#oktatás


Világelsők között a magyar oktatás hatékonysága
 

Világelsők között a magyar oktatás hatékonysága

Ha a tanárok fizetését vesszük alapul, meglepően jól teljesít a magyar közoktatás. A hazai pedagógusok kapják legkevesebb bért, ennek ellenére, igaz egyre romló tendenciát mutatva, de ma is az OECD–átlag közeli teljesítményt érnek el a diákok.

hvg.hu hvg.hu

A magyarok ötöde akkor sem értené ezt a cikket, ha elolvasná
 

A magyarok ötöde akkor sem értené ezt a cikket, ha elolvasná

Egy héttel a magyarországi tanévkezdés után van az írástudatlanság elleni küzdelem világnapja, amit mi a lakosság 20-30 százalékának funkcionális analfabetizmusával "ünneplünk". Gyerekeink ötöde hagyja ott az általános iskolát évente úgy, hogy nem érti, amit olvas, a felnőtteknél pedig még rosszabb ez az arány. Erőltetjük a ma már használhatatlan kötelező olvasmányokat, miközben a kerettanterv szerint "csak a halott szerző a jó szerző". Ugyanakkor majdnem minden a családban dől el.

Lukács Andrea Lukács Andrea


Kell havi 200 ezer fix négy évig? Forduljon Matolcsyékhoz!
 

Kell havi 200 ezer fix négy évig? Forduljon Matolcsyékhoz!

Kiírta a jegybank a Pallas Athéné Alapítványainak pályázatait. Az alapítványokhoz – melyeknek a jegybank nemrég 200 milliárd forintot juttatot – például doktori ösztöndíjakra, konferenciákra, tananyagfejlesztésre is lehet pályázni. Bár csak ezen összegek hozamait oszthatják szét, a kiírások alapján még így is igencsak nagyvonalú összegeket lehet elnyerni. A pénz arra is jó lehet, hogy lekötelezetté tegyen egyetemistákat, kutatókat, tanuló vagy végzett közgazdászokat a Matolcsy-féle jegybank.

hvg.hu hvg.hu



Nem változott a magyar elsősök száma Szlovákiában
 

Nem változott a magyar elsősök száma Szlovákiában

Mintegy 5400 gyermeket írattak be idén Szlovákiában a magyar tannyelvű alapiskolák első osztályába. Ez a szám nagyjából az elmúlt néhány év átlagának felel meg - hangzott el szombaton a Kassához közeli Buzitán a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.

MTI MTI

Tanártovábbképző létesülne Tatán
 

Tanártovábbképző létesülne Tatán

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) országos, természettudományos tanártovábbképző központ létrehozását tervezi Tatán. A projekt előkészítéséről együttműködési szándéknyilatkozatot fogadott el pénteki ülésén a képviselő-testület.

MTI MTI

A fiataljaink nagyon el vannak tévedve
 

A fiataljaink nagyon el vannak tévedve

A gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók java része a munkába állást egyből közép-, vagy felsővezetői pozícióban kezdené, nettó 150 ezer forint alatt jó részük a kisujját sem mozdítaná, sokuk 300 ezer forint nettót akar kezdő fizetésnek. Szinte mindegyikük szeretne továbbtanulni, a legtöbben a gazdasági és pénzügyi pályát tartják vonzónak, annak ellenére, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos elméleti tudásuk több mint hiányos, nagyjából nincs. Úgy fest, a fiatalok egy másik mozit néznek.

hvg.hu hvg.hu

Mi történik a SZÉP Kártyáról visszaérkező pénzekkel?
 

Mi történik a SZÉP Kártyáról visszaérkező pénzekkel?

Június 30-ig minden szolgáltató visszautalta a munkáltatóknak azt a pénzt, melyet még 2012-ben töltöttek fel a dolgozóik Széchenyi Pihenő Kártyájára, de a munkavállalók ezt 2014. május 31-ig nem használták fel. Vajon mit kezdenek a munkáltatók ezzel a pénzzel? Ezt vizsgálta a cafeteriatrend.hu 2014. július elején egy felmérésben.

hvg.hu hvg.hu

Ilyen végzettséggel biztosan felkopik az álla
 

Ilyen végzettséggel biztosan felkopik az álla

Azt jó ideje tudni lehet, hogy a felsőoktatásban szerzett végzettség korántsem garancia a sok pénzre, jó állásra, sőt, bizonyos esetekben szinte semmire. Az Eduline mutatja, milyen diplomákkal nehéz a végzettségnek megfelelő álláshoz jutni.

hvg.hu hvg.hu



Szerezzen diplomát, megéri! Havi 200-400 ezer forint pluszt is jelenthet
 

Szerezzen diplomát, megéri! Havi 200-400 ezer forint pluszt is jelenthet

A közel 240 ezer forintos átlag mögött igen komoly szórást mutatnak a különböző végzettségért járó keresetek. A versenyszférában az egyetemi végzettségűek 600 ezer feletti összeget kerestek, miközben a közszféra 125 ezer forintot fizetett egy nyolc általánossal rendelkező dolgozónak. A Buksza blog fizetési körképe iskolázottság alapján.

hvg.hu hvg.hu

Tankönyvrezsi: Fizetne a szülő és az önkormányzat is, de a Klik beint
 

Tankönyvrezsi: Fizetne a szülő és az önkormányzat is, de a Klik beint

Egyenlőtlenségeket és súlyos tankönyvhiányt eredményezett a „tankönyvrezsi-csökkentés”, derült ki a hvg.hu birtokába került tanári és szülői levelezésből. Az idei tanévben a tankönyvekre költhető 12 000 forintos támogatási plafon nehéz helyzet elé állítja az iskolákat, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) pedig nem tűnik túl segítőkésznek: az egyik budapesti kerületben feltehetően a Klik akadályozta meg, hogy az önkormányzat a plafon fölötti részt támogatásként kifizesse.

Zubor Zalán Zubor Zalán



Miért akar tanulni? - kérdőív
 

Miért akar tanulni? - kérdőív

Érettségi, diploma, OKJ-s bizonyítvány – önmagukban ezek a végzettségek keveset érnek, legalábbis minden egyes kutatás azt mutatja, hogy a legnagyobb eséllyel azok tudnak gyorsan, jó munkahelyen, a végzettségüknek megfelelő munkakörben elhelyezkedni, akik folyamatosan továbbképzik magukat. Az idén vagy jövőre kezd el tanulni? Egyetemre vagy főiskolára felvételizik, esetleg azt tervezi, hogy egy OKJ-s vagy más típusú képzésre iratkozik be? Kíváncsiak vagyunk, miért döntött a tanulás mellett, mi alapján választ intézményt, hol keres információkat a kurzusokról – kérjük, töltse ki kérdőívünket.

hvg.hu hvg.hu

Elbírja-e a demokráciát a magyar osztályterem?
 

Elbírja-e a demokráciát a magyar osztályterem?

A diákok döntik el, állítják össze, mi legyen a témazáróban, sőt azt is, hogyan szeretnék tanulni az angol nyelvet. Mindenki saját kis portfólióval rendelkezik, és ha nem adja be valaki a kért esszét, nem kap egyest. Diákblogot indítottak és mobilapplikációt fejlesztettek. A 21. századi oktatásról beszélgettünk a fővárosi Madách Imre Gimnázium angoltanárával, Prievara Tiborral.