Thomas Melia: „Nem értem, hogy tűrhetik ezt a magyarok”
Putyin miatt Magyarország lett a NATO gyenge láncszeme – mondta a volt amerikai helyettes külügyi államtitkár.
Putyin miatt Magyarország lett a NATO gyenge láncszeme – mondta a volt amerikai helyettes külügyi államtitkár.
unknown
Klaus Iohannis "a keletről mutatkozó ellenséges magatartásról" beszélt.
MTI
"A Fidesz nagyon sok mindent megtett, amit 2010-ben a Jobbik is meg akart, élőben láttuk, hogy mennyire balul sült el" – részint ezzel magyarázza Vona Gábor, miért változott meg pártja politikája. A Jobbik listavezetője szerint két generáció sorsa dől el április 8-án, és ha a Fidesz nyerne, azt évtizedes néma csönd követné. A listavezetői interjúsorozatunk első részében Vona Gábort kérdeztük a Jobbik felelősségéről, Simicska Lajosról, a zsidóságról és az iszlámról, valamint az ország elszigetelődésének veszélyeiről.
Gergely Márton
Windisch Judit
A NATO főtitkára szerint a katonai szövetség fennállása óta a nagy-britanniai volt az első eset, amikor valamely NATO-tagállam területén idegmérget vetettek be.
MTI
Egy makacs román gazda juhai veszélyeztetik a NATO stratégiai fontosságú rakétaelhárító bázisának működését.
hvg.hu
Az észak-atlanti szövetség tájékoztatása szerint a himnusz már 1989-ben, a NATO megalapításának 40. évfordulója alkalmából megszületett, de akkor nem hoztak döntést a bevezetéséről, és évtizedekre félretették.
MTI
A Népszava szerint a tagállamok számára nem kötelező NATO-előírásra hivatkozva militarizálná az iskolákat az Orbán-kormány.
hvg.hu
Aggódik a NATO az orosz tengeralattjárók fokozott aktivitása miatt és egyelőre kevéssé tudja követni tevékenységüket – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
MTI
Hivatalos levélben jelzi tizenegy NATO-tagállam: nem örülnek, hogy a magyar kormány akadályozza Ukrajna közeledését a szövetséghez.
hvg.hu
Egy kiszivárgott titkos tanulmány szerint nagy bajban lennének a balti államok és Lengyelország, ha megtámadnák őket.
hvg.hu
Hatalmas a hiány óriás-szállítórepülőgépből a világpiacon, hiszen jelenleg például mindössze 15 Antonov 124-es bérelhető, melyeket három meglehetősen kétes hátterű orosz és ukrán cég birtokol. Persze vannak még ezen kívül Iljusin 76-os és Boeing 747-es óriás gépek is, de ezekből sincsen sok.
hvg.hu
Elfogtak egy utasszállítót, amihez át kellett lépniük a hangsebességet.
MTI
Megfélemlítésül és trójai falóként szolgálhat, hogy Oroszországból NATO-katonák mobiljait hackelik. Időben észrevették az akciókat, így léphetnek ellene.
Papós Tamás
Bár a NATO tagadja, hogy az orosz hadgyakorlatra lenne válasz a Dragon-17, épp akkor indult el, amikor Putyinék befejezték a sajátjukat Fehéroroszországban.
hvg.hu
A Külgazdasági és Külügyminisztérium egy ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére tízoldalas táblázatban részletezte, hogy hivatalba lépése óta hány külügyminiszterrel, hol és mikor egyeztetett Szijjártó Péter. Lehet böngészni.
hvg.hu
A NATO főtitkára szerint nem sok okunk van az optimizmusra.
hvg.hu
Nem tartanak NATO-hadgyakorlatot Szerbiában jövőre - cáfolta a szerb sajtóban megjelent információkat szerdán Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter.
MTI
2,5 milliárd dollárért veszi meg a korszerű S-400-as légvédelmi rakétarendszert Törökország- írta az amerikai Bloomberg hírügynökség ankarai forrásokra hivatkozva. A tárgyalások már régóta folynak, de mindenki tudta: a NATO és különösen az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel a döntést.
hvg.hu
A NATO kibervédelmi központja szerint a Petya elindítása politikai támadás volt, ami egy szövetséges ország szuverenitása ellen irányult. Emiatt életbe léphet a Washingtoni Szerződés 5. cikkelye, ami a válaszcsapás előszobája.
hvg.hu
Szergej Sojgu légi konvoja nem azonosította magát.
hvg.hu