Alaposan megvadították a Lamborghini Urust
Itt a megoldás azok számára, akik esetleg túl visszafogottnak találják a Lamborghini divatterepjárójának külsejét.
Itt a megoldás azok számára, akik esetleg túl visszafogottnak találják a Lamborghini divatterepjárójának külsejét.
Az újdonság bőven kevesebb mint 3 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra.
Az erősítőkúrán átesett plugin hibrid újdonság teljesítménye jelentősen meghaladja az 1000 lóerőt.
A megfelelő pénzmennyiség birtokában most bárki lecsaphat erre a remek állapotnak örvendő 30 éves olasz szupersportkocsira.
A két turbóval megfújt V8-as benzinmotorban a szakemberek találták még 160 eddig szunnyadó lóerőt.
Ha esetleg épp egy nagyobb csomagtartós Fiat Unóra vágynánk, akkor most itt a megoldás.
A tökéletesen élethű kivitelezésnek és az aprólékos kézimunkának alaposan megkérik az árát.
Hosszú és áramvonalas karosszéria, izmos V12-es motor, alacsony tömeg – körülbelül ez az újdonság receptje.
Az újdonság kevesebb, mint 1 tonnát nyom a mérlegen, és 300 km/h felett közel 1 tonnás leszorítóerőt produkál.
Itt a megoldás azok számára, akik az olaszok SUV-ját esetleg túl gyengének vagy unalmasnak tartják.
A nyitott tetős újdonságot kétféle Maserati-motorral lehet megrendelni.
Az MC20 immár nemcsak kupé, hanem roadster változatban is elérhető.
Már nem kell sokat várnunk a 630 lóerős MC20 Spider hivatalos leleplezésére.
Alapvetően nem túl izgalmas alkatrész egy kipufogó, azonban ezúttal olyan munkát végeztek az alkotók, hogy sok autórajongó vélhetően nemcsak a kocsijába, hanem a nappalijába is elfogadná ezt a példányt.
Ha esetleg nem elég izgalmasak a normál Ferrarik, akkor az olasz cég adott esetben megrendelésre is készít egyedi modelleket.
Az új városi kisautó várhatóan 7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-as tempóra.
A 4 literes biturbó V8-as motor teljesítményét megnövelik és várhatóan érkezik a plugin hibrid kivitel is.
A hibrid hajtásláncú olasz újdonság tetejének lenyitása mindössze 14 másodpercnyi időt vesz igénybe.
Az F1 és CART világbajnoki címmel rendelkező brit pilóta egykori vörös versenyautójára most bárki lecsaphat.
Az amerikai alapokra építkező újdonság külsejét és utasterét olasz designerek rajzolták meg.