#Matolcsy György

Matolcsy miniszteri biztost küld Hevesbe

Matolcsy György miniszteri biztost nevezett ki Heves megye gazdasági fejlesztésének koordinálására, Horváth László Dezső mandátuma október elsejétől jövő március 31-ig szól - olvasható a Hivatalos Értesítő legfrissebb számában.


Itt van Matolcsy új adócsomagja

Megvalósul a 16 százalékos egykulcsos szja-rendszer, a munkáltatók adómentesen fizethetik az alkalmazottak élet-, baleset- és betegségbiztostását, a fiatalok első lakásszerzéshez még szélesebb kedvezményt kapnak, a borászatok 10 ezer literig adómentesen állíthatnak elő szőlőborból pezsgőt és a saját előállítású növényi olaj is illetékmentesen önthető a traktorba. Itt a 2013-as adócsomag!



Matolcsy: "Az lesz, amit gondolunk"

Minden egy gondolattal, döntéssel kezdődik, a kitűzött célok sokáig hatnak - írja Matolcsy György nemzetgazdaségi miniszter a Heti Válaszban megjelent írásában Daniel Kahneman Nobel-díjas közgazdász döntéselméleti kutatásai alapján.


Nyugdíj vagy fizetés: a 62 év alattiakra lőnek Matolcsyék

Az eddigi információkkal ellentétben a 62 év alatti, nyugdíjszerű ellátásban részesülő közszférában dolgozóknak kell választaniuk, hogy nyugdíjat kapjanak vagy bért. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az intézkedés 22 ezer munkavállalót érinthet, nekik inkább a nyugdíjbavonulás érheti meg jobban.


Nicsak! Ők mentesülnek a megszorítások alól

A tárcáknak ma kell számot adniuk arról, hogyan gazdálkodják ki a megszorításokból rájuk eső 50 milliárd forintos részt. Az emberi erőforrás tárcának 17 milliárdot, a Miniszterelnökségnek 855 milliót kell megspórolnia.


Eü-dolgozók kapnak felmentést a Matolcsy-csomag alól

Balog Zoltán miniszter egy cetliről értesült arról a kormányzati szándékról, hogy a közszférában dolgozók nem kaphatnak egyszerre fizetést és nyugdíjat, az egészségügyi államtitkárság közlése szerint azonban ez a beteg mellett dolgozó orvosokra és ápolókra nem vonatkozik majd - írja a Népszabadság.




GDP: Elvesztettünk tíz évet

A 2010-ben felállt kormány növekedési víziója mostanra szertefoszlott, a magyar gazdaság beragadt, és még az sem biztos, hogy 2015-ben elérjük a válság előtti szintet. A régióban szinte minden országnak már jóval korábban sikerül ugyanez.



A Münchhausen-csomag

Matolcsy György már a sokadik csomagot jelenti be, ennek ezúttal nincs különösebb neve, pedig nyugodtan elnevezhették volna mondjuk Münchhausen-csomagnak, mivel az állam a saját hajánál fogva próbálja kirángatni magát a bajtól. Szó szerint, hiszen például az államkincstár megadóztatásáról van szó, ahol lényegében a költségvetési szervek tartják a pénzüket.



A hét, amikor szorítottak rajtunk még egy nagyot

Egész héten Matolcsy új megszorítását találgatta mindenki, és hét végére meg is kaptuk. Az elemzők örülnek, az érintettek kiakadtak. Azt viszont még mindig nem tudni, mikor lesz ebből IMF-megállapodás. A parlament a héten szélsebesen betiltotta a nyerőgépeket, előrehozta a dohányosokat sújtó adóemelést, elfogadta a munkahelyvédelmi járulékcsökkentést és megszavazta a vállalkozások két új adóját. A hvg.hu heti összefoglalója.



Tudja majd a NAV, mit tettél tavaly nyáron

A pénztárgépek bekötésével az adóhivatalhoz, egyszerűbbé válhat a vállalkozások ellenőrzése, ám rendkívül sok még a kérdőjel, hogyan is fogják megvalósítani a rendszer működését. A nagy cégeknél a gépek már most is alkalmasak lehetnek erre, ám a régebbi típusú, "beütős" pénztárgépekkel gondok lehetnek - ráadásul ezek adják a hazai pénztárgépek többségét.


Megmondja az NGM, miért is jó Matolcsy ötlete

A tényleges forgalmat, annak időbeli eloszlását könnyen áttekinthetővé, ellenőrizhetővé teszi a pénztárgépek és az adóhivatal közötti online kapcsolat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI kérdésére.


Az IMF vizsgálja Matolcsy új csomagját

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei vizsgálni fogják a kormányzat által pénteken bejelentett költségvetési kiigazító intézkedéseket - közölte Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi irodájának vezetője az MTI megkeresésére pénteken.


Csak a rosszat kapják majd a tanárok a kormány intézkedéseiből

A pedagógus-életpályamodell bevezetésének halasztásával csak a tanárok terhelésével, elbocsátásával járó intézkedések lépnek életbe a közoktatási reformból jövő szeptemberben, a béremelés elmarad. Az évek óta nem emelt pedagógusbérek mára sokat vesztettek értékükből, a legtöbb tanár egyre nehezebben él meg nettó 100 ezer forint körüli fizetéséből.


"Hazug porhintés" - szakszervezetek a Matolcsy-csomagról

Érthetetlen és ebben a formájában elfogadhatatlan a Matolcsy György által pénteken bejelentett egyenlegjavító intézkedéscsomag - közölte a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), amely közleményében "hazug porhintésnek" nevezte azt, hogy a kormány szerint nem a munkavállalók fizetik majd meg az intézkedések árát.