Orbán titkára a lemondásával „viccelődött” a Facebookon
Páratlan poén a páros lemondás után pár nappal.
Páratlan poén a páros lemondás után pár nappal.
hvg.hu
Nagy János állítja, hogy korábban is megkörnyékezték, akkor nem volt korrupt, így most sem lehet az. Az ügyészség szerint viszont egészen más a helyzet.
Az egykori helyettes agrárállamtitkár közreműködésével elsíbolt milliárdok egy része Nobilis Kristóf panamai cégéhez került – robbantott a vádhatóság a büntetőper egyik tárgyalásán. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint az alapügyről a miniszter is tudhatott.
Ez az a büntetőper, amelyben Nagy János, az agrártárca volt helyettes államtitkára többmilliárdos hűtlen kezelés vádjával áll bíróság előtt.
hvg.hu
Hiába nyert 2019-ben magabiztosan az ellenzéki összefogás, eddig hárman jelentették be, hogy indulnak egymás ellen.
hvg.hu
Nagy János tagadja a vádakat. Az ellene folyó büntetőeljárásban most saját lehallgatott telefonbeszélgetéseit játszották le.
hvg.hu
Magyarországon az állam és az egyház különváltan működik, azonban az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal - mondta Nagy János.
hvg.hu
Nagy János, az Agrárminisztérium korábbi földügyekért felelős helyettes államtitkára a pénteki előkészítő ülésén nem tett vallomást.
hvg.hu
Az állat hosszú vándorútjának a hét elején egy amatőr vadász vetett véget, az eset nagy felháborodást váltott ki.
hvg.hu
Nem árult el részleteket az Agrárminisztérium a volt földügyi helyettes államtitkárát, Nagy Jánost érintő újabb büntetőper vádirata szerinti 2,2 milliárdos kárértékétől, viszont lehet, hogy utaltak egy, a közvélemény előtt még nem ismert, folyamatban lévő nyomozásra.
Egy hivatali vesztegetéses, tavaly kezdődött büntetőperben már vádlott Nagy János, az agrártárca volt helyettes államtitkára, de a jelek szerint ő a fő vádlottja egy másik, majd márciusban kezdődő, 2,2 milliárdos hűtlen kezeléses ügynek is – ebben 6 év börtönbüntetést kér rá az ügyészség.
„A szerénység és a történelem ismerete indokolt lenne” - üzente Dnyipróba a miniszterelnök titkára.
hvg.hu
2022-ben minden az árak, pontosabban az áremelkedések körül forgott – az infláció elszállása azonban nem oka, sokkal inkább következménye volt mindannak, ami ebben az évben történt az energiapiaci turbulenciától kezdve a háborún át az aszályig. Gazdasági podcastunk évzáró adásában ezeket az okokat és következményeket elemeztük vendégeinkkel.
Abban mindenki egyetért, hogy meglepetés volt a KSH által reggelt közölt szám.
hvg.hu
Ha már működne a Brüsszel kedvéért felállítandó antikorrupciós hatóság, máris lenne dolga: közpénzekből akar fejleszteni egy olyan cégcsoport, amelynek frontembere is vádlott Nagy János korábbi földügyi helyettes államtitkár vesztegetési perében.
Gyenis Ágnes
Szlavkovits Rita
Sorra húzta be az állami támogatásokat Nagy János korábbi földügyi helyettes államtitkár vesztegetési ügyének másik vádlottja, akinek cégei körül más potentátok is megjelentek.
HVG
Nagy hatással nem lesz az inflációs adatokra, hogy három hónappal tovább maradnak az árstopok, ráadásul a kormány egyéb intézkedései sem éppen az árak megfogását célozzák.
Elkezdődött Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkárának tárgyalása, aki két ügyben is érintett az ügyészség szerint.
hvg.hu
Őt is menesztették, most mindketten vádlottak.
hvg.hu
Mészáros Lőrinc cégvezetője és a NER-bankár Vida József élettársa egy vásárlással több legyet is ütött.
HVG