#Németország


Párbeszédet sürget a kiengedett katalán vezető

Azonnali párbeszédet sürgetett a madridi kormánnyal Carles Puigdemont katalán vezető, aki pénteken hagyhatta el óvadék ellenében a börtönt. A hazájában lázadással és a közpénz hűtlen kezelésével vádolt politikust spanyol kérésre Németországban vették őrizetbe.






Vona Gábor: A rendszerrel nem az a baj, hogy nem én állok az élén

"A Fidesz nagyon sok mindent megtett, amit 2010-ben a Jobbik is meg akart, élőben láttuk, hogy mennyire balul sült el" – részint ezzel magyarázza Vona Gábor, miért változott meg pártja politikája. A Jobbik listavezetője szerint két generáció sorsa dől el április 8-án, és ha a Fidesz nyerne, azt évtizedes néma csönd követné. A listavezetői interjúsorozatunk első részében Vona Gábort kérdeztük a Jobbik felelősségéről, Simicska Lajosról, a zsidóságról és az iszlámról, valamint az ország elszigetelődésének veszélyeiről.











Szijjártó: Hangfelvétel van arról, hogy a Soros-hálózat kormányokat akar egymásnak ugrasztani

A külgazdasági és külügyminiszter Dunakeszire hívott össze sajtótájékoztatót vasárnapra, mert állítólag van egy fontos hangfelvétel a Soros-hálózat berlini szervezetének tevékenységéről. Dénes Balázs, akit "leleplezni" vél a kormány, most is azt mondja, amit a hangfelvételen, és szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy nemzetközi jogvédő szervezet beszél a kormányokkal is.


Európát is elérhetik Észak-Korea atomrakétái?

Az egyik német bulvárlap értesülése az, hogy a német hírszerző szolgálat egyik vezetője állítólag arról beszélt: akár Németországot is elérhetik a kommunista ország rakétái. Hozzátette azonban, hogy most a koreai válság enyhülni látszik.