A napbarnított Orbánnal nyomott közös fotót Felcsúton a Videoton volt játékosa – fotó
A miniszterelnöknek jutott ideje napozásra is az őszi szezonkezdet előtt.
A miniszterelnöknek jutott ideje napozásra is az őszi szezonkezdet előtt.
hvg.hu
Emmanuel Macron politikai ellentétek miatt kerüli az őt nyeretlen kétévesként beállító Orbán Viktort, vagy egyszerűen nincs is szüksége rá céljai eléréséhez? A francia államfő közép-kelet-európai turnéját próbáljuk megérteni.
Háromhétnyi szünet után, pénteken tart először ülést a kormány, de hogy miért tolódott az ülés szerdáról a hét utolsó munkanapjára, azt nem tudni. Orbán Viktor vagy visszatért már a szabadságról, vagy nem, csak annyi biztos, hogy készül a hétfői Putyin-látogatásra.
hvg.hu
Lebilincselő páros interjút adott a kormánykritikus konzervatív Jeszenszky Géza és őt is gyakran bíráló fia, Jeszenszky Zsolt, a NER híve. Két nemzedék, két felfogás, apa-fiú konfliktus.
hvg.hu
Orbán kitüntetett kapcsolata Putyinnal egyebek mellett azzal is magyarázható, hogy egy magyar revíziós politikának a mai Európában a putyini orosz hatalom lehet az egyedüli támasza.
Bauer Tamás
Szeptember 2-3-án tartják a már megszokott kötcsei pikniket.
hvg.hu
Három hétig nyaralt a miniszterelnök Horvátországban, néhány napot a gyerekei is ott töltöttek.
hvg.hu
Angol nyelvű üzleti képzéseket kínáló "business schoolt" álmodott öt évvel ezelőtt Orbán Viktor Magyarországra. Bár a kormányt akkor még nem fűtötte a mai Soros-gyűlölet, az új intézmény nemcsak a nyugati üzleti iskolák, de a CEU versenytársa is lehetett volna. Csakhogy létre sem jött, sőt már nem is fog, pedig még egy nagy értékű ingatlannal is megdobta a kormány két éve.
Joó Hajnalka
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő üdvözlő táviratot küldött Orbán Viktornak vasárnap az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. Nem felejtette el megemlíteni a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok további élénkítését sem.
MTI
Évek óta féltették a Szigetet, hogy valamelyik Fidesz-közeli üzletember kezébe kerülhet. Eljátszottunk a gondolattal, hogyan nézne ki Magyarország legnagyobb fesztiválja, ha Mészáros Lőrinc vásárolná fel. Mi lenne a fesztivál hivatalos söre? Az Edda lenne az egyik sztárfellépő? Kövér László az Indiántáncra táncolna? Képzelt riport a Nemzeti Együttműködés fesztiváljáról.
Mizsur András
"Jól ismerem őt, nagyon kíváló és elismert szakember" - mondta róla néhány éve Orbán.
hvg.hu
A csütörtök délutáni, illetve péntek hajnali terrortámadás után pár órával szólalt meg a magyar miniszterelnök.
MTI
Kiemelten kezeli Orbán Viktor gyülekezetének beruházását a kormány – írta a Magyar Nemzet.
hvg.hu
A miniszterelnök a fiával és egyik lányával, valamint egy ismeretlen, horvátul beszélő férfival érkezett az étterembe.
hvg.hu
A miniszterelnök öccsének cége szállít zúzott követ egy erőmű hulladéklerakójának rekultivációjához, részben az apjuk bányájából.
hvg.hu
A plakátháború csak első pillantásra szól a Jobbik megbüntetéséről, amiért a pártnak volt mersze Orbánt és Habonyt bűnözőként ábrázolni országszerte. A felület érdekesebb, mint a rajta megjelenő tartalom. Ha ugyanis visszalapozunk az időben a MAHIR megszerzéséig, akkor kiderül: a plakáthelyekből építette ki a Fidesz páratlan médiabirodalmát egykoron. És a G-nap után ismét a plakátok szabályozásával zárhatja le a második nagy birodalomépítést.
Orbán Viktor sajtófőnöke augusztus elején nem árulta el, hol nyaral a miniszterelnök, hiába kérdezték tőle. Havasi Bertalan helyett részben egy horvátországi étteremtulajdonos végül is megadta a választ.
hvg.hu
Újabb példa arra, hogy a parlamenti írásbeli kérdések egy részére kár időt pazarolni, még akkor is, ha küldenek rá választ. Persze, biztosan vannak olyanok, akik ezen is jól szórakoznak.
hvg.hu
Kétoldalas nagyinterjút készített a Nemzeti Sport az Orbán Viktorral baráti kapcsolatot ápoló Garancsi István üzletemberrel abból az alkalomból, hogy tíz éve vette meg a Videotont. A klub és a foci mellett arról is beszélt, hogy legutóbb Patagóniában biciklitúrázott, odavan a prímszámokért, és most a Duna Aréna a kedvenc ingatlanprojektje. Szerinte túlértékelik a lehetőségeit, akik a legbefolyásosabbak között tartják számon.
hvg.hu
Pécsre látogat Orbán Viktor kormányfő. Beszédet mond, amit meg lehet hallgatni, kérdezni viszont nem lehet.
hvg.hu