Varga Judit a kormánypártok győzelmét kommunikálja az Alkotmánybíróság döntése után
Az igazságügyi miniszter szerint jogi kerítést épít a határozat a meglévő fizikai mellé.
Az igazságügyi miniszter szerint jogi kerítést épít a határozat a meglévő fizikai mellé.
Az Alkotmánybíróság Varga Judit igazságügyi miniszternek a kormány nevében beadott kérdésére válaszolt. Kimondta: a magyar állam addig gyakorolhat nem kizárólagos uniós hatáskörbe tartozó jogokat, amíg nincs közös EU-intézkedés.
A kormányfő szerint az európai együttműködés helyreállítása emberfeletti erőfeszítéseket igényel majd „a posztmerkeli korszakban”.
Ráadásul a magyar építőipar hatékonysága is nagyon alacsony, így hiába van jelen 40 ezer külföldi szakmunkás, még ez sem elég.
A lengyel külügyminiszter-helyettes szerint azt szeretnék, hogy a kereskedelem ne álljon le, de minden a fehérorosz félen múlik. A lengyel határőrség beszámolói alapján a fehérorosz fegyveresek lézerrel próbálják elvakítani őket.
Az esetleges túlélőket helikopterekkel és hajókkal keresik.
Budapestre jött kedden a szlovák, a cseh és a lengyel miniszterelnök.
Nem egyszerű szankciós intézkedésekkel, hanem komplett jogalkotási csomaggal válaszol az Európai Bizottság arra, hogy a belorusz rezsim migránsok szervezett utaztatásával idézett elő válságot Fehéroroszország és az EU határán. Brüsszel emellett segítséget nyújt a lengyel határőröknek és hazautaztatja a migránsokat. A bejelentést követően, kis fáziskéséssel a Fidesz ugyanezt kezdte el követelni.
Az összes menekültet egy közeli raktárépületbe terelték, és egyben teljesen kiürítették a határsávot a fehérorosz hatóságok. Több százan már ma hazaindulhatnak Irakba, de sokan továbbra sem hajlandóak visszafordulni.
Fehéroroszország a menekültválság gerjesztésével hibrid háborút indított Lengyelország ellen, Aljakszandr Lukasenkának az a célja, hogy a választás elcsalása ellenére az EU ismerje el őt legitim államfőnek, és ne sújtsa további szankciókkal az országát – mondja Tadeusz Iwanski, a Keleti Tanulmányok Központja (OSW) nevű varsói intézet vezetője.
Emberek ezrei rekedtek a lengyel–fehérorosz határ közelében. A Minszk által tudatosan gerjesztett válság napról napra mélyül, ahogy nő az Európai Unióba bejutni akarók elkeseredettsége és a tagállamok megosztottsága is. A helyszíni tapasztalatok megerősítik, hogy ha a fehérorosz rezsim számítása eddig nem is jött be, az emberkereskedőké már igen.
Egy határmenti muszlim falu közössége temette el a 19 éves szíriai Ahmedet, akinek a holttestét egy hónappal ezelőtt találták meg lengyel területen. A faluban a hvg.hu tudósítói is jártak korábban, és beszéltek a temetést szervező vallási vezetővel.
Sem a menedékkérők jogainak korlátozása, sem a civil szervezetek tevékenységének kriminalizálása nem fér össze az európai szabályozással. A magyar menekültpolitika újabb eleméről derült ki, hogy jogellenes.
A Soros-terv végrehajtását látja Szijjártó Péter abban, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó finanszírozni a magyar határkerítés és határvédelem több mint 500 milliárd forintos költségét. Az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli ülésén szó volt a Fehéroroszországgal szembeni szankciók kibővítéséről, és a nyugat-balkáni bővítésről is.
A lengyel védelmi minisztérium oldalán jelent meg az a rövid videó, amin a közlemény szerint hallatszik, hogy valaki sorozatlövéseket ad le a határ fehérorosz oldalán. Közben menekültek tömegei gyűltek össze a kuznyicai határátkelőnél, ahol szögesdrótok és több ezer lengyel határőr, katona állja az útjukat.
A Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot, amiért az ország nem tett eleget a menekültügyre és a visszatérésre vonatkozó uniós szabályokkal kapcsolatos bírósági ítéletnek – áll a testület sajtóközleményében. A magyar kormány súlyos pénzbüntetést kockáztat.
Megkezdte brüsszeli tárgyalásait Márki-Zay Péter, aki elsőként a zöldek és a szociáldemokraták vezetésével találkozott, majd Manfred Weberhez, az Európai Néppárt EP-képviselőcsoporjának vezetőjéhez volt hivatalos. Ezt megelőzően azonban brüsszeli magyar újságíróknak elmondta, hogy tapasztalatai alapján az európai pártok nyitottak az együttműködésre, az ellenzék célja pedig az, hogy Magyarország ennek a szövetségnek hűséges tagja, ne pedig árulója legyen.
Lengyelország kedden lezárta azt a határátkelőhelyet, amelyen keresztül az utóbbi napokban menekültek ezrei próbáltak meg belépni az országba Fehéroroszország felől. Az intézkedés csak átmeneti megoldás lehet: a fehérorosz oldalon több ezer migráns várakozik, s több száz menekült rekedt a két országot elválasztó senki földjén is. A hideg miatt már legalább nyolcan meghaltak.
Több lövést is leadtak fehérorosz oldalon egyenruhás katonák a migránsok irányában. Putyin és Lukasenka közben a lengyel csapatösszevonások miatt aggódnak.