#olajár



Pánik vagy beletörődés? Így néztek ki a korábbi olajválságok egy hónap után

Egy korábbi olajválságnál sem tűnt el több olaj a világpiacról, mint most, de egész máshogy élték meg a korábbi kríziseket az emberek. 1973-ban egy hónappal az olajembargó kezdete után volt, ahol már börtönnel fenyegették a túl sok energiát fogyasztókat, 1979-ben nem tűnt ennyire drámainak a helyzet, csak épp hónapok múlva is lehetetlen volt megállítani az áremelkedést.

















Ahogy 2022-ben, a kormányt ezúttal is letolt gatyával éri a háborús válság a választás után

Félő, hogy a „védett benzinár” bevezetése öngyilkos manőver, bár jó eséllyel csak a választás után bosszulja meg magát. Az osztogatás végeztével le kell majd venni az ársapkát az üzemanyagokról, különben ellátási válság jön – épp mint négy évvel ezelőtt. A piacokon akkor is ugyanaz történt, mint most, csak éppen a helyzet nehezebb, mint 2022-ben. Egy új kormánnyal gyorsabb lenne a kilábalás?


Washington Post-vélemény: Két nyertes van Iránban, és egyik sem Amerika

Van két olajvezeték, amely eldöntheti az iráni háborút. Trump ugyanazzal a stratégiával próbálkozott Iránban, mint Venezuelában, de felsült vele. Európa ismét láthatja, hogy sokat kell dolgoznia az energiabiztonságért. Az iráni háború vége az lesz, hogy megszűnik minden esély a palesztin állam kikiáltására. Témák és vélemények a világsajtóból.