Márki-Zay Péter netre teszi a városi szerződéseket
A frissen megválasztott polgármester szerint az állampolgároknak joguk van tudni, hogy mire költik az adófizetői pénzeket, ezért minden szerződést elérhetővé tesz Hódmezővásárhely honlapján.
A frissen megválasztott polgármester szerint az állampolgároknak joguk van tudni, hogy mire költik az adófizetői pénzeket, ezért minden szerződést elérhetővé tesz Hódmezővásárhely honlapján.
hvg.hu
Hódmezővásárhely után ismét előkerült az összefogásmantra, pedig a választás pont nem arra példa. Vélemény.
Hont András
Ha nem olvasott még elemzéseket, de nagyon szeretné tudni, miért kezdődik ma minden magyar politikai elemzés Hódmezővásárhely nevével, nézze meg videónkat.
A fideszes vereség után sokan attól tartanak, hogy a városban ezután is túl messzire ér Lázár János keze, mások meg attól, hogy már nem ér el oda, ahova kell. Márki-Zay Péter, aki már benézett leendő munkahelyére, arra kérte a városban élőket, hogy személyesen őt keressék fel, ha politikai nézeteik miatt támadás éri őket.
Szlavkovits Rita
Vannak elsőre kevésbé látható következményei a hódmezővásárhelyi választásnak. Vona Gábor hosszú idő után igazolva érezheti magát, Habony Árpád viszont vakarhatja a fejét. Gulyás Márton jósnak bizonyult, a nagyobb baloldali pártok statisztának tűnnek, a kisebbek viszont egyenesen a lúzerek között találhatják magukat. Igaz, alattuk még ott van Lázár János.
G. M.
Hatalmas kérdést kell megoldania Orbán Viktornak: hogyan tüzelje fel a saját táborát úgy, hogy az ellenzéki szavazók, vagy épp az apátiába süllyedtek ne kapjanak kedvet a választáshoz. Ha feláll egy egységfront, az ellen a Fidesz nem tud mit tenni – mondja Bíró-Nagy András, a Policy Solutions kutatási igazgatója.
Windisch Judit
Az Opus és az Appeninn a nyitást követően 3, míg a Konzum-részvények 1,5 százalék körül estek az mfor.hu szerint.
hvg.hu
Dóra Dóra szerint a szocialisták már nem képviselnek erőt, az LMP esetében pedig komolytalan erőről van szó.
MTI
MTI
hvg.hu
Az újonnan megválasztott polgármester bízik abban, hogy a Fidesz nem akadályozza meg a munkáját, Lázár Jánost pedig ugyanolyan állampolgárnak tekinti, mint a közmunkásokat.
hvg.hu
Tizenkét évig kőbe volt vésve, hogy Orbán Viktort nem lehet legyőzni. A 2006. őszi önkormányzati választás óta tartott győzelmi szériája, azóta nem kapott olyan pofont a Fidesz, mint vasárnap Hódmezővásárhelyen. Ráadásul hazai pályán, egy jobboldali fellegvárban kapott ki. Nem árt azonban tudni, hogy a győzelem nem a baloldalé.
Tóth Richárd
Hat héttel az országgyűlési választások előtt sok, eddig inaktív Fidesz-ellenes választó kedvet kaphat a szavazáshoz, de csak akkor, ha az ellenzéki pártok hatékony és egységes kampányt tudnak építeni a történtekre – áll a Political Capital elemzésében.
hvg.hu
The Washington Post, Guardian, Fox, Bloomberg, Reuters, New York Times. Mind-mind beszámolt Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelméről, pontosabban a Fidesz-KDNP meglepő vereségéről az ottani időközi polgármester-választásról.
hvg.hu
A kritikus a választás estéjén az adóforintokból működő, közszolgálati MR2 Petőfi rádiót hallgatta, majd billentyűzetet ragadott, mert a Fidesz vereségéről egy szót sem ejtettek az este kilences hírekben.
hvg.hu
Új kampánypisztoly dördült az ellenzék számára a vasárnapi győzelem után, a Fidesznek a méretes zakó után egy választása van.
hvg.hu
Civilből polgármester pár hét alatt: Márki-Zay Péter 14 százalékos előnnyel verte meg Hódmezővásárhelyen a fideszes jelöltet, és ezzel hitet adott mindenkinek, aki kormányváltást szeretne áprilisban. Ez már elég nagy csoda, és most várja a lehetetlen küldetés: egy Fidesz-többségű közgyűlést irányítani ellenzékiként. Az ünneplő tömeg gyűrűjében készítettünk miniinterjút éjjel a győztessel.
Windisch Judit
A Magyar Idők publicistája szerint a Fidesz valamit elrontott Hódmezővásárhelyen. Arra már nem fut bátorságából, hogy kimondja, mi a baj. Szerinte most jön az igazi küzdelem.
hvg.hu
Márki-Zay Péter, így az ellenzék hódmezővásárhelyi győzelme az időközi polgármester-választáson sokáig „elkerülte” vasárnap este a kormányközeli online médiumok szerkesztőinek figyelmét. Most azt néztük meg, vajon a napilapokkal is hasonló-e a helyzet.
hvg.hu
Óriásit bukott a Fidesz. Milyen édesek a könnyeik!
Ott voltunk vasárnap Hódmezővásárhelyen, egész nap közelről figyeltük az eseményeket, ahol óráról órára vált egyre izgalmasabbá a szavazás. Egy történelmi nap krónikája, és ami ebből következhet.
Windisch Judit
Fájdalmas jobbegyenest kapott a Fidesz és személyesen Lázár János a hódmezővásárhelyi időközi választáson, a kormánypártnak mégis úgy kell tennie, mintha szúnyogcsípés lett volna. Ha Orbánék bedurvulnak a kudarc miatt, feltornázhatják a választási részvételt. És épp ez volt végzetes számukra Márki-Zay Péter győzelménél.