"A sír, hol a nemzet nem süllyed el" – Búcsú Méray Tibortól

7 perc

2020.11.21. 11:30

Emigrálása után 31 évvel, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor „illetlenül” hosszú, ám annál figyelemreméltóbb sírbeszéddel tért vissza, s köszönt be ismét a magyar nyilvánosságba a múlt héten, 97. évében Párizsban elhunyt Méray Tibor.

„Tanár úr kérem, én nem készültem” – fordította visszájára Karinthy Frigyes örökbecsű mondását Méray Tibor 2014 áprilisában, amikor barátai és tisztelői egy meglepetéskönyvvel – kilencvenen, kilencven írással – ajándékozták meg a 90. születésnapján. A Petőfi Irodalmi Múzeum felvételének tanúsága szerint az ünnepeltnek legalább másfél-két percébe tellett, míg magára, szavaira talált, de aztán frappáns szónoklatot rögtönzött élete utolsó nyilvános szereplésén.

A következő hónapokban, években, hol lassabban, hol felgyorsulva lettek hozzá hűtlenek a – mind gyakrabban nem talált – szavak. Az élő- és írott szó nagymestere a sors ezen méltatlanságát érzékelve, a rá korábban is jellemző konok elszánással ítélte magát némaságra. A baráti társaságban parádésan anekdotázó író, lapszerkesztő ugyanis gyűlölte a felkészületlenséget, a „szómágiás hablatyot”. Nyilvános megszólalásai – máig ellenőrizhető – bizonyságok erre. 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársainak egész napos budapesti gyászünnepén ugyan „illetlenül” hosszú, ám fajsúlyos, történelmi számvetést és az ország távlati lehetőségeit felvázoló sírbeszédet mondott. De ezt, ahogy a többi szónokot és szónoklatot a kurzushistorikusok – a szovjeteket „kiűző” Orbán szerepét felnagyítva – nyomtalanul próbálják kitörölni a jeles nap eseménytörténetéből.

Igaz, a „nagyimrista” Méray Tibor nem a Hősök terén, hanem a 301-es parcellánál, Nagy Imre koporsója mellől mondta el – a televízióban a délelőtti eseményhez hasonlóan szintén egyenesben közvetített – mintegy negyvenperces, nagyívű búcsúztatóját. Ennek szövegén a Párizsban élő, s a magyar emigráció legfontosabb orgánumát, az Irodalmi Újságot szerkesztő író, publicista csupán két hétig szöszmötölhetett – akkor döntötte csak el, hogy emigrálása után harminchárom évvel hazalátogat. 1958 júniusában, Nagy Imre kivégzésének hírére ugyanis esküt tett önmagának, hogy nem lép addig magyar földre, amíg Magyarország törvényes miniszterelnökének gyilkosa, Kádár János hatalmon van, a Szovjetunió megszállva tartja hazáját, s a justizmord áldozatait nem rehabilitálják.