Újabb rekordot döntött Brazíliában az új fertőzöttek száma
Egyre több brazil kórház jelenti, hogy nincs több hely az intenzívosztályokon.
Egyre több brazil kórház jelenti, hogy nincs több hely az intenzívosztályokon.
A legszegényebb háztartások közel 40 százalékában elvesztette valaki az állását. Közben elérte a 36,5 milliót az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma.
Az aktív fertőzöttek száma ugyanakkor több mint kétezerrel csökkent.
Csütörtökre ismét kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, 2500-an meggyógyultak és 506 új fertőzöttet regisztráltak Spanyolországban.
Oroszországban felgyorsult a járvány terjedése, az Egyesült Államokban már közel 85 ezren hunytak el.
Az aktív fertőzöttek száma egyre csökken.
Az orvosok sokáig csak a vírus kiváltotta tüdő-, illetve légúti gyulladásokat kezelték, de az elmúlt hetekben rá kellett jönniük, hogy ennél több kárt is okozhat.
Az április végéig a COVID-19 betegségben elhunytak 90 százaléka 70 év fölötti volt az országban, több mint felük idősotthonokban halt meg.
Kórházban már kevesebb mint 13 ezer embert kezelnek Olaszországban, az intenzív osztályokon pedig 956 a Covid-19-ben szenvedők száma.
A járvány terjedése alaposan lelassult az országban, az elmúlt 24 órában már csak 426 új fertőzöttet szűrtek ki.
Több mint egy tucat egészségügyi dolgozó fertőződött meg a budapesti intézményben.
Az elnök szerint a járványhelyzet megengedi a korlátozások fokozatos megszüntetését. Jelenleg naponta 10 ezernél többen fertőződnek meg a koronavírussal Oroszországban.
Az országban már több mint 5,6 millió tesztet végeztek el.
Az Egyesült Államokban a halálos áldozatok száma kis híján már elérte a 80 ezret.
Mindössze 21 új igazolt fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában Magyarországon; sokkal kevésbé rossznak látják a magyarok a gazdaság helyzetét, mint egy hónapja; Ghánában egy munkás 533 kollégáját fertőzte meg egy halfeldolgozóban. Kövesse velünk a koronavírus-járványról szóló híreket percről percre!
A regisztrált fertőzöttek száma már 138 ezer fölött van.
Az aktív fertőzötteknél már több mint tízezerrel magasabb a gyógyultak száma.
Összesen 332 új áldozatról számolt be a brit állami egészségügyi szolgálat. A legidősebb elhunyt beteg 103 éves volt.
A halálos áldozatok hivatalos száma 269 584-re emelkedett péntek reggelre, a gyógyultaké pedig 1,286 millió. A fertőzés 187 országban van jelen.
Első körben lejárt szavatosságú maszkokat kaptak a dolgozók.