A boldog, önálló élet alapvető feltétele, hogy tisztában legyünk a saját szükségleteinkkel, vágyainkkal, érdekeinkkel, céljainkkal és nem utolsósorban a felelősségünkkel. Ezek mentén határokat állítunk fel, hiszen meg akarjuk őrizni önmagunkat. Miénk a testünk, a gondolataink, az érzéseink, mi döntünk a szellemi és anyagi javaink felől, és ezeket senkinek sincs joga elvenni tőlünk.
Azt már tudjuk, hogy a járvány okozta veszteségekre gyásszal reagálunk, de vajon magára a gyászra hogyan hat a pandémia? És mi segít nekünk, ha megtörtént a tragédia, és gyászolunk? Singer Magdolna gyásztanácsadó kétrészes cikksorozatában ezt járja körül.
Nem vagyunk egyedül, és a nehézségek során a sorstársak, kortársak segítségét lehet és kell kérni. Így foglalható össze a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjének üzenete, amelynek témája a szervátültetés volt. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a sokszor megrázó vagy felemelő történetek mellett beszéltek a transzplantáltak és a donor családok kapcsolatáról is.
Éveket várnak diagnózisra, majd többen a magánszolgáltatókhoz menekülnek. A Hallihó Fejlesztő Központ felmérte, milyen kihívások elé állítja a családot egy beszédfejlődési zavarral küzdő gyerek.
A rendszeres tévézés kifejezetten jótékonyan befolyásolhatja a mentális egészséget, feltéve, hogy tudatosan válogatjuk a műsorokat. A járvány miatti bezártságban bizonyára sokak figyelmét felkeltő kijelentést a Kelet-londoni Egyetem kutatói tették, akik a pozitív pszichológia felől közelítették meg a jelenséget.
A HVG Extra Pszichológia magazin új videósorozatot indít, a hatalom tébolya az első program témája.
A hókirálynőről szóló ismert mesében olvashatunk a torzító tükörről, amit egy gonosz manó készített: a szép dolgokat elcsúfítva, a haszontalanokat felnagyítva verte vissza. Sajnos a tükör egyszer eltörött, millió parányi szilánkra esve szét, s ha valakinek a szemébe vagy a szívébe fúródott egy darabka, az onnantól kezdve a dolgoknak csak a fonákját látta.
Az immár több mint egy éve tartó koronavírus-pandémia lassan felőrli mentális tartalékainkat. Hogyan fedezzük fel nem létezőnek tűnő pszichés energiáinkat? Belső Nóra pszichiáter írása.
Párterápiában az egyik leggyakrabban hozott probléma, hogy az egyik, de előfordul, hogy mindkét fél azt érzi, a másik valami olyasmit vár tőle, amit ő már nem tud, nem akar megtenni. Más szóval a felmerülő igény túlmegy azon a határon, amit az identitása, a saját magáról kialakított képe megenged.
Az érzelmeket vizsgálja a test jelzésein keresztül egy kütyü, amit terápia kialakításához is lehet használni.
Az Egyesült Államok egykori vezetői hasonlítanak egymásra.
Nemcsak az alkotáshoz, a nagy dolgok véghezviteléhez, de magához az élethez is kell, hogy önmagunkba zárva lehessünk, hogy ott szabadságra lelhessünk. De vajon nem csapjuk-e be önmagunkat önmagunkkal odabent?
„A szervátültetettek különösen értékelik a jelen pillanatot, hamarabb megtanulnak a kis dolgoknak is örülni” – meséli Mocsonoky Anna, aki transzplantált emberekkel készített interjúkötetet. A halálközeli élethelyzetek és az újjászületések tanulságai mellett a szerző beszél arról is, hogy lehet-e kapcsolat a donor rokonai és a szervet befogadó között. Öt kérdés, öt válasz.
Nem csak azért, mert mindkettő egyértelműen káros.
A legtöbb szülő arra vágyik, hogy gyermeke boldog legyen. Vajon jobb annak a rámenős gyerkőcnek, aki többször kerül konfliktusba, vagy inkább a visszahúzódó kisgyerek érzi jobban magát egyedül a szülei közelében?
Divatszó. Egyszerű és egyértelmű fogalomnak tűnik a szabadság, pedig sok szempontból paradoxon.
A következő ingyenes, online HVG Extra Pszichológia Szalonban életmentőkről és megmentettekről beszélgetünk.
Ilyenkor érdemes egy kis önvizsgálatot tartani.
Hitler maga volt a megtestesült gonosz, aki démoni erejével milliókat volt képes megbabonázni? Vagy a karlengető millióknak volt szükségük egy megfellebbezhetetlen autoritásra, akit gondolkodás nélkül követhettek? Alice Miller szerint a nácizmus gyilkos tombolását két évszázadnyi szisztematikus gyereküldözés alapozta meg, ezt hívjuk ma fekete pedagógiának. És ha azt hisszük, hogy rég meghaladtuk a 18-19. század nevelési elveit, akkor vagy naivak vagyunk, vagy még nem néztünk szembe saját gyerekkorunk realitásával.
