Eszmélése óta költőnek, írónak készült, zavartalanul írni csak nyugdíjba vonulása után tudott az irodalmi berkekben mára méltányolt, Ausztráliában élő 88, éves Handi Péter.
Nem csak kor- és sorstársainak mutatott példát hét évtizede a Rákosi-rendszer egyik kegyeltje és szolgálója, a 100 éve született Méray Tibor, aki a diktatúra megtagadását és bírálatát kíméletlenül őszinte önvizsgálattal és nyilvános önkritikával alapozta meg. Rögvest hazaárulónak bélyegezték.
A történelmi párhuzamokkal ugyan óvatosan kell bánni, ám a Putyin–Orbán találkozóról a világhálón keringő felvétel felidéz egy 1956-os pálfordulást, amikor is a nagyorosz birodalom igézetében élő szovjet vezetők Kádár Jánosban találták meg a számukra legmegfelelőbb embert.
Akár kijózanodása első csírájaként is olvasható az irodalmi Sztálin-műszak leghatásosabb költőjének, Zelk Zoltánnak eddig publikálatlan episztolája, amely a vers főhőse, Méray Tibor hagyatékában maradt fent.
Akár többéves börtönt is jelenthetett volna az írónak az az üzenet, amelyet 1949-ben a Rákosi-diktatúra egyik vezetője, Gerő írt egy másiknak, a párt főideológusának, Révai Józsefnek, aki akkor a pártlap, a Szabad Nép főszerkesztője is volt. Alább bemutatjuk Méray Tibor egy eddig nem ismert levelét 1993-ból, amelyben magyarázatot ad arra a kérdésre is, hogy miképp kerülhette el Örkény István a börtönt.
Az évtizedeken át Nyugaton egymással békésen együtt élő két legendás orgánum, az Irodalmi Újság és az Új Látóhatár szerkesztője a harminc évvel ezelőtti rendszerváltáskor egyszerre jutott arra az felismerésre, hogy „a csúcson” kell abbahagyni. Annak ellenére, hogy jó szándékú, és/vagy önjelölt utódok szívesen folytatták volna árnyékukban a lapcsinálást.
Emigrálása után 31 évvel, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor „illetlenül” hosszú, ám annál figyelemreméltóbb sírbeszéddel tért vissza, s köszönt be ismét a magyar nyilvánosságba a múlt héten, 97. évében Párizsban elhunyt Méray Tibor.
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén, 1989. június 16-án a 301-es parcellában Méray Tibor búcsúztatta az 1958-as justizmord áldozatát. „Illetlenül” hosszú, majd negyvenperces sírbeszéde azonban messze túlnőtt a méltatáson: történeti keretbe helyezte 1956-ot és a forradalom ikonikus miniszterelnökét. A gyászünnep előtt hosszú, kétrészes levélinterjút adott az akkor igen fajsúlyos napilapnak, a Magyar Nemzetnek. Ezzel a hazai magyar nyilvánosságba ismét beköszönő, heteken keresztül, többszöri levél- és faxváltással formálódott vallomástétel-részlettel idézzük fel a november 13-án Párizsban 97. évében elhunyt Méray Tibor életútját.
A forradalom leverésekor, 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, a Nagy Imre-kormány a jugoszláv követségre menekült, és megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, Kádár János vezetésével. Az új kormány vezetőit orosz tankokkal hozták Pestre november hetedikén, és a közellátási kormánybizottság vezetését ekkor Nyers Rezsőre bízták. A közellátás megszervezése abban a pillanatban a legfontosabb feladat volt - a Népszabadság szerint.
A mozgalmi emlékezet szerint a bemondásairól is elhíresült Kádár János a hetvenes évek végén „mi a gyalogosok pártján állunk” szállóigévé lett deklarációjával kérdőjelezte meg az autópályák továbbépítésének ügyét. Érdekes lehet tudni, vajon a volt első titkár saját kútfőből, avagy hozott anyagból dolgozott?
