampánygépezetet a kampány utolsó óráira. Győztek, de alighanem a 13-nál több mandátumra számítottak. Ellenzéki oldalon minden borult: a DK második lett, a Momentum majdnem 10 százalékot ért el, a Jobbik és az MSZP-P pedig a bejutási minimumot hozta ugyan, de hatalmas pofont kapott mindkettő. A legnagyobb vesztes mégis az LMP, amelyik alig haladta meg a 2 százalékot, még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte őket. A zöld párt elnöksége le is mondott.
hvg.hu
Mintegy harminc készenléti rendőrt vezényeltek Kisvárdára, hogy az elkövetkező napokban Záhonyban biztosítsák a zökkenőmentes határátlépést – értesült a Magyar Hang.
hvg.hu
A Brüsszel elleni hadviselés konoksága láttán egyre többekben vetődik fel a kérdés, nem fogja-e kivezetni az Orbán-kormány Magyarországot az Európai Unióból, illetve nem löki-e el magától renitens tagját „Brüsszel”. Bár mindez fikció, nem árt egy pillantást vetni a rémforgatókönyv lehetséges és számszerűsíthető következményeire. Farkas Zoltán elemzésének első része.
Sőt, elfogadhatatlan módon beavatkozik Románia belügyeibe.
MTI
Az utóbbi időszakban több hír is megjelent az autóipar problémáiról, ami azért fontos, mert a magyar gazdaság közismerten nagy mértékben függ a járműgyártók teljesítményétől. Utánajártunk, mitől és mennyire kell félni.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója az intézményben rendezett Németkérdés újra? című konferencián beszélt.
MTI
Még a fideszesek fele is erre szavazott.
hvg.hu
Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök gyakorlatilag egy oldalon áll azzal, hogy egyik legfontosabb ellenfelük Soros György – vélik a hétfői Trump–Orbán-találkozóról beszámoló orosz lapok. A kommentárok alapján Orbánt a "mi kutyánk kölykének" tartják Moszkvában, de szerintük Washingtont nem zavarja különösebben Orbán Moszkva-barátsága.
Foroghat a sírjában John Stuart Mill, a liberalizmus atyja, aki már másfél évszázada úgy gondolta, hogy megvannak a kormány önkénye és korruptsága elleni biztosítékok, a hatalom nem írhatja elő, mit gondoljon a nép. Vélemény.
Horn Gábor
Megállíthatatlanul zajlik a negyedik ipari forradalom az okosgyárak terjedésével. Európa jól áll, az innovációs központként számon tartott USA viszonylag rosszul teljesít.
Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel, hogy az ukrán parlament által a közelmúltban elfogadott nyelvtörvény nem korlátozza a kisebbségi jogokat.
hvg.hu
Megnyitotta online shopját a SPAR, az üzletlánc termékei egyelőre Budapesten és a fővároshoz közel fekvő 49 településen elérhetőek a webáruházban. A bővítés egyelőre nincs napirenden, a cég a tapasztalatok alapján dönt majd arról, hogyan fejleszti tovább világhálós szolgáltatását.
hvg.hu
Korábban az Emberi Jogok Bírósága ezt részben megakadályozta, de kiderült, hogy a Frontex légi kitoloncolási műveletében, több európai országgal közösen végül 22 társával együtt az afgánokat is kiutasították az unióból.
MTI
Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedési előrejelzését az Európai Bizottság kedden közzétett tavaszi prognózisában, amelyben azonban arra is figyelmeztetett, hogy egyre több jele van a gazdaság túlfűtöttségének.
MTI
„Örömmel látnánk a magyar és a lengyel kormánypártot a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) frakcióban a májusi európai parlamenti választásokat követően” - jelentette ki vasárnap Marine Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Összefogás vezetője.
MTI
Valószínűleg buliból hazafelé tartó fiatalt gázolt halálra ma hajnalban egy menetrendszerinti busz Tatabányán - jelentette az RTL hradója.
RTL Hírek
.A Debreciner.hu szerkesztősége szerint csak úgy biztosítható, hogy a tartalomba se oligarchák, se önkormányzat, se más ne szólhasson bele, ha az olvasók maguk tartják fent. Az RTL Klub híradója szerint az előfizetés egy hónapra 1000 forint.
RTL Hírek
A zsarnokság, ami Európa szívében születik – ez volt Heller Ágnes spanyol nyelvű írásának a címe, ami az El País nyomtatott kiadásában jelent meg néhány napja. Online az írás már azzal a címmel jelent meg: „Miért adta meg magát Magyarország Orbánnak?”
Tóth Richárd
Kilépni nem fogunk az EU-ból, de megnehezítjük az életét - ma így látnak Nyugaton bennünket, vagyis azokat az országokat, amelyektől a 2004-es bővítés előtt még amiatt féltek, hogy a kiáramló kelet-európaiak elveszik a munkájukat. Sikertörténet a visegrádi országok uniós tagsága?