Kezdődik az új év: kik hisznek a jövendőmondóknak?
Ebben nagyon különbözünk egymástól.
Ebben nagyon különbözünk egymástól.
A béke és szeretet ünnepe helyett sokaknak inkább felfokozott stresszt jelent a karácsony, amivel az évek során egyre nehezebb megküzdeni. De miért tud ilyen traumatikus lenni ez az időszak?
Bárhol, bármikor, bárhogyan dicsérhetünk, akár valóságalap nélkül is, másokat azonban csak óvatosan és konstruktívan kritizáljunk! Clifford Nass és Corina Yen pszichológusok tanácsai.
Régi, elavult minta, hogy a családért meg kell szakadni. A gyerekek nem ezt, hanem a jó hangulatot, a békés családi együttlétet igénylik. Deliága Éva gyermekpszichológus írása.
A szelfikórság, azaz a selfitis kifejezést először 2014-ben írták le. Azóta kutatták is.
Adott egy mozgó GIF, aminek nincs hangja, mégis sokan hallani vélik azt, ami a képen történik. Szerencsére nincs baj, csak az agyunk tréfálkozik.
Idén talán megvalósíthatja, amit mindig is szeretett volna. Ehhez nyújtunk egy kis segítséget.
Minden vizsgálat bebizonyította, hogy aktivitás közben lehet tanulni, és így fejlődik az idegrendszer is. Ma egy tanóra 70 százalékában a tanár aktív, tehát az iskolában leginkább a pedagógus fejlődik, nem a gyerek – véli Gyarmathy Éva pszichológus. Hogy jön a digitális kultúrához az ősember-gondolkodás? Miért nincs értelme az alaptantervnek? Miben van igaza Csépe Valéria miniszteri biztosnak? Interjú.
Tanácsok garmadáját olvashatjuk különféle befolyásolási módszerekről, amelyek bevetésével megolajozhatjuk a sikerhez vezető utat. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy a könnyebb út választásával olykor megüthetjük a bokánkat. Mutatunk öt olyan példát, amikor befolyásolási törekvésünk fordítva sülhet el.
Miközben munkahelyükön eszközöket és platformokat fejlesztettek az online világ kiszélesítésére, odahaza korlátozták ezek használatát gyerekeiknek. Mit tudnak a nagy techcégek vezetői, amit minden szülőnek érdemes lenne megfogadni?
Minden második ember agyába be is lehet ültetni a meg nem történt eseteket.
Egy hét alatt két olyan tanulmány is megjelent, amely azzal a kérdéssel foglalkozik, milyen hatással van a fiatalokra, ha túl sokat használják a Facebookot vagy az elektronikai eszközeiket.
Egy cég életben maradásához néha a profitszerzés szempontjainál is fontosabb lehet egy jó történet. A történetmesélés pusztán marketing célú felhasználása azonban csak a felszín.
Ha megnézi az elmúlt években a TEDxYouth@Budapest-en tartott rövid beszédeket, alig várja majd, hogy a változás mezejére léphessen.
A gyermek számára a világegyetem egységét és biztonságát a család jelenti. Ha ez megbomlik, számára a világegyetem összeomlik.
Időről időre mindannyian tűzünk ki célokat magunk elé, fogalmazunk meg feladatokat magunknak. Reményeink azonban sokszor nem valósulnak meg, mivel nem sikerül teljesíteni őket. Robert B. Cialdini módszere segíthet!
Kemény szavakkal intézett támadást a Facebook ellen a Mark Zuckerberggel sokáig szorosan együttdolgozó Sean Parker. Ha valaki, ő igazán tudja, miről beszél.
Ha a zene hatásairól beszélünk, elsősorban azt szoktuk kiemelni, hogy érzelmeket hoz létre, illetve felerősít vagy éppen elcsendesít. A zene hatása ennél még több: érzelmeinken keresztül a testünkben is változásokat idézhet elő.
A technika változik, de a gyerekeket sújtó valós problémahalmaz – erőszak, iskolai zaklatás, szexuális bántalmazás, pszichés zavarok – alig. A digitális világban a szülőknek és a tanároknak kell utolérniük a gyerekeket, akiknek viszont ezen a területen is gondoskodásra, útmutatásra van szükségük.