#Oroszország

Putyin kezet fogott Porosenkóval és nem akar hidegháborút

Pozitívnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrán kollégájával, Petro Porosenkóval, valamint több EU-tagország vezetőjével és EU-tisztségviselőkkel Milánóban pénteken tartott közös munkareggelijét, de nincs jele annak, hogy sikerült volna áttörést elérni az ukrajnai konfliktus megoldásában.



Leült egymással Merkel és Putyin

A Milánóban csütörtökön este megkezdődött Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) megnyitása után, nem sokkal éjfél előtt külön megbeszélést tartott a német kancellár és az orosz államfő.


Szerbia soha nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben

Szerbia elkötelezte magát az európai integráció mellett, és Oroszország ebben soha nem is akarta befolyásolni, vagy ettől a tervtől eltéríteni - mondta a szerb kormányfő, aki köszönetet mondott azért is, hogy Oroszország tiszteletben tartja szerbiai területi integritását.


Eltűnt egy helikopter Szibéria felett, az űrből is keresik

Két hőfoltot mutattak ki azok az űrfelvételek, amelyek az Mi-8-as orosz helikopter eltűnésének napján készültek a Tuvai Köztársaságról a feltételezett szerencsétlenség körzetében - közölte csütörtökön az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma szibériai regionális központjának sajtószolgálata.









Putyin pénzét kivéreztetik a spekulánsok

Az orosz jegybank elnöke beismerte, hogy ha a piacok továbbra is nyomás alatt tartják a rubelt, akkor az orosz fizetőeszköz árfolyamát nem lesznek képesek tovább támogatni. Az orosz jegybank 10 nap alatt 6 milliárd dollárt költött rubelvásárlásra, ám ez nem volt elég, az árfolyam tovább zúzott lefelé.


4500 orosz katona haláláról hazudnak Moszkvában?

Az elhunyt orosz katonák szülei arról kapnak értesítést, hogy hadgyakorlat közben, agyvérzésben, sérülés következtében, infarktusban haltak meg vagy öngyilkosok lettek fiaik. Egy jogvédő szerint azonban az ukrajnai harcokban vesztették életüket.


Snowden barátnője is Oroszországba költözött

Véget értek a magányos órák az amerikai titkos adatgyűjtési programot leleplező és oroszországi száműzetésbe kényszerült Edward Snowden számára, hiszen barátnője több mint egy év különélés után kiköltözött hozzá Moszkvába.