Magyar kutatók bukkanhattak a marsi élet nyomaira
Néhány tudós azt feltételezi, hogy a Marson egykoron "élet" lehetett, magyar kutatók nemrég pedig újabb, ezt erősítő eredményekkel álltak elő.
Néhány tudós azt feltételezi, hogy a Marson egykoron "élet" lehetett, magyar kutatók nemrég pedig újabb, ezt erősítő eredményekkel álltak elő.
Arra nagyon kicsi az esély, hogy egy Földnek csapódó meteor épp egy embert találjon el, de persze már erre is volt példa.
Az oroszországi Cseljabinszk fölött hat évvel ezelőtt felrobbant meteorit óta a legnagyobb űrszikla égett el a közelmúltban a Bering-tenger fölött Kamcsatka félszigete közelében.
A Tura nevű település fölött átszáguldó objektumról még nem tudják pontosan, hogy mi lehetett.
A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét a szakemberek március elején telepítik Mátraszentimre közelében. A kutatók a bolygónkat megközelítő, a földi légkört és a földfelszínt elérő, illetve a Holdba becsapódó apró égitesteket monitorozzák majd vele.
Enyhe radioaktív sugárzást mértek a Kubában február elején becsapódott meteorit megtalált darabjain.
Meteorit robbanhatott fel az égen Kuba nyugati része fölött pénteken - tudatták a helyi hatóságok, miután turisták és helyiek egyaránt fénycsóváról és robbanásról számoltak be a déli égbolton.
A 2006 óta szolgálatban lévő, a Mars körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda 2018 októberében vett észre egy krátert a vörös bolygó felszínén, ami korábban nem volt ott.
A csillagászok szerint több bizonyíték is van arra, hogy a legutóbbi, január 21-i holdfogyatkozáskor meteorit csapódott az égitestbe.
A Hold krátereinek vizsgálata alapján jutottak kanadai kutatók arra a megállapításra: ott és a Földön is az elmúlt 290 millió évben lett egyre több meteoritbecsapódás.
A NASA-nak kellett végül tisztáznia azt a különös égi jelenséget, amelyet Észak-Kaliforniában észleltek szerda este.
Kutatók 31 kilométer átmérőjű meteoritbecsapódási krátert fedeztek fel a grönlandi jégtakaró alatt. A kutatók tanulmányukban azt írták, ilyet még sosem láttak.
Egy 5,5 kilós, Holdról származó meteorit a vártnál is magasabb áron, 612 500 dollárért (közel 172 millió forint) cserélt gazdát a bostoni székhelyű RR Auction internetes árverésén.
A világ egyik legritkább ásványára, reiditre bukkantak egy 300 millió éves meteoritkráterben Nyugat-Ausztráliában. Ez az első alkalom, hogy reiditet találtak az országban és mindössze a hatodik eset, hogy ilyen ásványra bukkantak a történelem során.
Még az 1930-as években csapódott egy michigani farm földjébe egy jókora, 10 kg-os meteorit, a tulajdonosai viszont egészen mostanáig nem sejtették, micsoda kincs van a kezükben.
Erősebben sugárzott a Nap 4,5 milliárd évvel ezelőtt, mint most, mert aktív fázisát élte a csillag – állapították meg svájci kutatók, akik a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) különösen érzékeny tömegspektrométere segítségével végeztek új méréseket.
A szombaton érkezett aszteroida hosszú fénycsóvájával bevilágította az eget Afrika felett, miközben a légkörben darabokra esett.
Egy egykor a Naprendszerben keringő, elveszett bolygóról származhat a tíz éve a Földre hullott, gyémántokat rejtő Almahata Sitta meteorit.
Hatalmas tűzgolyó világította meg néhány másodpercre az Északi-sark égboltját, a tudósok szerint a 100 telihold fényű hullócsillag valahol az orosz-finn-norvég hármas határ közelében érte el a Földet, a szakemberek próbálják felkutatni a meteort.
Nappali fényességet produkált egy Föld légkörében elégett meteorit Lappföldön, amiről szerencsére videós bizonyíték is van. Nem szívesen lettünk volna a lappföldi Mikulás helyében. A türelmetlenebbek tekerjenek a 20. másodpercig.