Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#patkányok

MTI Tech

A városban élő patkányok igazi gourmet-k a vidékiekhez képest

A városokban élő patkányok étrendje sokkal gazdagabb, mint vidéken élő társaiké - állapította meg két kutató, akik azt remélik, tanulmányuk hasznos adatokkal szolgál a városi patkánypopulációk kordában tartásának módjait vizsgáló kollégáik számára.

MTI Kult

Alföldi-bemutató lesz pénteken Újvidéken

Gerhart Hauptmann Patkányok című tragikomédiáját mutatja be pénteken az Újvidéki Színház, az előadást Alföldi Róbert rendezi. A színház idei második bemutatójáról sajtótájékoztatón beszéltek a készítők szerdán.

MTI Világ

Meglepő kutatás: álmunkban átírhatják az emlékeinket

Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy beavatkozzunk valakinek az álmába azzal a kísérlettel, amelyben az MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) kutatói hangutasításokkal sikeresen manipulálták patkányok álmát. A Nature Neuroscience című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány azt sugallja, hogy alvás közben az emlékeket módosítani lehet.

MTI Világ

Megfejtették az egymást kiszabadító hangyák titkát

A fajtársaikat megmentő patkányokról és hangyákról szóló tanulmányok nem bizonyítják, hogy az emberen kívül más faj is rendelkezne az empátia képességével - állítják az Oxfordi Egyetem kutatói a brit tudományos akadémia folyóiratában közzétett tanulmányukban.

MTI Tech

Lebénult patkányokat tanítottak meg újra járni Svájcban

Újra képesek voltak járni korábbi gerincsérülés miatt lebénult patkányok, miután svájci kutatók kémiai anyagot juttattak gerincvelőjükbe, majd elektromos árammal ingerelték azt, és mozgásterápiát is alkalmaztak náluk.

MTI Plázs

A toxinokkal tömött patkányoknak az unokái is stresszesebbek voltak

Terhes patkányokat tettek ki növényvédő szerek hatásának amerikai kutatók, akik kísérleteikben úgy találták, hogy a leszármazottak között még a harmadik generációban is több volt a szorongó, stresszes állat, mint vegyszerhatásnak ki nem tett társaik utódainak körében.

1 2
A Nitrogénművek a kormány „büntetőadójára” mutogat – „Jól áll a cég, csak nincs pénze”

A Nitrogénművek a kormány „büntetőadójára” mutogat – „Jól áll a cég, csak nincs pénze”

Szoftverrobotok és mesterséges intelligencia segíti a BKK ügyfélszolgálatának működését

Szoftverrobotok és mesterséges intelligencia segíti a BKK ügyfélszolgálatának működését

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Volt sulijukat fenyegették meg bombatámadással – eljárás indult ellenük

Volt sulijukat fenyegették meg bombatámadással – eljárás indult ellenük

Már az Alkotmánybíróság vizsgálja a gyerekvédelemben dolgozók életvitelének vizsgálatáról szóló szabályozást

Már az Alkotmánybíróság vizsgálja a gyerekvédelemben dolgozók életvitelének vizsgálatáról szóló szabályozást

Svédasztalos lesz a menza több II. kerületi iskolában

Svédasztalos lesz a menza több II. kerületi iskolában

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

Lehet, hogy a híres EXIT fesztiválnak mennie kell Szerbiából, mert kiálltak az egyetemisták mellett

Lehet, hogy a híres EXIT fesztiválnak mennie kell Szerbiából, mert kiálltak az egyetemisták mellett

A címlapról ajánljuk