75 éve indult az egykori Úttörővasút – hétfőn családi programok lesznek a Gyermekvasúton
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton, akkor még Úttörővasútként 1948. július 31-én indult el az első vonat, a 75. évfordulóra színes programokkal készülnek.
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton, akkor még Úttörővasútként 1948. július 31-én indult el az első vonat, a 75. évfordulóra színes programokkal készülnek.
Részletes energiafogyasztási adatokat mutathat majd a Windows 11, a funkción a jelek szerint már dolgoznak a Microsoftnál.
A csütörtöktől vasárnapig tartó Filmünnep keretében már 1100 forintért is lehet filmeket nézni, de egyéb programokkal is várják az érdeklődőket.
Márciusban több mint 50 ezer informatikus hagyta ott az országot, és könnyen lehet, hogy még tízezrek követik őket. A súlyos helyzet miatt Moszkva eltörölte az IT-szektorban dolgozó fiatal férfiak hadkötelezettségét.
Teljes felújítás után nyitja meg az új tulajdonos.
A Microsoft hamarosan több, harmadik féltől származó alkalmazásboltot is elérhetővé tesz, így gyakorlatilag a Microsoft Store kínálata is növekedni fog.
Mint minden esztendőben, ezúttal is elsőként a Borászportál állt elő éves bornaptárával, amiben több mint ötven, már tutira befoglalt, kihagyhatatlannak jelzett programot jegyez. Mi is belelapoztunk a naptárba. Íme egy kis ízelítő.
Néhány éve még repülőgépen sem ült, ma pedig majdnem háromszázezren követik napról napra az élményeit, ajánlatait és jutnak el a segítségével a világ minden tájára. Például 700 forintért San Fransiscóba. Interjú Tóth Ákossal, az Utazómajom utazási közösség létrehozójával.
Ha képesek felkelni ebben az országos esős időben, a következő ígéretes, központi programok várnak Önökre az állam szervezésében.
Európa Kiadó, fürdőfesztivál, WAMP és egy nagyon fájdalmas kiállítás – itt az első tavaszi hétvége. Kimozdulni kötelező, segítünk, hogy merre érdemes.
Pénteken Tarantino kedvenc zenéire ropjuk, szombaton egy Mézeskalácsvárosban barangolunk, vasárnap New York-i magyarok sztorijait ismerjük meg – nem is olyan rossz program, ugye? Az idő ugyan borult és szomorkás lesz a hétvégén is, de a programkínálat így is elég színes és széles körű, bűn lenne otthon maradni. Van néhány koncert-, kiállítás-, előadás-ötletünk a hétvége mindhárom napjára, tessék válogatni.
Tokaj-Hegyalja nemcsak az országnak, de talán a világnak is az egyik legizgalmasabb borvidéke. S már nem csupán a legendáiból él. Képes a tradíciókból építkezve fiatalodni.
Körtúrák, mesebeli hidak, játszókert, nyuszikeresés és színházi mesék. Mivel tehetjük színesebbé gyerekünk hosszú hétvégéit úgy, hogy azt a felnőttek is élvezzék? Segítünk.
Bármelyik ellenzéki erő is kerülne kormányra, annak komoly, a költségvetésre negatív hatásai lennének. A pártoknak pedig szép korrupciós ígéretei vannak, ám többen hitelességi deficittel küzdenek. A Transparency International Magyarország sajtótájékoztatóján a pártok programjainak költségvetési hatásait és korrupcióellenes ígéreteit értékelték. Bod Péter Ákos, a program védnöke szerint ugyanakkor korrupcióellenes ígéretek területén ő már érzékel pozitív jeleket, de az is elképzelhető, hogy az ő antennája vette rosszul a jeleket.