Százméteres épületet mászott meg biztosítókötél nélkül a "francia Pókember" - videó
Alain Robert 58 évesen sem nyugszik, most a Deutsche Bahn frankfurti épülete jött szembe vele.
Alain Robert 58 évesen sem nyugszik, most a Deutsche Bahn frankfurti épülete jött szembe vele.
A kormányfő borítékban vitte az ajándékát Müllernek, akinek eddig "mezítlábas maszkja" volt.
Eltüntette a kulcsot, arra azonban nem számított, hogy a torkán akad.
Öt harisnyát lopott, aztán megjött a kedve: autókat rongált meg, bringát lopott, majd lakásokat is kiszemelt magának a balek tolvaj. Annyira, hogy egy betörés után el sem akart menni.
Legalább a jármű ki volt világítva.
Az ember, aki még ma sem hagyja ki egy koncertjén sem, hogy szakadt farmerban, meztelen felsőtesttel üvöltse, hogy „I wanna be your dog”, most a luxusdivatcég modelljeit népszerűsíti. És Iggy Popnak ez is jól áll.
Jövő vasárnap időközi választás lesz a tiszaújvárosi székhelyű körzetben, a matematikai kétharmad a tét.
Az eseményre a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban került sor, hogy jelezzék, milyen fontosak a kadétiskolák.
Panaszkodtak a lakók, hogy zavarja őket a zaj.
A maszk és a távolságtartás hiányzott az ünnepségből.
Együtt filmezett a természettudós és a brit trónörökös pár családja.
Az apró kocka játékra is alkalmas, sorozatgyártása után nagyjából 588 ezer forintért lehet majd vásárolni belőle.
Valaki készítse fel a magyar Twittert – kéri a lap kreatív igazgatója.
Úgy tűnik, ebben az évben semmi sem jön össze.
Egy jobbikos poszt alatt pattant el a húr.
Az egyébként sivatagi régiókban jellemző jelenség most a norfolki Walcott nedves és szeles tengerparti városkájára csapott le.
A sofőr és a navigátor szerencsére megúszták a balesetet.
Saját kárán tanulta meg egy oroszlányi férfi, hogy nem a legjobb ötlet lopás után egy rendőrautó motorháztetőjén ugrálni.