Még több plakáthelyet akar a Jobbik
A párt pénteken közölte, hogy a nyáron félbeszakadt plakátkampányát 1100 saját tulajdonú reklámfelületén folytatja. De ennél többet is vásárolna.
A párt pénteken közölte, hogy a nyáron félbeszakadt plakátkampányát 1100 saját tulajdonú reklámfelületén folytatja. De ennél többet is vásárolna.
A Jobbik plakátjai már kint vannak az utcákon. Megjelentek olyan hirdetéseket is, amelyeken gengszterként utalnak Orbán Viktorra, Mészáros Lőrincre, Habony Árpádra és Rogán Antalra, de a Jobbiknál állítják: ezekhez a plakátokhoz nincs közük.
Folytatja plakátkampányát a Jobbik. Szerintük mindennek van határa.
Plakáttörvény ide vagy oda, ott került ki újabb Orbán-ellenes hirdetés, ahol a legjobban zavarhatja a kormányfőt, ráadásul a plakátszaggató kommandó sem tehet ellene semmit.
A megrendelő feltüntetése nélkül, de erős ellenzéki üzenettel jelentek meg új plakátok Budapesten.
Két nap telt el a kormány saját maga által szabott július 15-i plakáteltávolítási határideje óta, de Budapest-szerte sok helyen még mindig kint virítanak a Soros-arcképek. A burkolt célt tehát - hogy a Netanjahu-látogatás idején az izraeli kormányfő és kísérete már ne találkozzon a zsidó közösség érzékenységét sértő poszterekkel - nem sikerült teljesíteni. A kormányszóvivő szerint mindez csak "technikai ügy".
Egy MSZP-s javaslat ügyében mentek egymásnak, amelyet Gulyás a szocialisták ellenkezése ellenére módosító indítványként kezelt. Simicska Lajostól eljutottak egészen Botka Lászlóig.
A magyar parlamentarizmus történetében valószínűleg nem történt meg az, ami most. Kétharmados törvényből lett feles, úgy, hogy a jogszabálynak a címe és tartalma totálisan kicserélődött, csak tárgysorozatba vételi sorszáma maradt meg. Mindez azért, mert a Fidesz rettenetesen feldühödött a Jobbik ellene indított plakáthadjáratán.