#pályázat



Saját portáját díjazta egy pályázaton egy érdi fideszes képviselő

Öt kategóriából háromban nyert, egyben második lett az érdi Antunovics Antal fideszes önkormányzati képviselő pályázata az önkormányzat által kiírt Virágzó Érdi Porta programban, amelyben Antunovics Antal is zsűritag volt. A saját pályázatára maximális pontszámot adott, de szerinte akkor is nyert volna a pénzdíjas pályázaton, ha nem szavaz magára.







2019-ben még magyarázni kellett, ma már világos, hogy miért ennyire fontos

Az Európai Unió különböző pályázatok, vissza nem térintendő támogatások és felzárkóztatási programokon keresztül – az ország 2004-es uniós csatlakozása óta – nagyarányú támogatásban részesítette Magyarországot. A támogatott programok és projektek teljes számbavétele, valamint minden támogatott részterület felsorolása szinte lehetetlen feladat lenne, hiszen számos infrastrukturális, felújítási, közösségi, tudományos, ipari és innovációs fejlesztés valósult meg ezek keretében.







62 milliárdos akkumulátorpályázatot ír ki a kormány

Ipari méretű akkumulátorok beszerzéséhez és üzemeltetéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást az Energiaügyi Minisztérium. Hamarosan ki is írják a pályázatot, de mellette megtámogatják a rendszerüzemeltetőket is. Összesen 120 milliárdot fordítanak elektromos tárolókapacitás kiépítésére.





Magyar startupok jelentkezését is várja Bécs

A Bécsi Gazdasági Ügynökség idén is meghirdette Vienna Startup Package nevű programját, amelynek keretében a kiválasztott startupok egy hónapon át ingyen ismerkedhetnek az osztrák főváros startup-ökoszisztémájával, kapcsolatokat építhetnek és üzleti tanácsadáson vehetnek részt.