Egyre kisebb a növények étvágya, és ez óriási baj
Skót kutatók szerint 2008 óta a növények évről évre egyre kevesebb szén-dioxidot képesek megkötni, ami tovább növeli a globális felmelegedés jelentette problémát.
Skót kutatók szerint 2008 óta a növények évről évre egyre kevesebb szén-dioxidot képesek megkötni, ami tovább növeli a globális felmelegedés jelentette problémát.
Egy nemzetközi tudóscsoport szerint a Föld helyett a Holdon kellene tárolni az állatok és növények örökítőanyagát, mert ott kevésbé lenne kitéve az ember pusztító tevékenységének.
Alaposan próbára teszi a hetek óta tomboló hőség a gyümölcsfákat és a zöldségeket: a növények energiája a saját maguk hűtésére megy el, nem a termés növekedésére, amit ráadásul még napégés is fenyeget, miközben egyre kevesebb a talajnedvesség. Már a jövő évi virágrügyek is veszélyben vannak, az alma napsütötte felületén 44 Celsius-fokot mérnek, a kertészek már évek óta nem termelnek ilyenkor brokkolit vagy karfiolt. Az extrém forróság miatt a hazai termés ötöde eshet ki. A gyümölcsöknél idén a nyári hőség már csak a “hab a tortán” a tavaszi fagyok után.
Sejtszintű jótékony hatásai lehetnek a zöld környezet közelségének, mutat rá egy új tanulmány. Mindez pedig az ember biológiai életkorára is hat.
A globális felmelegedés számos negatív hatása ismert, és most egy újabb elemmel bővülhet a lista: a növényekkel élő mikrobák is veszélyben lehetnek emiatt.
A környezet is jól jár, és mi is kapunk egy csomó szép virágot, ha már nincs szükségünk többé az iGreen Gadgets új telefontokjára – abból ugyanis több virág is ki tud hajtani, ha elültetjük.
Csak mikroorganizmusokat kell adni a Hold felszínéhez, és az alkalmas lehet arra, hogy növényeket termesszenek benne üvegházakban – állítja egy új tanulmány.
A Kárpát-medence őshonos növényfajaink zöme valószínűleg nem vándorolt délre, hanem helyben élhette túl a jégkorszakot – mutat rá egy friss magyar tanulmány.
Kínai őslénytankutatók egy csoportja jelentős tudományos felfedezést tett, amikor a Kína északkeleti részén talált 120 millió éves madárkövület gyomortartalmának növényi alkotóelemeit vizsgálta.
Mikroklímájának köszönhetően több veszélyeztetett állat- és növényfajnak is otthonául szolgálhat az a fa, melyre a Pekingi Egyetem kutatói leltek Tibetben.
Minden szempontból előnyös lehet minél több növényt elhelyezni az otthonunkban, ugyanis a jelek szerint rendkívül hatékonyan szűrik ki a mérgező anyagokat a levegőből.
A Brüsszel elleni harc egyik eleme lett az akácosok védelme, pedig fenntartható erdőgazdálkodás csak őshonos erdők telepítésével lehetséges.
A Tel-Avivi Egyetem kutatói szerint a bajban lévő növények olyan hangosan beszélnek, hogy azt 3–5 méterre is hallani lehet. Az emberi fül számára nem hallható frekvencián szólalnak meg.
Az albicidin nevű növényi toxin hatásosan végezhet azokkal a baktériumokkal, amelyek már az antibiotikumos kezeléseknek is ellenállnak – mutatták ki brit kutatók.
Általános tévedés, hogy az eper külső oldalán a magokat látni – és az is, hogy amit eszünk, az a termés.
Cserepes növénynek nincs helye belgyógyászati járóbeteg szakrendelőben – legalábbis a zuglói kormányhivatal népegészségügyi osztálya szerint.
Bár a növényeknek nincsenek idegsejtjeik, mégis képesek arra, hogy érezzék az érintést, illetve azt is, ha vége van ennek az érintésnek.
Az olasz és amerikai kutatók szerint olyan napelemeket kell telepíteni a mezőgazdasági területek fölé, amelyek csak a fény egy bizonyos spektrumát engedik át. Ezzel nemcsak a növények járnak jól, de még energiát is lehet termelni.
Az amerikai biológusoknak sikerült valós idejű felvételt készíteniük arról, ahogyan egy növény lélegzik.
A silphiumot az ókori egyiptomiak fűszerként is használták, de más népek is a csodájára jártak. Nem véletlenül.